„Zoltán-Zsolt-Solt, az első Gilgames eredetű fiúgyermek, aki az Atilla, Baján és Álmos házhoz is tartozott. Így fejedelmi bölcsője felett az oroszlán, a kőszáli kecske és a turusas címerek voltak a debreceni aranyművesek munkáiból kiverte. A tárkányok nagy része visszamaradt. Az aranyasszonyok havára felépítették Solt várát”
Kurtán „a keszthelyi uruki-mani kolostort Eperjesnek adta. Ebben a fejedelmi kolostorban Boglárka volt a legügyesebb arbag, azaz gyógyító rimalány, aki Eperjes meggyőzése folytán uruki-mani hitre tért át és amikor Encs vitézt sebeiből kigyógyította, a felesége lett”
„Amikor Boglárka özvegyasszony lett, Encs várából hazaköltözött Keszthely urukimani női kolostorába és az Encs-Végvárból elhozott Emlék-rovásokat másolgatta. Azonban a nemzedékváltás közbeni gúnyolódások miatt az Ibos napján született első fiával elhozatta az élete folyamán összegyűjtött aranyékszereit, és a Karas családtól megvette a legfinomabb homokfürdős Balaton-parti térséget. A fölötte lévő hegyen egy gerendavárat építtetett, amit róla Boglár-várának neveztek.”
-
Deb-Cen „Mivel az érdeknélküli szeretet vallását követte, minden időt Nazír születéséig számított át. Minden embert, aki jelenleg is élt, ataiszi származású, Kaltes-asszony Birodalmából való, Égi-eredetű, igaz lelkű embernek tartott, mert fejlettségüknél fogva csak ezek keverékei maradhattak életben. Az élet viszontagságaival leginkább ezek birkóztak meg” !!!
„Az Égből jött kaltesi emberek Nazír születése előtt már 15 460 tűzismereti ünnepet tartottak Ataisz Bálvány-hegyén. A Kr. e. 13 508. évben a kabarok Kemi-asszony szájából az Égi tüzet ellopták. Arvisura-Anyahita elrendelte, hogy az ataiszi népek ezen Szent-Tüzet még a fémek olvasztására is felhasználhatják. Ettől az időtől kezdve rótták a minden törzs részére kötelező Arvisurát. Megkezdődött az emberevés elleni küzdelem, amely Nazír születéséig tartott.”
„Amikor Nazír születése előtt Hárpia-Tórem a Holdat Joli-Tórem Földjéhez vágta, Anyahita érkezésétől számítva a fémek olvaszthatóságának 1856. Hegyi ünnepélyét írták. A beavatottak, megmenekülésük végett nagy tömegben Ataiszba és a Nílus közelében a Hírös-kapu térségébe iparkodtak. Ekkor rendelte el Arvisura-Anyahita, hogy minden nagyobb nép kezdje el a kisebb Arvisura rovások vésését. Így kezdték el Ataisz népei az Arvisurák rovását. Számunkra a hun törzsek Arvisura rovásai voltak megfejthetők, amelyet eredetileg Magya fejedelem hozott magával.” – ez valószínűleg nem Anyahita, hanem a káltesiek
„Ebből kitűnt, hogy Ataiszban már Nazír születése előtt kenyérmagvakat termeltek és állattenyésztést folytattak, hogy a vadász-szerencse ingadozásaitól függetlenítsék az élelmezést. Amint a kimelegedés folytán a tenger vize emelkedni kezdett, Zagrosz népe a szavárdokkal elindult Ataiszból, és kultúrájukat, hegyi ünnepeiket és síksági kenyértermelésüket újjáteremtették.”
„A Kr. e. 5758. évben megalapították Káldi-földön Amu-ómot, majd az Eridu vezette szárazföld keresés során Káldi-föld térségében, Nazír születése előtt 5050-ben megalapították Eridu városát. 3 év alatt hírvivők mentek Ataiszba és 2 évi előkészület után, Kr. e. 5044-ben Buda kőfaragó fejedelem hajóhada indult el nyugat felé, hogy Káldi-föld és Zagrosz között Anina-ómot megalapítsák.”
„Vele együtt jött a hajóhaddal még az Agaba-óm, Hikszosz-óm, Indijó-óm és Parszi-óm gyarmatokat megalapított népesség”
„Kr. e. 5038-ban bekövetkezett Ataisz pusztulása. Ekkor nagyon sok hajón menekülő érkezett az öt ataiszi-óm-gyarmatra”
„Az Égiek tanácsára mindenütt „Házi-Istenek-Kegyhelyét” állították fel. Arvisura-Anyahita utódai egyisten hívők voltak és sok volt közülük beavatott„
„Isten, vagy a székihunok és kunok szerint az
Östen ” !!!
„megszületett a „Szeretetnek-Istenfia”, aki életének a 26. évében megkezdte a Deszant-könyvek rovását, 29. évében megalapította Uruk-egyházközösségét. Ekkor az Egyistenhívők az Égiek-Szeretetének hirdetésével újra kezdték éveik számlálását, amelyet az egész emberiség elfogadott” !!!
„Uruk népe holdhónap evést, aztán napi egyszeri, kétszeri, háromszori, majd ötszöri evést számított. Gilgames pl. 126 úrnapi evéssel, napi háromszori étkezés mellett csak 42 évig élt. Umma népe szerint csak kétszer volt ünnepi étkezésen, s így 63 évig élt. Volt olyan torkos pateszi, aki minden fogást egy evésnek számított, s így „42 564 évig élt”, de az Arvisura-rovók kiszámították, hogy valójában 48 medvetoros évig élt. Özönvíz Kr. e. 5038-tól Kr. e. 3540-ig 12 alkalommal volt. A legutóbbiak közt a Kr. e. 3540-es volt a legnagyobb, amiről Ábrám-Ábrahám hallhatott. Ez került aztán babilóni közvetítéssel az Ószövetségbe (Úr-város)”
„Az arámiaiak, a „tengeri népek” egyikeként Atlantic süllyedése következtében Egyiptomot és a Termékeny Félhold területét elözönlötték. Nimród Birodalmában a tengerparti és hegyvidéki szabírok közé ezen kiéhezett tömeg beékelődött”
„a szabír néven nevezett Máriától megszületett Jézus” !!!
„a kis Jézus már játékaiban is egyházi emberek között nevelkedett. Isten fia lévén, gondolkozásában 25 karéjos beavatott volt”
„12 éves korában a Jahu hitűek magukkal vitték Józseffel és Máriával együtt Jeruzsálembe”
„Hétvár öregjei a Jahu hitében erős Krisztust Karnakba küldték, ahol a bölcsek az ács mesterség mellett oktatták”
„Öt év múlva megszerezte a bölcsek-kövét” ??? !!!
„Mint legerősebb szellemi képességű ifjút a saka-szkíták által Ordoszba menekített Beavatott-Központba irányították. Itt 5 évi képzés után beavatott ifjúsági fejedelemmé lett és az Égiek szellemében oktatni kezdte az érdeknélküli Szeretet vallását. Amikor a Saka-szkíta Birodalom védelme mellett Ordoszba ment, a Magyarka-Hunor-Ordosz („Selyemút”) postaállomásos kereskedelmi útvonalon ment. Hazafelé viszont a Tibet-Léh-Harapi-Uruk útvonalra irányították, ahol sikerült megtalálnia a legvastagabb Élet-Gyökerét. Ezért a Deszantrovások Templomában egy külön teherhordó szamarat kapott ajándékba, hogy a beavatottakat jellemző gyógyszereit magával vihesse„
„Urukban a Jahu hívő fiatalok ujjongó örömmel fogadták. A Zikuratok legnagyobbikában az Ifjúság-Ünnepén hirdetni kezdte az érdeknélküli Szeretet isteni Égből eredt vallását. Erre az ünnepre a hanyatlásban lévő és leégett templomú UR város ifjúsága is eljött. Beavatottjuk érezte a Krisztusból áradó igaz szeretetet. Jézust a forrongó ifjúság olajbogyós koronával királlyá koronázta. Az Úristen-hívők birodalmának ifjúsága elkísérte Agadiba, az Él-isten birodalmába, ahonnan Agadi forrongó ifjúsága Jeruzsálembe vitte. Itt 3 évig tanított, betegeket gyógyított. Hirdette, hogy az Égi-Atya nem haragos és kegyetlen Isten, hanem szereti az igaz embereket, de kikötötte az örök-törvényt: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és adjátok meg az Istennek, ami az Istené! Az Atya parancsa pedig az, hogy még az ellenségeiteket is szeressétek!”
„Judás volt az egyetlen tanítványa, aki írni tudott, mivel a műveltebb tanítványai mind cserben hagyták. Ezért az Urukban maradt, érdeknéküli szeretet hitében lévő tanítványainak Agadi rovásokkal leveleket írt. Ezen leveleket az Uruki-Szent könyvben megörökítették és a Szentélyben elhelyezték örök emlékül. Jeruzsálem papi fejedelem csoportja hamis vádakkal keresztre feszítette, de Uruk népének Szeretet vallása tovább terjedt Mani tanítása szerint.”