Az Arvisurában az itáliai etruszk betelepedés olvasható, valamint Pannon népének betelepedése a Dunántúlra.
280.o a kétneműek a következők miatt vannak említve: 1. az Arvisura szerint régebben sokkal több volt a kétnemű, ill. nemtelen 2. az etruszkok főistenének tartott Voltumna kétnemű volt
„Melegvizek Birodalmában, ahol régen a dombtetőkön is voltak melegvíz források, most még a régi dombokat is ellepte a jéghegyek sok hordaléka. A 120 melegforrás helyett már csak 12 melegforrást és forró-iszap mocsarat találtak. A 120 meleg dombháton kezdték el az ataiszi szokások szerinti növénytermelést és a közben elterülő, feltöltött síkságokon a megszelídített állatok tenyésztését.”
281.o „A nagyétkű lovakat mellőzve, csupán kis állatok segítségével művelték földjeiket, mert azok még az útszéli bogáncsokon is eltengődtek.” - szamarak
„Földjeik olyan termékenyek voltak, hogy azoknak külön trágyázására nem volt szükség, mert minden áradásnál a folyók köze termékennyé vált” - sumer földje rendkívül gazdag volt
„a 7 ordoszi és az 5 csatlakozó törzs együtt kiadták az ataiszi 12 törzses egységet”
Keréta – „az etruszk hajósok egy része itt telepedett meg. Az őslakó, szarvas-agancsos nemesi nép szívesen házasodott össze a hajósokkal, akik Nimród 8 tartományos birodalmából sok szarvasmarhát hoztak Keréta termőföldjeire és az uruki gazdálkodási módokat meghonosították” – Minoszi civilizáció
Etruszk-Tenger – „Nimród utódai, Uruk birodalmának lakói ezen hajózható tengert „Etruszk-Tengernek” nevezték.”
„az ari-bari népek ötvözeteként a szumírral kevert akkádok átvették a hatalmat”
Itáliai félszigetre „leghamarább a pelazgok népe hajózott át a Márvány-tengeren. A pelazg gyarmatokat elfoglalták és magukkal vitték az agadi-féle átalakított rovásaikat és az Ida hegytől északra elterjedt regéik alkotta istenvilágukat.”
„megmozdult a föld Káspivár birodalmában is. A Daha vezér által elfoglalt részén és Magyarkán át 100 medvetoros év alatt a szamojédok után mentek az Ergani földháton át észak felé, míg a nagyobb tömegben Eszter asszony vezetésével a pelazg földek feletti erdőségekben telepedtek le”
„Többszöri földrengés után, a 2560. Medvetoros évben, Kr. e. 1480-ban az avarok Káspi-tó alatti csoportjai is megindultak és nagyobb részük az uzik-ázok földjén át a Márvány tengeren csatlakozott a pelazgokhoz és azon átkelve a pelazg telepeknél csatlakozott a dahákhoz. Kisebb részük inkább vállalta az északi utat és Kerecsen át a szkíta-Baka hajósok segítségével érkeztek a földrengésmentes vidékeken át Eszter asszony településének helyére, ahol a középkorú, özvegy nagyasszonyt az Avar-Obar törzsek harcos felső-fejedelme, Arnó feleségül kérte.”
„Ez a daháknál nagy elégedetlenséget keltett. Súlyos csatározások után Arnó avarjaival az Eszter félszigeten telepedett meg minden vagyonával együtt. Itt sem lehettek sokáig, mert a dahák-iller törzse ellenségesen viselkedett velük szemben. Ezért a déli tengerek felé vándoroltak.”
iller – mai Horvát tengerpart korabeli neve Illyria
„Az avarok voltak a 24 Hun Törzsszövetség legkeményebb kalandozói és a nyugati jürcsikekkel határos törzse. Az Kr. e. 4040-ben való megalakulás után, bár a sámánjaik ordoszi rovásokkal juttatták el gondolataikat egymásnak, 4015-ben sértődöttségükben már kalandra indultak. 4018-ban találkoztak a zagroszokkal, a kurdokkal és az egyistenhívő szavárd-magyarokkal. Így pateszi társadalmuk a régi képjeleket az új, elfogadott fősámáni rovásokkal egyeztette. A külső veszélyek miatt a rokoni kapcsolataik hamar kialakultak, kiépítették a hármas települések hálózatát.”
hármas települések: 1. „síksági termőterület megművelése, nád-sás építmények létrehozása a munkák idejére” 2. „dombvidéki tizedes falvak lakógödrös vagy barlang-lakásos szálláshelyei” 3. „hegyi-ünnepélyek megtartására alkalmas pateszi-égi figyelőhely várainak megalkotása, amelyik a legnehezebben haladt”
„szavárd-ataiszi-ordoszi évszámlálás” – napévek
„Így nem csoda, ha az Kr. e. 1500-as, földrengéses év után elindultak” - mivel nagy kalandozók voltak
„A veszedelmes, név nélküli folyócskát rögtön elnevezték a vezérükről Arnó vizének” – Arno folyó
Dingo „a volt kétnemű vezér” … „ezen őslakókat dingóknak nevezték”
„Főistenük is kétnemű volt, Voltumna névre hallgatott”
„Piroska beszélő köve” … „a 8-as erősségű kőnek a sugárzása alapján hirdették ki, hogy a 120 évvel korábban Mari városába került Nimród-Gilgames kő 800 évre biztosítja az etruszkok létezését. Tehát a vallási szertartások szerint a 3950. medvetoros év táján a Piroska kő erejét veszti és valamely erős népbe be kell majd olvadniuk. Arnó lakói csak Kr. e. 780-ban adták át Veji lakóinak a követ.”
ismert, hogy egy jóslat az etruszkok népének fennmaradását 800-1000 évben határozta meg
„Ezután Etur és Nimrud népe a 12 nép törzsével Türén vezérrel az élen áttelepült az Etruszk-tenger nyugati felébe. Ekkor kezdték az egyik részt Tirén-tengernek nevezni.
„III. Ramszesz fáraó serege ekkor már vas-fegyverekkel volt felszerelve és az éhségsereget elűzték” – fennmaradt, hogy a fáraó legyőzte a tengeri népeket
„Hidra” … „özveggyé vált. Biked-Tardos birodalmán keresztül a 2250. évi rokonlátogatók csoportjával még sikerült egészségesen belovagolnia Ordoszba, ahol az Arnó csoport Ransa Szövetségének megalapítását örömmel vették. Ezt mind a magyarkai, mind az ordoszi életfán feljegyezték.”
„Ennek alapján indult el a 3240. Medvetoros évben a káspivári birodalomból Pannon vezér, hogy Esküló népét (Eskló) megvédje minden geri-berí népség szorongattatásától.”