„A 600-as Pécs-Nagyszala. Győr Vezető Nagyfejedelemmé választása”
„Az Új Egi-Birodalom Nagy-Szaláját a 24 karéjos Ata-Isis szentély kegyhelyén 24 nap alatt tartották meg.”
„a Sámán-Tanács a jelentésekből megállapította, melyek a fehér és a fekete hun törzsek”
„A fehér hunok a 9 karéjos Pécs-Tórem és a 3 karéjos Sis-Tórem kegyhelyén, a fekete hunok az 5 karéjos Joli-Tórem és 7 karéjos Ruda-Tórem kegyhelyén 3-5 pergő idejéig tanácskoztak. Itt a résztvevőket jelölték ki. Ata-Isis kegyhely mérete: 24 öl hosszú, 12 öl széles volt, míg a végén, 25. ölként torony emelkedett” !!! – azaz szkíták/jászok, hunok, úzok, kabarok
vákus – itt valószínűleg (beszédek közötti) szünet értelmű
kovádok – „kabar-kimmer csoport” - ők „a régi kabarok nyomában ők is átúsztattak Dunna-asszony vizén és csúfnéven kovádoknak neveztetve szabadon éltek”
„Pécs fejedelmi ifjú felvetette, hogy az Agaba-féle rovásokat nemcsak a sámánok, bálok és táltosok, hanem a kalmárok és kézművesek is használhassák, mivel az Égiek mindenki tudását kérik.” !!!
„Ebből nagy vita keletkezett, mivel tanulni szeretők helyeselték, míg a tanulni nem szeretők ellenezték ezt. Nemcsak a Nagy-Szalában, hanem az összes kegyhelyeken tárgyalták a kérdést. A javaslat legnagyobb ellensége a moncsok sámán volt, aki vadul hirdette: “Nem szabad az Arvisura titkainkat köztudatba vinni, mert az Égiek azt megtorolják!”
Végül sem az Agaba, sem az ujgur, székihun, vagy kun rovást nem javasolták közreadni, és a javaslatot 50:30 arányban leszavazták. Pécs szomorúan azt mondta: „Meggyilkoltátok a Jó Szellemek ébredését!”„ !!!
„Hiába hirdette szavazás előtt Pécs fejedelmi ifjú Agaba örök igazságát: „Amelyik nép megtagadja múltját, elbukik!” Ezért javasolta, hogy lépten-nyomon hirdetniök kell elődeik dicsőséges és küzdelmes múltját, mind regölésben, mind rovásokban. Az ujgurok és kasszuk azt bizonygatták, hogy a görögök, rómaiak és kinajok birodalmában, a közlésekben az írások az összekötő kapcsok, melyek a főváros vezetőit összekötik még a legkisebb határőrizeti őrséggel is. Ha a hírvivők elpusztulnak, még az írástudó kalmárok is el tudják olvasni az uralkodó parancsait és azt rendeltetési helyére tudják továbbítani. Azért is ajánlatos lenne a rovások tudományát közreadni, hogy a vallási fanatikusokat ellensúlyozni tudják az Arvisura örök törvényeinek igazságaival.” !!!
„a születendő lelkek mindig azon nevet kapták, amelyik nap megszülettek.
Törzsenként 730 rendes, továbbá 1-1 Aba és Ur-név, tehát 734 név között választhattak a sámánok. A keresztényekkel kapcsolatosan a gyermekeknél javasolta a törzsbeli és a római név adását is” – 730 = 2*365 + 2*Aba + 2*Ur (szökőévek és Szala napok)