táltos sámán bát pap – „Zalán a székelység nevében előadta, hogy a pannon, hun és avar szövetség főként azon bukott el, hogy a táltosok, sámánok, bátok és papok az örökös szellemi vetélkedésben sehogy se értették meg egymást. Most tehát rendelkezni kell az iránt is, hogy a lelki világ embereit egységesen nevezzék el. A szavazáson a bevonuló 8 törzs, meg Eszék és Alpár törzse 42 szavazattal a táltos név mellett, a pannon és hun szövetség törzsei 31 szavazattal a sámán elnevezés, az avarok törzsei 18 szavazattal a bát, a nyék, kasszu és szavárdi beavatottak pedig kilencen a pateszi, azaz pap elnevezés mellett voltak. Mivel a beavatottak a táltosokkal megegyeztek, a sámánok azonban a bátokkal nem: végül 51-49 arányban a táltos név mellett döntöttek. Ez egyúttal azt jelentette, hogy szellemi dolgokban a 9 beavatotté lett a döntő szó. Az Árpád-Gilgames ház tehát szellemiekben átvette a hatalmat.”