(ez egy titkos Arvisura: az ataiszi és szövetséges népek túlélési küzdelme a tengeri népek szövetsége ellen)
A Tengeri-Népek támadásai Kr. e. 1145-ben megszűntek, csak ezután jöhetett el a Rasna-Szövetség fénykora.
ezután még a hegyekben harcoltak
„A görögök elől leginkább a szegény pelazgok és ahájok menekültek el, míg a műveltebbek és gazdagabbak maradtak. Így a hellének a műveltséget hamarább átvették, ezért a görögök fejlődése erősebb volt.”
„Krőzus királynak Kr. e. 560-ban a delfói-jósda azt javasolta, hogy lépje át a Halüszfolyót és akkor győz. A perzsák azonban elsöpörték Krőzust.” – Delphoi jóslata ez volt: „Ha megtámadod Perzsiát, egy nagy birodalom fog megdőlni.” A király örült a jóslatnak, s megindította hadait. Így a saját birodalma dőlt meg.
„A bari népek harca a hegyekben még Kr. e. 1145-től 968-ig tartott. – „ari-bari” népek; az etruszk győzelem csak időleges volt
„Ekkor vették át véglegesen a hatalmat és tulajdonképpen ekkor kezdődhetett el az etruszkok fénykora. Azonban a bari népek nem adták fel a reményt és elkezdtek jobban szaporodni, s így 800 év múlva létszámban fölénybe kerültek.” – a 800 évet a boglár jósolta meg
„Ezalatt az idő alatt azonban az etruszkok oly nagyot alkottak a bronzgyártás, szobrászat és festészet terén, mint addig még egyik nép sem.”
„A győztes Rómától Kr. e. 88-ban állampolgári jogot kaptak.”
„Eredetileg 4 emberöltőt neveztek századnak. Arnó unokája fiának születéséig 112 év telt el. Ez az Arnók százada volt.” !!!
”
Tarhum után
Veji lett a Rasna-Szövetség székhelye. Az Apó síkságtól Campányig terjedt az ösz-szövetségi terület.„
„Veji a Rasna Szövetség középpontjába esett és sok tengeri kikötővel rendelkezve hatalmi központtá változott.”
„Az Arnó-család azonban ragaszkodott Piroska kövéhez, amelynek gondolatrezgési parancsai szerint a Melegvizek birodalmához könnyebben el lehet menekülni, mint a tengeren.”
„Érdekesen rótták le a 12 Nép titkos Szent-Könyveit, amelyekből a leginkább kiviláglik a Rasna-Szövetség fénykora.”
„A Rituálék könyvében a családok századainak számolása éppen úgy rögzítve volt, mint a települések szent számai, a 12 Nép Szövetségei 12 Szent-ládával, amik az
Egyetértő-Istenek számai voltak. A Rituálék könyve szerint ezen Szent-számok a legkisebb települések összes osztásaiban is szerepeltek: 3 öreg volt a tizedesfalu tanácsában, 6 öreg a század településeiken, 16 tagú volt az ezredesi városok Öregek Tanácsa, 8 a kegyhelyek vezetősége, 16 a templomgazdaságok vezetőinek száma. Az Égbolti Régiók száma 8, az Összes Régiók száma 16l a 12 az egyetértő és 9 a villámsújtó istenek száma A 21. lett a Köztiszteleti szám, az órituálék száma: 40.” !!!
„A Mantuai Szövetségnek az volt a célja, hogy az őslakos digó népek szövetségében segíteni kell az egy beszélő köves Rasna Szövetség 800 éves uralmát, amíg Ordoszból segítség nem érkezik. Ezen titkos Mantuai Szövetség nem volt a Piroska kő 800 éves erejéhez kötve, mivel a Káspivári Szkíta-Birodalom 3 beszélő-köves erősségű volt.” !!!
Vejibe – „a vallási, azaz a szellemi központ a déliek területén, mivel itt volt az Egyigaz-Isten legtöbb hívője, amely az ataiszi népek szellemi közösségével oly erőt képviselt, amelyik a Rasna Szövetséget valamely beavatott központjában fenntarthatja. A déliek szövetségét a szumír-földművelők gazdagsága a 12 Nép Szövetségének jólétében segítette.”
„Kr. e. 800-ban Pannon vezér birodalmat alapított a Duna középső folyásánál, érintkezésbe lépett az Arnó-leszármazottakkal Kortona várában”
„a megbízottak Pisina kikötőjében megjelenve megbeszélésre hívták Felsinába az Arnó-családot és javaslatot tettek a 2 beszélő köves birodalom egyesítésére. A déliek vezette Rasna Szövetség ezt elutasította, pedig ez újabb 800 évre biztosította volna megmaradásuk lehetőségét” !!!
„Így a 10 tengeri-Nép Szövetsége Kr. e. 396-390-től fokozatosan felőrölte a Rasna Szövetséget” – 10 tengeri nép – ari-barik
„a Pannon-Káldor Szövetség Kr. e. 400-ban Kortona várában az Arnó-hadnak ajánlatot tett a beszélőköves 16-Nép egyesülésére, a görög telepesek Pisinából jelentést küldtek Rómába, hogy az északiak Szent Szövetsége kialakulóban van. Ezért a „Tengeri-népek” Szövetségét 2 néppel megerősítették. Így a Latinok, Umberek, Ligurok, Szabinok, Szamnitok, Barik, Digók, Frigek, Oscusok, Lukánusok, Messapiusok és Siculok szövetségre léptek és a görögök biztatására hajóhadukat elkezdték kifejleszteni. Tehát a 12 Népes Tengeri-Nép birodalma kialakult.”
„a Rasna-Szövetség szent köve már Kr. e. 1196-1190 között Tarhum-Veji fővárosban állomásozott, tehát a 800 év letelt. Ezért vagy Felsiniába, vagy Veszprémbe kellett volna azt állomásoztatni, hogy a 16 szentszám szövetsége megalakuljon” !!!
„A harmadik etruszk királyt Kr. e. 509-ben annak gőgösködése miatt elkergették” – Lucius Tarquinius Superbus, az utolsó római király
„Pisina etruszk kikötőt Kr. e. 390-ban olyan nagy földrengés rázta meg, hogy a kikötő egy ölnyi mélységben a tengerben elsüllyedt. Csupán a Spina domboldali görög mulatóhely maradt meg szárazon. Ezért mindenki elmenekült a lassan süllyedő városból, de a pannon küldöttség lovas-serege Pisinából még ellovagolt” –
Spina
„Az északi Etruszkföldet a gallok gyakran felgyújtották és Marsabottó, Felsina és Mantua leégett. Marsabottót már nem is építették két városként újjá, hanem „Misa” néven egy városnak építették fel.”
„Sulla az etruszkoknak polgárjogot adott, de előbb Kr. e. 265-ben a Volsini vallási központot teljesen feldúlták.”
„Az Arnó család ekkor Sóvárra költözött. Kr. e. 88-ban Piroska kövét ide menekítette a 12 család, s a sziklavárbeli családokba benősültek. Itt várták meg a 24 Hun Törzsszövetség előretörését, majd ennek 25 éves uralma után a szkíta Gyöngyösvezér táborába menekítették Piroska kövét. Ezután újból felkeresték a Sóváron maradt Arnó családokat és az uruki-mani keresztény társadalmat képviselték. Avarbástyával is felvették a kapcsolatot és Piroska kövével az Avar-Birodalmat erősítették. Utána a szent kő Bizáncba került, de amikor Szent László leányának megkérték a kezét a görög császár fia részére, a keresztelőjén, mivel Bizáncban újból megkeresztelték, ajándékba kapta, ennek kapcsán került vissza a szent kő újból a Gilgames-koronába.”
760-ban Avarbástyán „a sóvári Arnó családból is jelentkezett Bős-Arnó, aki mind a szellemi viaskodáson, mind a pusztaszeri előzködésen első lett”.
Keszt – „IV Csaba legnagyobb leánya” – „Nimród-Gilgames-Káma leszármazott”
„Már Magyarkán is nagyszájú lánykának ismerték” !!!
„A nyugati Avar-Birodalomban minden tudását bevetve első lett a rimalányok arbag-képzésén. A pusztaszeri viaskodásban a tudományokban nem, mert abban Bős-Arnó megelőzte, de a lovaglásban első lett Lóvárosból kapott paripájával és mint győztes, Bős-Arnót választotta férjéül.”
„Ezt nem minden ok nélkül tette, mivel Bős-Arnó is szerette volna a szépséges Keszt kegyeit megnyerni.”
Edemen – IV Csaba fia
a „Piroska követ” „Keszt-aranyasszony fejedelmi koronájába építették be”
„A 800-as Nagyszala értelmében Avarbástya kincsei a Décs közelében lévő KÁLD uruki-mani kolostorába kerültek.” –
Káld ???
„Edemennek az arabok elleni harcok miatt Magyarkára kellett menni, ezért Embavér aranyasszony jött Décsre, ahol nyugati hírszerzőik révén megállapították, hogy Nagy Károly hívei összefogtak a római pápával és a kordovai emírrel, tehát az arabokkal, hogy az Avar Birodalmat megsemmisítik” !!!
„Így mindenképpen esedékessé vált a kátavárak kiképzése, a szkítáknak Boristénes, míg a hun szövetségnek a Tenisur folyó vonala mellett. Pelsőc a Palócföldön uralkodott. A Maros mellett a székely Zalán, akinek a legnagyobb leánya II. Mihály görög császár udvarába ment férjhez 821-ben és a Piroska-köves hercegnői koronát magával vitte.”
„Deédes, az ordoszi győztes 3 férjet választhatott a lovasverseny győzteseként, de ArnóTudun már az egyfeleséges uruki-mani keresztények közé tartozott, ezért ragaszkodott a Piroska-követ tartalmazó fejedelemasszonyi fejdíszhez, mert tudta a kő beavatottsági erejét és az első három leánya valamelyikének akarta ajándékozni.”
„Arnó-Tudun felvette a Bős-Tudun nevet, amikor Pusztaszeren győzött”
„Szavárd-magyarok az oszét-zagroszokkal Populónában vasat gyártottak és fegyvereket” – az oszétok vagyis az ászik, azaz jászok valóban az iráni fennsíkról származnak; a jászok/oszétok iráni nyelven beszéltek
„Fekete-Arnó tudta, hogy a szavárd-magyarok és a zagroszok időszámítása a tűzszerzési évben Kr. e. 13 508 évvel hamarább az uruki-mani időszámítás előtt elkezdődött.”
„ Az Urukban elkezdődött keresztyén időszámításhoz főként Róma pápasága ragaszkodott. Még az Avar-Birodalom területén is megoszlottak a vélemények, mert Bős-Tudun és Avarbástya Rómához, azaz Jézus Krisztus születéséhez ragaszkodott. Viszont Tardos szigorúan kitartott a tűzszerzési évek számlálása és a „Hegyi-ünnepek” szokása mellett. Ilyenkor mindig egy ősanya szobrot kellett készíteniük, s így a múló időt nem tévesztették el.” !!!
„Az északra költözött Arnó család, a Nagyhegyen túl az etruszkok 12 nagycsaládja először 3 ágra szakadt: a sóvári, a halasvárosi és pongói ágra, majd ezek ismét 3 ágra szakadtak. A pongói ág legkeletibb részére kerültek a Bogina és Bohina-Arnók, akik Göröc városában nagy hatalomra tettek szert. Itt már felfegyverzetten várták a Csörsz-vonalán kiképzett harmadéves testőrségnek a Farkas-had csoportját és sokan csatlakoztak hozzájuk, hogy Tardosra lovagoljanak.”
„A nyugatiak Szent-Háborúja miatt elmenekített szellemi értékeket Tardos-Kegyhelyén az éveket számláló ősanya jeleket és eredeti lapocskákat őrző szent helyre vitték.” !!!
„Itt Nyék hálát adott Tennek, Istennek és Hadak urának, hogy a békességet hirdető, magyarhitű egyisten hívő népnek megengedte, hogy a 12 NÉP titkos regevilágát a sáska népek elől sikerült elmenekíteni. Így, ha valamikor eljön a Vízöntő Világhónapja, marad annyi szellemi erő, amely megszünteti a könyörtelen emberöléseket és gyilkos háborúkat.” !!!
„A Frankföld mainzi érseksége által meghirdetett „Szent-Háború”
„a hazug hit rablói”
„A szószékről kihirdették, hogy 13-14 szekér aranyat zsákmányoltak és ezt a kolostorok évkönyveiben elkönyvelték az Istenük dicsőségére. Az európai népek azonban a pápai udvarban kinyilvánították, hogy ezen dicsőséges hadjárat nem volt más, mint az uruki-mani keresztény templomok kirablása. Ekkor a megszégyenült pápa elrendelte, hogy a rablott aranyakból templomokat építsenek. (Acheni dóm, kölni székesegyház.)”
„Keszt aranyasszony, Bős-Tudun felesége leányaival tartott és felépítette Keszt várát, amely az uruki-mani kolostorral a birtokában maradt.” – Keszthely
„Sem a mainzi érsekségnek, sem a pápaságnak nem tetszett, hogy Keszt-aranyasszony igazgyöngyöket ajándékoz az asszony-népeknek és a pápai tizedet az uruki-mani kolostorának kincstárából minden év elején egy összegben fizeti ki az összes uruki-mani keresztény eredetű egyházközség helyett. Ezen bőkezűség azonban megakadályozta a „SzentHáború” kiterjesztését.”
„Pelsőc nem akart az uruki-mani keresztény-egyháztól elszakadni, hanem
Pásztó székhellyel püspökséget alapított.”
„Szalán
Tardos térségében telepítette le a Szombatvásárhelyről elmenekült uruki-mani püspököt.”
„Ezen két püspökség között eltérések mutatkoztak. Pásztó ragaszkodott a Nazir születésének évszámaihoz, mivel a nyugati kereszténység is ezt használta. Tardos viszont kiállt a mellett, hogy az ősi hegyi-ünnepélyeken megtartott „Tűzszerzési ünnepeket” használják, mert ennek az évmeghatározása 1 évvel eltér a nyugatiakétól, ugyanis az ordoszi csillagászok kiszámították, hogy a csillagok állása szerint bölénytor- és báránytor határán kellett megszületnie a Messiásnak. Vallásuk azt tartotta, hogy a napkeleti bölcsek társaságában a születés ekkor történt meg. Viszont a pápaság ezen születési időt az Istenfiak ünnepére helyeztedecember 25.), hogy a római rabszolgák minél kevesebbet ünnepelhessenek.”
„Így Pásztón a medvetor havában, míg Tardoson bölénytor havában tartották meg a Karácsonyi Jézus születését, de Tardosé volt az igaz.” !!!
„Végül úgy döntöttek, hogy Medvetor havában megtartják a Tűzszerzés szerinti „Istenfiak ünnepét”, míg bölény és báránytor határán a Messiás születésének gyakran változó idejét. De a pásztor népekkel még a pápák szeszélye sem bánt el, mert ha egypár hetes eltéréssel jelölték ki a Húsvét-bárány ünnepét, hát többet ünnepeltek. A valóságban Jézus Krisztusnak a csillagok járása szerint 33 éves korában kellett meghalnia.” !!!