„Ekkor
Szőke Árpád megérkezett Bizáncból, és Káspivár menekültjei felismerték
Madaj asszonyt, akit mérhetetlen gazdagsága miatt az ogúz-kasszu törzsek fejedelmükké választottak. Madaj asszony férje egy Van-tó környéki fejedelem volt, de családját a terjeszkedő iszlámhitűek kiirtották. Enéh nevű kislányát rabszíjra fűzve eladták, Aranyos nevű leánya pedig elmenekült. Madaj-Gordáskát egy görög-örmény kereskedő vette meg, aki feleségül vette és Korinthosz városába költöztek. Amikor a férje meghalt, Madaj asszony minden vagyonát arra akarta áldozni, hogy Enéhet és Aranyost megtalálja. Kücsike Ugyek halála után az Arvisura törvények szerint Álmosnak lett a felesége, mivel a Gilgames-házból származott. Unokái közt
Gyula volt a legkedvesebb.
Kusály eszes és ravasz volt,
Árpád pedig zabolátlan, erélyes és ügyes, aki még a kardkovácsok mesterségét is kitanulta.
Kendice színtársulatot alapított és mindig csak szépítkezett. Madaj asszony bőven ellátta bizánci csodaékszerekkel és hamarosan férjhez adta Oporhoz, aki a Debrecen-Asszorügyeki útrész parancsnoka volt. Opor Ogúz-fejedelem volt. A városukban kisfiuk született, akit Szeretnek kereszteltek, mivel uruki-mani vallásúak voltak. Ettől kezdve Kamlik városukat és a folyót is Szeretnek hívták. Hülek sámán feleségében Madaj asszony felismerte a kislányát, Aranyost, akinek már 3 harcos fia volt, akik gyakran kalandoztak Pannonföldre. A kabarokkal ellentétben mindig a hun úton mentek.”