Tartalomjegyzék

143

143A

143B

258.o Kaltes asszony szekere – ez részben a bibliai „Illés szekere” képet követi. Hasonló elképzeléseket fogalmazott meg Carl Sagan amerikai csillagász, planetológus, asztrobiológus, ismeretterjesztő is a földönkívüliek korai látogatásairól (nyomtatásban az USÁban angolul (!) ezek később jelentek meg, mint Paál Zoltán első leírásai).
Érdekes, hogy Inana sumer istennő segédje, „titkára” (a régi „titoktartó” értelmében) Ninsubur istennő volt. Amíg a vénuszi Inana Anyahita és Kaltes szerepű, Ninsubur merkúri-jellegekkel bír. Ninsubur nevét a „Kelet úrnőjének” értelmezik (a Merkúr csak keleten vagy nyugaton látható, ahogy a Vénusz is), azonban Ninsubur képjelét szószerint olvasva: a „Szekér Úrnője (Szekeres Úrnő)”.

„Batour Arvisurája szerint az Élet-templomának öröktűz szentélyében az Égi bölcsek lerótták, hogy az Égiek nem hagyták magára Földünket, hanem Kaltes-asszony szekerén gyakran meglátogatták.”

Az Égiek látogatásai az Arvisurában gyakran nagyon absztrakt módon vannak leírva, így pl. ilyen az itt következő Tűzszerzés története is. (Vagyis, mindez nem feltétlenül űrhajókkal és hasonló technikai eszközökkel is történhetett.) A következő oldalon olvashatjuk: „Az Égilakók azonban mégsem voltak megelégedve. Ezért Kaltes-asszony bolygójáról embereket hoztak a Földre, hogy azokat bölcsességre és tudományra tanítgassák.” Ha a „Káltes-asszony bolygójáról”-t „Káltes-asszony világából”-ra cseréljük, mindjárt átvittebb értelmet kapunk.

A következőkben Tuliás útja van leírva