„Ungikát a nyelvtudása és rátermettsége folytán nem engedték haza Karakórumból, hanem Csingisz-kánnak, azaz Temüdzsin legkisebb fiának, Tolujnak lett a felesége, mivel rangelsőként végezte el a beavatott Égi-Birodalombeli sámánképzést.”
„Ödögej halála után Batu-kánt és Kadán herceget Ungika szavára rendelték vissza Karakórumból. Megszüntették a Magyarországgal való további terveiket, amiről Ungika futár útján értesítette IV Bélát. Utána Kambalukban a nagyasszonyok összefogtak és Dörögme régenssége mellett Güjük herceget nevelték ki uralkodóvá, aki dél felé kezdett terjeszkedni”
„Berka dél felé is kiterjesztette a kereskedelmét. Apjával ellentétben, aki részegeskedésében pusztult el, lemondott az italozásról és mohamedán lett, de őseinek Égi Atyját is tiszteletben tartotta. A baskírok zöme ekkor vette fel a mohamedán vallást”
Etil - „vagy ahogy ők nevezték, a Felső-Tigris”
„Ordoszt, a besenyő Patót a mongolok már Tenduknak nevezték és az Égi Birodalom papi központja volt”
„A Lopnor felé Tangut-kán uralkodott, ahol hun szokás szerint mind elégették a halottaikat”
„Vannak olyan papi központok, ahol az éveket ugyanúgy számítják, mint nyugaton, de az Ibos-napját veszik alapul”
„Még II. Endre uralkodása alatt, az Aranybulla kibocsátása után a bagdadi kalifa ki akarta irtani a nesztoriánusokat és az uruki-mani keresztényeket, de Sebők varga egy imája megmentette a keresztényeket, mivel annak erejével egy hegyet megindított”
„Perzsia fővárosa Szába, ahonnan elindultak a mágusok az ordoszi beavatottakkal, hogy a 25 karátos Nazírt születésekor felkeressék; Gáspár, Menyhért és Boldizsár meg is találta a kis Jézust, az Égiektől származó, legmagasabb fokúvá nevelkedett beavatott személyében”
Kambaluk Kathaj tartományban, a székihun Parajd-Peiping helyén épült, a Huni folyó partján. Mingán 8 lófutásnyi (kb. 8 mérföld) négyszög alapú területen tervezte meg. Az oldalai közepén kapu van, fallal vétette körül. A falakon kívül árokrendszer van vízzel, belül katonasági táborok vannak. Ezeken belül 6 lófutásnyi négyszögben újabb fal épült, de már 3 kapuval. A falak itt 10 lépés magasak, fehérre meszelve, katonai mellvédekkel és lőrésekkel. A sarkain egy-egy palota van a két négyszöges területnek, mindössze 8 fegyveres tömény őrséggel. Belül egy-egy újabb lovaglásnyira - fal emelkedik újabb 8 palotával Kubiláj hadfelszerelésének. Elöl 5 kapu, míg oldalt újabb 1-1 kapuval. Összesen tehát 8 kapuval. Ezen belül ezek a falas kapuk ismétlődnek. Legbelül áll Kubiláj csodálatos palotája 10 lépés magas márvány emelvénnyel, amely észak és dél felé a palota faláig ér. Kelet és nyugat felé üres térség van, melyen a 12 hivatal vezetője, annak személyzete és a katonák járnak kelnek ki-be. Feljáratait 2 lépés magas fal szegélyezi. Majd a 2 lépés széles márvány terasz a palotát körös-körül szegélyezi. Palotájának falait arany és ezüst lemezek borítják, sárkányok és a 24 Hun Törzsszövetség szent állatainak véseteivel. Belül a mennyezet arany és ezüst festményalkotásokkal van borítva. Mind a négy oldalán márványlépcsőkkel lehet Kubiláj palotájába bejutni. Fogadóhelyiségében hatezer-nyolcezer ember is elférhet. 400 terme van, amely gazdagságával olyan szép, amilyet birodalmának kézművesei csak alkotni tudtak. Mindezek Mingán építész-tervező hadvezér munkáját dicsérik. A tető külső része mindenféle színekkel van festve, amelyen a lakk borítás kristályként csillog és minden fényárban úszik.
A külfödiek külön asztalnál ülnek. A nagy sokaság hallgatja az énekmondókat. Zenével kezdődik minden vendégség, amikor Kubiláj udvart tart. Az oldalfalaknál egy-egy nagy ládán 1 nagy és 4 kisebb hordó áll színaranyból, a serlegeket itt vernikál aranynak hívják. A felszolgálók az asztal mellett ilyen vernikál korsót visznek, melléje aranyozott füleskupákat és azokban vallásuk szerint bort, mustokat és hűsítő italokat tesznek. Ezért mindenki magát szolgálja ki, mert azt soha nem lehet tudni, ki az Égi-birodalombeli, ki a mohamedán és ki a keresztény. Az idegeneket a bárók figyelik, mert előttük az ő szokásaik szerint hívják a legfőbb tisztségviselőket. Mindig a megfelelő helyre ültetik és ételéről-italáról a kívánságai szerint gondoskodnak. Sok közöttük a latin és más európai nyelvet is beszélő, sőt a kedves vendégeiknek latinul írt írásokat adnak. Udvariasan figyelmeztetik: „Küszöbre lépni tilos!” mert ezzel sértik az Égi-Birodalombeli egy igaz Istent. Ha valaki a birodalombeli alattvalókból a küszöbre rálép, botosőrök lerántják róluk a ruhát és váltságdíjat kell érte fizetni, esetleg megbotozzák, mert a csillagjósok szerint ez szerencsétlenséget hoz a birodalomra. A részegek azonban kivételek.
Kubiláj az
almaszüret (szeptember) 28. napján született
Kathaji, szaracén és keresztény csillagjós és jövendőmondó ötezer személy van Kambalukban, akik pénzt és ruhákat kapnak, hogy a saját tudományukat gyakorolhassák. Előrejelzéseik a csillagjóslás szerint mindig valóra válnak a járványokat, árulásokat is figyelembe véve. Az Isteni akarat szerint az összefoglaló jelentéseikben minden holdhónapban az időjárást és a várható gazdasági eredményeket megjósolják egyes vidékekre vonatkozólag. Ezt 1-1 kisezüstért mindenkinek árusítják. Ha valaki vállalkozásba kezd, elmegy a jövendőmondóhoz és az illető születési napja, hónapja, éve és a világrajövetelének perce szerint a csillagjós írásban válaszol.
Éveiket a fekete-hunok állat-jelképével kezdték megjelölni: 1. Oroszlán, 2. Ökör, 3. Tigris, 4. Kutya, 5. Sárkány, 6. Kígyó, 7. Ló, 8. Juh, 9. Majom, 10. Tyúk, 11. Kutya, 12. Disznó éve. Ebben a tekintetben azonban tartományonként eltérések mutatkoznak, mert a felső mongolok a Tigrissel kezdték az éveiket, míg Töbetben nyúllal.
Azonban minden lakásban és jurtában művészi szobrok vannak táblácskával, amelyikre az írástudók az Istenük, azaz védőjük nevét felírják. Ez előtt imádkoznak az Egiekhez és sokszor fogcsikorgatva testi-lelki egészséget kérnek a legmagasabb Nagitájtól, aki a földi dolgok Istene és a földből nőtt ki feleségével és gyermekeivel. Minden tőle kérnek: jó időt, gyümölcseinek áldását, de lelkieket nem. A lélek hallhatatlanságát vallják. A jó ember lelke a jókba, míg a rossz ember lelke a rosszakba vándorol, a hősök lelke még nagyobb hősökbe vándorol. Ezért lett naggyá az Égiek vezette Mongol Törzsszövetség Birodalma. Népüket a jómodor jellemzi. Minden étkezésénél kezet mosnak. Szüleiket tisztelik, mert a hálátlanságot a törvény megbünteti.
A bűnös embereket 3 év múlva kiengedik, de bélyeget még nem sütnek az arcukra, sem el nem vesznek tőlük semmit. Ujabb bűnük elkövetése után megbélyegzik az arcukon őket, hogy könnyzn felismerjék. Ez a bélyegzés azonban tartományonként és városrészenként is változhat. A megbélyegzést azonban az első és a második esetben csak súlyosabb bűnöknél hajtják végre. A súlyos bűntetteknél azonban a bűnösöktől a vagyonukat és ingóságaikat is elveszik. A szerencsejátékokat Kubiláj a nép jólétének érdekében szigorúan megszüntette, mert az emberek zsebéből csalással nem vehet ki senki semmit. Ezt Kubiláj így,magyarázta: „Fegyverrel győztelek le benneteket, s amitek csak van, az az enyém. Igy ha vagyonotokat eljátsszátok, az enyémet játsszátok el! Már pedig nem engedem meg, hogy a népnek jólétét bárki is haszonlesésből megsemmisítse. Eddig a népnek megnyomorítója a könyörtelen szerencsejátékok voltak. Sokan mindenüket elvesztették. Most pedig az énrám bízott Égi népet senki meg ne nyomorítsa!„
az uruki-mani bibliában nála meg volt írva: „Az átkozódás Istenkáromlás és a hazug nyerészkedőknek ilyen istentelenségek a fegyverei! A tizedek kierőszakolása csak a hazudozások fegyverei a szegénység ellen. Akinek fólöslege van, annak kötelessége az alamizsnák adása a szegénység és nincstelenség megszüntetése érdekében. Nazír legfontosabb tanítása az volt, hogy szeressétek egymást és szeressétek még az ellenségeiteket is. Már pedig, aki átkozódással, annak rémületkeltő hatásával igyekszik valakit megfélemlíteni, az Égi hatalmak ellen és az emberi jóérzés ellen cselekszik. Az egyházi átok az Ördögtől ered!”
Ganfu – „A csillagjósok itt percekre dolgoznak, s így állapítják meg a gyermek jövőjét”
Szagamóni Borkan szigetén a királyfi kiment a vadonba és ott szentként halt meg. Pedig apja új palotát építtetett és 30 000 lány szolgálta ki. Halála után az édesapja aranyból elkészíttette a szobrát. Lelke más élőlénybe ment át és már 84-szer halt meg. 1284-ben Kubiláj Bajánnal együtt ezen szobrot meglátogatta, pedig Melibár kalózaival is meg kellett küzdeniük. Szkota szigetén lakik a keresztény érsek, de az még a varázslókat is védi, mert az a meggyőződésük.