Tartalomjegyzék

Az Arvisura "kritikái"

Az Arvisura a legkülönbözőbb támadásokat kapja. Ezeket sajnos nem lehet még kritikáknak sem nevezni, mivel általában csak pár kiragadott részletbe, töredékbe kötnek bele. Így pontosan az összeesküvés-elméletek és a népi-etimologizálások szintjén vannak, ami különösen pl. a nyelvészektől meglepő. Ezek a „kritikák” általában távol vannak az objektivitástól, érzelmileg túlfűtöttek, így sokkal inkább az írójuk pszichológiai jellemképét írják le és nem az Arvisuráról szólnak. Általában jellemző a felsőbbrendű, lenéző hangnem - „majd én megkritizálom az Arvisurát”.

Az Arvisura rendkívüli módon próbára teszi a tudatunkat, mind komplexitása, mind a modernitástól már távol eső, hagyományos szemlélete miatt, mind azért, mert a jelenlegi ismereteink és mitikus történelem-képzeteinktől többnyire eltérő, de teljes és konzisztens világot mutat. A kritikák sokszor arra vonatkoznak, hogy ki hogyan írt volna meg egy hasonló művet(?), annak szerinte milyennek kellene lenni(?), azaz az író képzeteinek korlátait mutatják be. Általában jellemző, hogy nem értik sem az Arvisurák átadását (ami viszont a manysi-hagyományba teljesen beleilleszkedik), sem az írását (a „gondolatrezgést”) - hiszen, ha velük nem történt ilyen, akkor mindez hogyan létezhetne, nem?

Példaként egy finnugrista kritikáját emelem ki, aki a kollégái közül valószínűleg a leghosszabb időt, a feldolgozott oldalszám alapján kb. 2-3 hetet foglalkozhatott az Arvisurával. A cikk és utóélete több okból is tanulságos. Egyrészt, manapság a közhangulat miatt a legtöbb finnugrista szinte elsáncolva, lövészárokban érzi magát, ahonnan, ha egy-egy rövid pillanatra elő is bújik - megnyilatkozni -, akkor csípőből lő, akár a témája közelébe merészkedő más tudósokra is. Több ilyen példát is olvashatunk. Mivel a népesség túlnyomó része (sajnos) nem, hogy hasznosnak, hanem rombolónak tekinti a véleményét, ezért azt többen felsőbbrendű gőggel ellensúlyozzák, én-védelmi mechanizmusként. Ők mindent értenek, míg a plebs buta mesékről álmodozik…

A cikkíró rövid nekifutás után először azt taglalja, hogy ő mit hisz el nehezen, majd rádöbben, hogy nem képes megérteni a szöveget, ill., hogy abban milyen hatalmas információtömeg van. Többször ellentmond magának, folyton azt keresi, hogy milyen ravasz tervvel lehetett ezt a szöveget előállítani, majd végül - hogy a hiúsága ne sérüljön a már a kezdetén kifulladt kísérlete miatt - kihátrál.

A próbálkozás mindenképpen dicséretes, az azonban már távolról sem, hogy töredékes ismeretek alapján fogalmaz meg véleményt. A finnugristákra jellemző, hogy azóta erre a „nesze semmire” forrásként hivatkoznak A becsület azt kívánná, hogy, aki „á-t mond, mondjon b-t” is. A tóremek segítsék, hogy egyszer egy alapos vizsgálat is sorra kerüljön ;)

"Zegernyei"

2009-ben a finnugrista „Rénhírek” (nomen est omen) blog-portálon (http://renhirek.blogspot.hu/2009_09_11_archive.html) jelent meg egy cikk-sorozat az Arvisuráról „zegernyei” álnéven - tehát gyakorlatilag névtelenül. (Az oroszból származó „zegernye” kb. „hideg, esős, havas, szeles pocsék idő” jelentésű - az értelmező szótár alapján.)

1. (szept. 11.)

Zegernyei „objektív” hozzáállását azonnal megmutatja a legelső sora: „Paál Zoltán műve, az Arvisura bizonyos körökben híres és népszerű alkotás, más körökben viszont inkább csak hírhedt, és lenézéssel emlegetett fércmű.” A „bizonyos körön” valószínűleg valami holdkóros „magyarkodók” csoportját érti, akitől az olvasónak távol kell tartania magát.

Az első rész további soraiban főleg Paál Zoltán életével és a kiadott Arvisura, nem Paál Zoltán által írt részeiről ír röviden.

2. (szept. 18.)

Itt Tura és Paál Zoltán találkozásának történetével kezd el foglalkozni. Az objektivitás hiányára jellemző, hogy azt részben vagy egészben kitalált történetnek tekinti: „Meg kell próbálnunk kiszűrni belőle a valóságot, ellenőriznünk kell, hogy a leírt események ott és akkor megtörténhettek-e”. Meglepődve tapasztalja, hogy „A szövegben számos létező helyszín: Rózsahegy mellett Miskolc, Bánréve, Zsolna, Egerbakta, Zanat, Söpte stb. is előfordul”. (A történet ÖSSZES helyszíne létező.)

A szövegben többnyire olyan iratok helyét tárgyalja, amellyel ellenőrizni lehetne a történet valódiságát - azonban az ellenőrzést nem teszi meg. Komikus, hogy nem a Vérrel pecsételve teljes változatát keresi, amiből valóban több információhoz juthatna, hanem mindig valami más dokumentumot.

A találkozás történetének az Arvisurában csak részletei vannak, amit viszont az író nem ismer fel. (A sors fintora, ahogy azt a cikksorozat első része írja is, hogy Paál Zoltán '55 áprilisában a Finnugor Tanszékén leadta a kézirat LEGELSŐ és TELJES változatát.)

A cikk első sora még őszinte: „Hát, nem egy könnyű olvasmány ez az Arvisura. Nem ígérem, hogy részletesen ismertetni fogom mind a 350 részét, vagyis az Arvisura mindegyik Arvisuráját.

- „A következő dátum 1944. március 20–28” - ez természetesen elírás az Arvisurában, 1945. márciusáról van szó, amit gondolni is lehet, mivel az 1945. február 2. és márc. 31. közé esik.

- „Elég különös, sőt inkább hihetetlen, hogy 1945 márciusában Söptén a partizánok vezetője” (…) „a magyar különbékéről tárgyalt volna báró Kemény Gáborral, Szálasi külügyminiszterével. Mindössze pár nappal a magyarországi harcok befejeződése előtt. Egy ilyen tárgyalásnak ekkor már semmi értelme sem volt” - ennek a megjegyzésnek nincs semmi értelme, mivel ezt mi nem tudjuk megítélni. A kiugrás volt az eredeti, '44. augusztusában meghatározott cél, aminek ez már valóban nagyon késői kísérlete. Azonban a szovjeteknek több motivációja is lehetett (Kőszeg azonnal a kezükbe került volna, a hátországot kevésbé kellett volna biztosítani, a magyar katonákkal bővíthették volna a csapatokat, stb.). A próbálkozásnak lehetett egyéni motivációja is, pl. hogy Kuusinen szerette volna, ha az akció mégis valamilyen sikert ér el… Erre egyébként az is utal, hogy a csoport még további négy hónapig együtt maradt és feladatokat hajtott végre.

- „Az is nehezen hihető, hogy Paál Zoltán szerint 1945. március 31., Szalaváré Tura temetésének napja után a partizánok tovább folytatták munkájukat. Hol? Magyarországon nem valószínű, mivel április 4. után megszűntek a harcok az ország területén.” - többnyire Németországban folytatták, még további négy hónapig.

- A szöveg „utal egy átélt nagy bombázásra”, (…) „Pár sorral lejjebb azt olvassuk, hogy ez a nagy bombázás Drezdában volt” - pontosan, mivel ezek töredékek.

- „Nehezen hihető ugyanis, hogy az 1945. február 2-án a partizánok által megszöktetett Paál Zoltán olyan gyorsan hadifogságba esik, hogy február 13-15 között már Drezdában van, ahol túléli a nagy bombázást, majd átszökve a frontvonalon, márciusban Szombathelyen harcol” - miért hihető ez a cikkírónak nehezen? A teljes kézirat pontosan megadja a cselekményeket, még a vonat útvonalát és a visszautat is.

- „Partizánok egyébként nemigen kerültek fogságba, őket elfogásuk után általában kivégezték.” - Valóban, a sztrecsnói tisztogatás során a partizángyanús elemeket azonnal kivégezték, Paál Zoltánék viszont (hamis) iratokkal tudták igazolni magukat, így „csak” fogságba kerültek.

- „Ha fogságba esésük és szökésük megtörtént volna, akkor szovjet oldalon keveredtek volna gyanúba. A német fogságba került, s onnan akár megszökött katonát a szovjet hadvezetés gyanús elemnek, árulónak tekintette, tehát nem valószínű, hogy a hadifogságból szökött Paál Zoltánt és Szalaváré Turát újból hadba vetette volna.” - Paál Zoltán és Tura közvetlenül Szalmihoz került vissza.

Az író konklúziója tehát, hogy „a drezdai hadifogság valószínűleg csak mese” - az egész kételkedés tehát annak a bizonyítási kísérlete volt, hogy a cselekménynek ez az eleme, így az egész történet kitalált, vagy több kitalált részt tartalmaz.

A drezdai epizód éppen, hogy bizonyítja a történet valódiságát, másrészt a szellemiség működésére ad példát - de ez utóbbi láthatólag ismeretlen és érthetetlen a szerző számára.

3. (szept. 25.)

Ebben részben „zegernyei” a szereplőket próbálja meg kijegyzetelni.

- „Hát, nem egy könnyű olvasmány ez az Arvisura. Sikerült is félreértenem már az elején. Ezért némileg át kellett írjam olvasónaplóm 2. részét” - akkor ezek szerint a magabiztos állítások mégis gyenge lábakon állnak?

- „Paál Zoltán ugyanis azt írja, hogy 6 hónapig volt partizániskolában. Ezt az időszakot nem lehet beszorítani az általa leírt események közé” - igen, de ezt másutt írja; Paál Zoltán még augusztusig a partizánok között, pl. Berlinben volt.

Tura nevéről: A „Szalaváré” valóban lehetett partizánnév is, ugyanis a „szalavori” jelentése finnül (!) „titok-hegy” („sala” - „titok/ál/rejtett”, „vouri” - „hegy”), Vezsakori szent helye pedig egy kiemelkedés az Ob mellett. A „Tura” sámánnév, amit a nagyapa adott - ahogy azt olvashatjuk is.

- „Helcia, partizánlány – semmi érdemlegeset nem tudunk meg róla. Talán azonos Fehár Tücsökkel?”(13.01.14. változat) - pontosan, ha „FehÉr” Tücsökre gondolt.

- „az 1955-ös előszó már idézett oldalának szövege úgy is érthető, hogy Igor Szalmi is Szőnyiékkel, és így Szalaváré Turával és Rigóval együtt ugrott ki a repülőgépből” - Szalmiék Sztrecsnón ugrottak ki (ahol később partizán reptér(!) is volt), ahogy azt fentebb is írja, Tura pedig Szőnyiék másik gépén volt.

- „Ionov orvos – Paál Zoltántól semmit nem tudunk meg róla” - Ionov néha megemlítődik a „részeges orvos” jelzővel (egyszer pl. a köpenye). (Szerintem sokkal fontosabb Szurguti Iván, aki Zsiljajev robbantóval azonosítható.)

- „Akár Szemejnyuk, akár Zsiljajev azonos lehet Igor Szalmival, Szalaváré Turával vagy Rigóval, Polnyickaja pedig Fehér Tücsökkel” - nem azonos

- „Paál Zoltán Jegorov partizánbrigádjának tagja lehetett, ezért ismerte Ionov orvost” - Jegorov volt valószínűleg az emlegetett „major” („ezredes”)

- „Csiky – partizán, azonos lehet a később emlegetett Csiky Domonkos állatorvossal?” - azonos

- „Gergely – partizán, semmit nem tudunk meg róla” - Zágon Gergő, székely, Csíky kocsisa

- „Kiss Jóska– partizán” - nem partizán, hanem fiatal kovács

- (…) „Sopronból érkeznek Szurguti Mihállyal együtt (utóbbi szerepeltetése ezen a helyen ellentmondásos, hiszen korábban a csapattal volt” - nem ellentmondásos: Mihály febr. elején volt a csoporttal, itt pedig márc. végén érkeznek

- „Zsolnai– partizán, semmit nem tudunk meg róla” - Szalmi, álnéven

A rész összefoglalóját az író így kezdi: „nem találtam bizonyítékot Paál Zoltán és egy vogul partizán találkozására. Viszont nem is zártam ki ezt a lehetőséget. Vándor Anna kutatásai is arra mutatnak, hogy ez az esemény megtörténhetett”. Majd hirtelen vált: „Gyanús viszont a sok finnugor a partizánok között, gyanús e finnugorok életrajzának néhány eleme. A drezdai bombázás szerepeltetése a történetben arra utal, hogy egy bombázás okozhatta az egyik traumát Paál Zoltán életében. A másikat talán a Szalaváré Tura vezette sámánszertartás. E két élménye végigkísérte életében, ezek hatására kezdett írni. Ezért alakult ki téveseszme-rendszere is, amelynek lényege, hogy látomásait maga is elhitte.

Az idézetből is látszik, hogy az egész „elemzésnek” semmi értelme. Miért „gyanús” „a sok finnugor a partizánok között” egy finnugor partizánosztag esetén, amit éppen Szalmi köré szerveztek? És miért „gyanús e finnugorok életrajzának néhány eleme” - a cikk írója egyetlen ilyet sem ír. Amíg az előző részt azzal fejezte be, hogy „a drezdai hadifogság valószínűleg csak mese”, most már abban egy traumát kiváltó okot lát. Mivel az Arvisurák írását el sem tudja képzelni (például (esetleg kirgiz) néprajzi ismeretek hiányában), ezért úgy gondolja, hogy, ha ő maga ilyet tenne, az csakis egy trauma által kiváltott téveseszme rendszer miatt történhetne. Láthatjuk: a cikk alapvetően nem a történet hitelességének vizsgálatáról, hanem annak megtámadásáról szól. És nem Paál Zoltán történetét elemzi, hanem saját magát.

4. (okt. 10.)

Folytatódik az „olvasónapló”, most a medvetor leírásával: „Paál Zoltán többet tud, mint ami az egyetemi szöveggyűjteményben (Domokos Péter: Uralisztikai olvasókönyv. Bp. 1977.) olvasható”. A kezdeti csodálkozások után újabb logikai bukfencek: „A medveünnep leírása teljes mértékben az általam ismert leírások (lásd a hivatkozott Uralisztikai olvasókönyvben) szerint halad”. A cikkírónak fel se tűnik, hogy ez a hitelességet erősíti, másrészt, hogy a kézirat első változata '55-ben készült el, harmadrészt, én kételkedem, hogy a néprajzosok egy halálozás utáni medvetor szabályairól írtak volna, vagy, hogy részt vettek olyan toron, ahol székely nóták és átírt József Attila versek is szerepeltek.

Hasonló, a turgai magyarokról írt megjegyzése is: „Mivel Benkő Mihály könyve később jelent meg a torgaji magyarokról, mint az Arvisura, Paál Zoltánnak a 348. Arvisura megírása előtt értesülnie kellett Tóth Tibor antropológus látogatásáról a torgaji magyaroknál. Útjáról a Magyar Nemzet számolt be 1967-ben és 1968-ban is. Ha netán igazolható, hogy a 348. Arvisura 1998-ban publikált változata már 1967 előtt létezett, az igen meglepő fejlemény lenne.)” - A Vérrel pecsételve első változata '55-ben jelent meg, és épp a Finnugor Intézetben adta le Paál Zoltán. Így teljes a cikk írója nyugodtan meglepődhet.

A továbbiakban a cikkíró olyan forrásokat keres, amiből Paál Zoltán szerezhette az ismereteit. Mindez ugyancsak a cikkírót jellemzi: ha ő írt volna ilyesmit, az csakis kitaláció lehet (hiszen a számára már ez egész alapjában véve hihetetlen), amit bizonyos források alapján állított volna össze. Vagyis: a cikkíró nem a történetet vizsgálja, hanem azt alapvetően képtelenségnek tartja, így azt keresgeti, hogy hogyan lehetne bizonyítani, hogy az NEM igaz. Azt, hogy képtelenségnek tartja, itt olvashatjuk: „Az Arvisura legfőbb problémája, hogy az ordítóan valótlan epizódok, dilettáns eszmefuttatások is a megtörtént valóság s az igazság részeiként tálaltatnak elénk.” Az embernek már a megszületése is, ha racionális módon végiggondoljuk, szinte lehetetlenség. Az életünkben is gyakran történnek olyan események, amelyekre visszagondolva, nem elhinni, hogy valóban megtörténtek. A hitetlenkedésünk ellenére születnek emberek, és napról-napra csodák történhettek volna meg. Az, hogy bizonyos dolgokat a cikkíró „ordítóan valótlan”-nak tekint, az sokkal inkább az ő ismereteinek és fantáziájának a korlátait mutatja. Akkor már csak az a kérdés, miért akarja „jól megmondani”, hogy mi is az az Arvisura?

Az író gyorsan hoz még két példát „nehezen hihető részlet”-ként:

- „1. 1979-ben Paál Zoltán egy levelében ezt írta: „elérkezett a 30 éves évfordulója annak, hogy megtartottuk Berlinben a 24 Hun Törzs-szövetség kongresszusát, amelyben azt kértem…” (17.) Hát… Hallott valaki erről a kongresszusról? Netán, szintén ott volt?” - ez hasonló Nagy-Szala volt, mint a márc. 31-i. A cikkíró figyelmébe ajánlom az Idegen szavak szótárát: a „kongresszus” - „magas rangú résztvevőkkel tartott fontos nemzetközi tanácskozás”. Mivel mindkettő teljesült, azt kongresszusnak lehet nevezni. A cikkíró viszont ezek szerint csak olyan kongresszust tud elképzelni, amely konferencia-jellegű, és amin ő is részt vehet.

- „2. A rovásírással lejegyzett Arvisurákat Szalaváré Tura magával hozta. Más helyütt viszont azt olvassuk, hogy Paál Zoltán írta őket” - Tura lemásolta a nagyapja iratait, Paál Zoltán pedig átmásolta Tura papírjait. „máig senki sem látta Szalaváré Tura Arvisuráit” - a könyvben benne vannak az okok. „Az sem túl valószínű, hogy azokkal együtt ugrott volna ki a repülőgépből partizánbevetése során” - a kb. 600 oldal egy térképtáskába belefért; Turáék azokat a ruhájukban, maguk köré helyezve hozták át.

A részben tehát nem a történetről olvashatunk, hanem annak ismertetését, hogy a CIKKÍRÓ mit NEM tud elképzelni, ill. egy hasonló történetet Ő hogyan találna ki és milyen források alapján állítana össze.

„Egyes lábjegyzetekből levonható az a következtetés, hogy művéhez Paál Zoltán folyamatosan gyűjtötte az anyagot. A 62. oldal 16. jegyzetében például, utal a lexikonokra.” - ez a megjegyzés nevetséges. A lábjegyzetekből az derül ki, hogy a történetet Paál Zoltán nem akarta megtörni egyéb ismeretek folyamatos magyarázataival. Másrészt, a lexikonok ismeretei valószínűleg Szalmitól származnak. Itt is azt láthatjuk: ha a cikk írója írna valamit, akkor az olvasott ismeretekre hivatkozást lábjegyzetekben tenné - ahogy ezt a publikációkban szokták is. Paál Zoltán egészen más célból használt lábjegyzeteket.

„5. A szertartás során Joli-Tórem boglárja Baracának nevezi el Paál Zoltánt” - nem a boglár nevezte el, hanem a partizánok - partizánnévként.

5. (okt. 18.)

A cikk a rovásírásokkal kezdi.

- rovásírást a „a türk típusú rovásírás fennmaradt emlékei alapján állította össze Paál Zoltán” - lefordítva: a cikkíró ahhoz tartja ezeket hasonlónak, és már evidenciának tekinti az Arvisura kitalált voltát, így azt keresi, hogy mindezt miként lehetne összeállítani: „nemcsak történeteket alkot, hanem a történetek köré teljes világot szervez”, ill. „Ez a bevezetés ugyanazt a funkciót tölti be, mint egy számítógépes játék kezdő animációja: átvezet a mese fantáziavilágába.” Azaz lefordítva: a cikkíró fantáziavilágnak tekinti az Arvisurákat.

- „A Tundrahalmi Vár meséje” (…) „Igen elegyes történet, több helyről kölcsönzött motívumokkal, de leginkább az obi-ugor mitológia hatását tükrözi” - lévén, hogy ez Tura meséje.

- „Ez a Bölön talán azonos lehet a II. fejezetben emlegetett Pataky Bölön partizánnal” - igen, azonos. „Paál Zoltánnak volt egy Pataky László nevű barátja, akivel az Arvisurákról levelezett, Bölön néven talán őt tette meg partizánnak és rovósámánnak” - semmi közük nincs; másutt olvashatjuk, hogy a Bölön sámánnév, és ő is félig magyar, félig mordvin volt.

- „A szerző által megnevezett források többsége azonban sohasem létezett. Ide sorolom Szőnyi Márton hadtörténeti jegyzeteit” - ez miért nem létezhetett? - „Kőrösi Csoma Sándor írásait és Szalaváré Tura Arvisuráit” - és ezek? A cikkíró hozzáállása: ha egy forrást ő nem látott vagy nem láthat, akkor az nem létezik.

„Nemcsak ez a történet kelt gyanút, hanem a Szalaváré Tura Arvisuráiban lévő személy- és földrajzi nevek is. E nevek nyilvánvalóan egy olyan szerző fantáziájának szüleményei, aki nem tudott arról, hogy a nyelvek változnak, és nem ismerte a névadását inspiráló földrajzi nevek eredetét.” - Paál Zoltán a neveket megpróbálta a mai formájukhoz közelíteni, hogy érthető legyen a történet. Már csak azért is, mert ez volt a feladata. Ahol ezt kevésbé tette meg, ott igen sok kutatást igényel, hogy például hol volt Duna-Ordosz. „Nyilvánvaló, hogy a manysik által rovásírással lejegyzett szövegekben ilyen nevek nem fordulhattak elő, mivel ilyen nevek 6000 évvel ezelőtt még nem létezhettek” - miért nem? (Pontosabban: hasonló nevek miért nem fordulhattak elő?) A szerző esetleg ott volt, azért ilyen magabiztos? Hogyan lehet pl. a kínai Belső-Mongóliában „Ordosz”-vidék, és hogyan lehet Ózd mellett is egy Ordosz?

A sok „nyilvánvaló” arra utal, hogy mindez személyes vélemény, amelyet nem tud megindokolni.

6. (nov. 8.)

a)

- „A két kötet az Arvisurákat sorszámuk szerint közli. A tartalomjegyzékből látható, hogy a sorszámozás általában megfelel az időrendnek, de vannak meglepő eltérések is” - a cikkíró megfigyelhette volna, hogy az Arvisurák a bekerülésük alapján vannak sorszámozva; persze, ehhez alaposabban kellett volna elolvasni

- „Az utolsó Arvisura a 350-es sorszámú, vagyis a Paál Zoltán által eredetileg 348 Arvisurára tervezett mű még félig sem készült el (ugyanakkor kiegészült a 349. és 350. Arvisurával)” - ha ez a megjegyzés valaki számára logikátlannak tűnik, azzal csak egyet tudok érteni. Paál Zoltán leírja, hogy a politikai vonatkozásaik miatt nem tárgyalja az újabbakat.

- „Az 1318. oldalon kezdődik az Arvisura Fősámán, Rovósámán és Aranyasszony Rend tagjainak felsorolása. Ez a több oldalas táblázat az egész mű vázlataként is felfogható, belőle láthatjuk, hogy Paál Zoltán a művében megalkotott világot aprólékosan megtervezte.” - ez megint csak kitaláció - a cikkíró így állt volna neki.

- „Természetesen ilyen nagy műbe becsúsznak hibák, ellentmondások is. Így ezen táblázat szerint a 256. Arvisurát nem róhatta Dersike sámán, ahogy azt a másik felsorolásban olvassuk, mivel abban az időben Szurhab volt a fősámán, Görgény, Juluf, Csobánc és Veneszép pedig a rovósámánok. Az Aranyasszony viszont Derzsike volt, tehát itt csak egy apró tévesztéssel állunk szemben.” - ez miért ellentmondás? Az Arvisurában olvashatjuk: „Mivel a sámánközpont két helyen működött: Bugátban Zsolca, míg Ordoszban a felesége, Dersike rótta a Zsolca koráról lerótt Arvisurát.”

Ezután a legképtelenebb okfejtés következik arról, hogy „miért éppen 348 Arvisura van?”. Higgyünk a szemünknek: „Nos, a Paál Zoltán által alkotott időszámítás a holdjáráson alapul. A hónapok holdtöltekor kezdődnek és 29 naposak, egy évben 12 hónap van, 12-szer 29 pedig= 348 nap. Vagyis minden napra jut egy Arvisura. Ezt a rendszert később, a 350. Arvisura írásának tanúsága szerint a szerző némileg átalakította, hogy saját időszámítása igazodjon a szokásos 365 napos évhez”. A szavak, mint a belső gondolkodás tükrei, azt mutatják, hogy a cikkíró tudattalanjára az összeesküvés-elméletek gyártása a jellemző, amely általában egy rejtett üldözési mániában, illetve önértékelési problémákban gyökerezik, innen alakítja ki az „ordítóan” „gyanús” vélt összefüggéseken alapuló téveseszme rendszerét.

Az Arvisurák 350-es számára a magyarázat rendkívül egyszerű, ahogy azt rögtön a legelső 1A Arvisurában olvashatjuk: „Átlagban 17 évenként cserélődtek a fősámánok, akik az összes Arvisura rovást őrizték és rejtegették. A fősámán legtöbbször már beteg volt, mikor rákerült a sor, hogy megírja az Arvisurát. Mindenkinek csak tíz év múlva lehetett megírni az életét, amikor már lecsillapodtak a szenvedélyek és a rossz indulatok.” A 17*350 = 5950, így megkapjuk a kb. 6015 éves történetet (18*350 már 6300 lenne). Egyébként ez is utal arra, hogy nem előre megtervezett mű az Arvisura.

b)

- „1(A)” (…) „Az Arvisurákból felénk áradó információkat nagyon nehéz összefoglalni, mivel a szerző szövege igen tömör” - ez valóban legalább 4-5 különböző témát ír le

- „Minden mondatban történik valami esemény. Ez a modern kalandregényeket és akciófilmeket idézi fel bennünk. A szövegben semmiféle üresjárat – tájleírás, jellemzés stb. nincsen. Csak akció, akció és újabb akció.” - benne ezt idézi fel; valójában adatok sorozata van megadva, amely még így, nagyon tömören is nagyon sok. Vagyis a megjegyzés arra vonatkozik, hogy a cikkíró nem így írta volna meg az első részt (?), ill. arra, hogy vajon mi lehetett Paál Zoltán célja pontosan ezzel a szerkesztéssel?

- „Ruda-Tórem, az égi kovács nevét feltehetőleg a vasércbányászatáról ismert Rudabánya neve ihlette; a „finn-liv-suomák” főistene Jókedv-Tórem, neve talán a Jumala szó hatására született, a tatárok Ármány-Tóreme pedig egy igen erős hangulati értékű szót tartalmaz, amely ráadásul kapcsolódik a tatárjárás keltette negatív asszociációkhoz.” - vagyis a cikkíró semmit sem tud hozzátenni a nevek eredetéhez. Saját asszociációit Paál Zoltánénak tulajdonítja(?)

- „Paál Zoltán névadási gyakorlatát igazolná, ha általa ismert és emlegetett finnugristák nevét is beépítette volna művébe. Például Gulya Jánosét, Zsirai Miklósét… Nos, a VIII. fejezetben, a Féran névadó naptárban olvassuk, hogy március 24-én és július 27-én van Gula napja, január 13-án és december 12-én pedig Zsiraj napja.” - nyilván nincs kapcsolat. A megjegyzést úgy olvashatjuk, hogy Gula és Zsiraj nevét felfedezve a cikkíró megint összeesküvést és kitalációkat lát. (A Gulához hogy kapcsolta Gulyát?? Mikor korábban megjegyzi, hogy a rovásírás „érdekes módon már külön jeleket tartalmaz a ’j’ és az ’ly’ jelölésére”.) Gula mezopotámiai származású volt, a 𒄖𒇲 gu-la2 jelentése pedig „nádkéve”. Korábban Sirgula város nevét olvashattuk; a sir2 sir3 „kötött” jelentésű, a „šir…” pedig több, aláírással kapcsolatos szó elején is szerepel. Az Arvisurában pedig a „gyula" jelentése: „szerződéspap”.

Ezután egy vallomásfélével találkozunk, hogy az Arvisurák szövege (pontosabban: ez a felületes ismerkedés) meghaladja a felfogóképességét: „Az Arvisurák olvasásának igen nehezen futottam neki. Az egyes fejezetekkel való ismerkedés folyamatosan változtatja a mű értékeiről és értékeléséről vallott elképzeléseimet.” (…) „A szerzőnek ugyanis igen alapos történelmi és mitológiai ismeretei voltak.” Mindez a cikkíróban egy belső konfliktust vált ki, így egy újabb bukfenccel most azt próbálja összeállítani, hogy Paál Zoltán milyen könyveket olvashatott és mikor, ha három műszakban dolgozott a kohóban? (A levelezéséből tudjuk, hogy Paál Zoltánnak szinte külön expedíciót jelentett, amire hetekig készült, amikor Budapestre felment a Szécsényi Könyvtárba, hogy egyetlen részletnek (Kopasz László neve) utána tudjon nézni; Ilyen részlet adatokból kb. 10-20 ezer van az Arvisurában!)

- „Paál Zoltán” (…) „megtanulhatott oroszul” - Paál Zoltán maga írja, hogy nem tudott oroszul; ezért az orosz szakirodalmat sem olvashatta :)

Elbizonytalanodásában a cikkíró végül a nevekbe kapaszkodik bele. „Azt, hogy Paál Zoltán nem Szalaváré Turától és nem az égből kapta tudományát, leginkább a névadási gyakorlatával lehet bizonyítani. Már utaltam rá, hogy nevei függetlenek mindenféle ismert nyelvtörténeti folyamatoktól, a szerző nem ismerte az általa felhasznált földrajzi és személynevekhez kapcsolódó etimológiai szakirodalmat.” Hirtelen csak egyetlen elemet ragad ki: Ananyinót. „Az könnyen belátható, hogy Kr. e. 4000 körül egy muroma ember nem viselhette egy napjainkban is létező, de csak pár száz éve keletkezett falu nevét.” Az - úgymond - Arvisura „névadási gyakorlat” éppen fordított. Személyekről neveznek el helyeket - ahogy ez többezer példán is látható. Az pedig valószínűsíthető, hogy Paál Zoltán az eredeti neveket a mai formákhoz közelítette, különösen ha az a „muroma ember” éppen azon a tájékon járt.

7. (dec. 4.)

A cikkíró megkísérli az 1(B) Arvisura értelmezését

- „A rengeteg esemény között nehéz megtalálnunk a vezérfonalat” - ennek részben az az oka, hogy itt több, különböző időszakból származó részlet van egymás mellé téve. A korábbi Arvisurákban Sis-Tórem, Numi-Tórem, a Világügyelő a legnagyobb fiú volt, a későbbiekben viszont a legkisebb. Kérdés az is, hogy mit értünk „legnagyobb” alatt, azt, aki a legmagasabb, aki az életében a legtöbbet tette, vagy épp a legidősebbet. Valószínű az is, hogy eredetileg több, különböző rege volt - mivel más törzs másként mesélte el a Világ keletkezését.

- „Sis-Tórem legkisebb fiúgyermekének nevezi Numi-Tóremet, majd az oldal alján a Világfelügyelő Aranyfejedelmet, másik nevén Hadúr-Tóremet nevezi Sis-Tórem legkisebb gyermekének.” - én ezt nem találtam (nekem 3-ik kiadásom van; 2009-ben ez már a cikkírónak is elérhető volt).

- „Még egyet lapozva ellenben arról értesülünk, hogy Sis-Tórem legkisebb fia nem Numi-Tórem, de nem is Hadúr-Tórem volt, hanem Ibos-Tórem, „aki a Világmindenségnek és a vizeknek a mozgását szabályozta”.” - Ibos-Tórem anyja valószínűleg Kaltes-asszony, mivel Ibos a Szíriusszal azonos. Ibos (egyiptomi Szopdet, görög Szothisz, Szíriusz) a Nílus áradását jelezte, ezért a szabályozza „a vizeknek a mozgását”.

- „A további szereplők rokonsági viszonyait is a 7 égbolt homálya borítja.” - a későbbiekből kiderülnek a viszonyok, különösen a történetekből - így Ibos és Káltes-asszony kapcsolata is szoros, pl. amiért a halottakat a víz mellé temetik.

Olyan, mintha ebben a részben a cikkíró egy „regevilág” helyett Euklidész axiómáit várná.

- „Ezek az istenek és istennők égi szekereken rendszeresen ellátogattak a földre” - Nem, az istenek (így) nem látogattak el a Földre.

A cikkíró konklúziója: „A további, kb. 1400 oldal részletes ismertetéséhez már túl öreg vagyok”, majd: „Még legalább 2-3 témára ki kell térnem. A cselekmény azonban finnugor szempontból érdektelen.” Majd egy újabb bukfenc: „Az Arvisurában foglalt információk a finnugrisztika és az őstörténet-kutatás számára értéktelenek és értékelhetetlenek. A finnugrisztikának azonban feltétlenül ki kell alakítania véleményét az Arvisuráról.” Majd egy újabb bukfenc, már öngól: „Ehhez alaposabban meg kell ismernünk a művet.”

A cikkírónál tehát „kiverte a biztosítékot”, hogy azonnal nem látta át az istenségek rokonsági viszonyait. Ennek azonban - „természetesen” - nem a türelmetlensége az oka - „á, dehogy” -, hanem valami külső dolog lehet, valaki mást kell hibáztatnia. A „legkönnyebb” az eltávolodás (NMP: „not my problem” - „nem az én problémám”). Az is jó indok, hogy logikátlannak tűnik az Arvisura - így az első beleolvasásra. A cikkíró érvelésében halmozódnak az ellentmondások, akár már két, egymást következő mondatban.

8. (jan. 1.)

A cikkíró belelapoz a könyvbe és a 236-ik Arvisurát kezdi el olvasni.

- „Paál Zoltán felsorolása szerint a 236. Arvisura nem volt az obi-ugor ejtőernyős partizán csomagjában” - a felsorolás a 17 úz Arvisurára vonatkozik; ennek kb. a kétszeresét hozta Tura

- ”(Persze, azokat az eredeti Arvisurákat sem látta még senki, melyekkel Tura állítólag leereszkedett hozzánk az égből…)„ - az okoskodást kb. ahhoz hasonlíthatnánk, hogy: mivel nem találkoztunk olyan szemtanúval, aki Napóleont látta volna, így biztos nem is létezett.

A cikk további része is alapvetően rosszindulatú, messze az objektivitástól. Meglepődve írja: „Paál Zoltán széleskörű olvasottsággal bírt”. Nem, nem bírt. Az ózdi kohóban dolgozott. „Amit összeírt a világtörténelemről, azt én csak sok-sok oldalnyi jegyzet segítségével tudtam volna megírni”. Nem. A cikkíró nem tudná megírni.

A cikk alapvetően arra vonatkozik, hogy az írója mi mindent nem tud elképzelni, ill. hogy egy hasonló írást ő milyen módon állítana össze.

9. (febr. 12.)

Hosszabb szünet után a cikkíró ismét előveszi az Arvisurát és most a végébe lapoz bele.

- „Hanem ez a tatárjárás érdekesen jelenik meg az Arvisurában. Paál Zoltán számára komoly írói feladat volt feloldani azt az ellentmondást, hogy a magyarok Ordosz-vidéki testvérei, a szintén hun ősökkel bíró mongol-tatárok pusztították el Magyarországot.” - Ez a két mondat jól szemlélteti a cikkíró hozzáállását, vagyis, hogy a háttérben biztos valaki át akarja verni valami körmönfont módon.

A cikkíró így furcsállja, hogy a mongolok és a törökök szövetséget akartak kötni a magyarokkal. Valószínűleg azért van ez a csodálkozás, mivel a (keresztény ideológiájú) történelmünkben ilyesmit nem olvasott. Azonban fennmaradtak források a törökök kapcsolat-kereséséről és ugyanígy lehetett a mongolok esetén is.

(Hóman idézi 1555-ből a török nagyvezért: „ti magyarok miért nem nyugodtok meg, a német disznóktól térjetek át végre a hatalmas császárhoz; fejemre esküszöm, egész Magyarországot megkapjátok szandsákságban; a királytok úgy sem törődik veletek, a németek jobban gyülölnek benneteket, mint minket”.)

Egy rövid konklúzió után A cikkíró végül „beígéri”, hogy még majd visszatér „két dologra”. Ez azonban eddig (2013.) nem történt meg.

Összefoglalva

A cikkíró konklúziója a következő: „Ismertetőmből azonban remélem kiderült, hogy az Arvisura a valós adatok és a fantáziaszülemények keverékéből létrejött irodalmi, és nem tudományos alkotás.”

Valójában egészen más derült ki. A cikkíró az Arvisurába felületesen belelapozva alakított ki egy véleményt, így állapította meg, hogy a megismerési kapacitásán és módszerein jóval túl van az Arvisura (kb. olyan hangnemben, mintha valaki, mondjuk egy differenciál-geometria könyvbe belelapozva kinyilatkoztatná, hogy az mekkora zagyvaság). Jellemző, hogy állandóan valami összeesküvést keres; attól tart, hogy valaki (vagy mindenki?) át akarja őt verni, így biztos van valami bűvésztrükk a háttérben. Így azt kezdi el keresni, hogy ő (!) hogyan írt volna hasonló írást.

A cikksorozat elején ezt olvashattuk: „Az „olvassam – ne olvassam?” döntés megkönnyítése érdekében szeretnék a Rénhírek olvasóinak segítséget nyújtani a mű bemutatásával és a körülötte hullámzó vélemények tárgyalásával, és a lehetséges értelmezési-értékelési irányok felvillantásával”

Nos, mindebből semmit sem kaptunk.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy ennek az olvasónaplónak semmi köze az Arvisurához, hanem valójában magának a cikkírónak a jellemrajza.

Én egy finnugristától elvárnám, hogy vagy alaposan tanulmányoz valamit, vagy nem nyilatkozik arról - különösen elítélően. (Én ennél többet olvastam finnugor szakkönyveket, beleértve az emlegetett Uralisztikai olvasókönyvet, mégsem publikálok bele a nagy Finnugor Világba.) Ha a finnugor nyelvrokonság hasonló „erejű” bizonyítékokon nyugszik, akkor…

Várunk tehát egy valódi és objektív elemzést, ha lehet, akkor a cikkírótól - már csak becsületből is ;)