fontos üzenet
térség jelenben
még jézusi időben
két választott
várt ősi égi időtől
megjelenő tál
megfogott
világ fényi népétől
menekítő
szálat kapott
vád kelendőt vinni
jót nő tő
nála mentő
szellemi norma
követendő
Q rút jelenben
még javában megjelenik
nyom nagy lant
szellemi nád
fintorgó szinteken
pedig intő szál már
parancs kínt vért
vén ősi nagy halom
a további életre
már pontosítom úton
pontos üzenet volt
ősi égi időtől
már tudott vers
ős üzenés
szinteken még
jelentős szó írt
Váhin még jelez
zsarnok jelen még jelenben
mindenben még kort véd
fontos szavak jelenéseiben
ős szónak jelenben mért
világ kevés idő tenni
ne legyen meg kín
mi népeken mért
világon pénz miatt
vesszen időtől megírt
Pál nyomában őrt
világ fénye jelenti
nagy lélek
Föld életét megkoronázta
ármánynép
lelkeket leigázta
lenti ember tudása
nem normázott
ősi írt valósága
lent portól tő vége
ígért vésztánc
ég írt vészhíre írom
nomád életnyom
nagy lenti életre hon
pontos ám
ős szellem nép
úton már
töve ím nem írt
szellemi igének nyomában
pásztor világ homályban
pedig ontott ősi ige
nem lehet segítő
ha emberi lélek
nyomra nem térhet
mert ősi ének nyomába
nem indul lélek
nyom nagy tudása
orvos Szágy ikrában
még lel ágy hírnek
jelen ő tanításnak
jelenik nagy DZ
lenti mentő szavának
ott valóságkép
sötétedőt veszti ég
jelen időben
megrázza földet
szent ősi égi
nagy lelket választott
ősi emberi engedély
ős szellemi nagy lánc
ég jelenti
mentő szálon elmenti
megfogott lelkek
nyom nélkül elvesznek
nekik kemencében
megolvad ember
népem ősi egytől
indul megjelenésem
lyáni mutató
szó vén mestertől
megjelenülő tó
hír ősi nagy látótól
őskövete
nála megjelenik
mi nem lehet
mentés tanító tudást
vele ég jeleníti
mi nagy
lenti menekítő szó
ős szellemi nagy
lenti norma
embereket menti
ott válasz
tovább emberi népek
jelenülések
jelenik nyomában meg
jóslat víz
üzenés már tánc jelenül
ős szónoklat
merülő tengeri nép
feltör tenger
pontosítom nagy
lenti nap tüzes lent
égi írt válasz
tűz víz lent megjelenül
ős tornádó ősi értő tan
törik meg földi hant
nyomában por növekedik
nyög Föld fény ott veszik
nyár perzselő
tengeri nép
tűz útján elvesző
tenger tő
támad géni mintából
ősi értő mentő
Názáret vele noha
ál mentő nép
nem lesz tovább
ég jelenti
mondott vén mester
már nyavalyát nyompont on
meg fog jelenni magyar
ősi nagy lant őse
égi mentő vezérlése
irtózatos szenvedély
szent őseinktől már jelentés
űrtő vőlegénynem
pártól van megjelen remény
rontotta lenti nálad
égi égen ősi nagy bánat
pár tő veszti nem
lent ősi egység menti
mi emberi jövőt jelenti
írt vers szálán
parancs fentről megy
látó szálán
parancs gábori
mentő tovább
eme hírt veszed
géni normán
pohár térség jelenben
még jelentés
üzeni ég kettő tanító
ősi szellemi jó
ős tudást veled folytató
nagy vészt veled
két világ konok jelet
veled régóta vezet
szétvagdalt ősi nagy lélek
jelen időtől veled éled
két vándornép őse
égi mentő szék
ontott veled galamb ember
nagy látó szálon
már sok nagy lánc jelet
vinni embert vele égi idő
találkozik egynél ősi erő
tenéked ég két vérétől
megjelenülő tudás
üzeni ég káprázatos
tál tő tanítás
üzeni ég még intő szó
szent ősi naptól útmutató
térség Kemend généből
megjelen port várt
vele nagy lant ős szelleme
írt szót veled két választ
ott vén mesét vezeti ég
Kend ómenét
írt nagy DZ hírt
ősi nagy lánc
égi időtől megjelenülő
tűztől menteni emberi lényt
vért vinni el földről
meg fogom őt verni
mert lelkében mindent
ő szinte letörölni időtől
mentő szál lyáni
időtől megírt nyár neki
nem lélek jele már
palotás ős üzeni
nem pénz emberi világot
menteni
más tudás minőségében
minden más
ősi égi ítélő tanításában
megjelenítő
szent ősi nagy lant törvénye
mindenben már van
mindent vén mestertől
meg kell tudni
nagy lenti mintában
minden benne lenni
mért vén minőség
égi léleknek
megjelenítő szellemiség
kimutatott szent ősi nép
őseinek ontja hálám
nékik ontott szavak
jelenből jövőbe
megjavítanak onnan
ödémás világ
jelenítő szent vele égi időtől
menti Föld fényének ereje
legyen menteni mentő
szálon pontosítani megfelelőt
szétvert világban újrateremteni
hírt vinni meg két szövő
tanító nevelő térség
jelenben mentő
szónak jele
nagy lánctól eredő
vésztől megkeményedő
talán már
télen megjelenítő
talán már
Q ont ott a gyarló
embert víz megfogja
hálátlant menteni
mi néki ég
írt őnéki nem
élet eme égi méret
őt viszi
nagy lassú lélek
ostobája még
mindig nem éled
ómen őt veszni hagyja
gyáván minden
mi néki megjavítana
mindent
vesztő szálon mozgatna
DZ égi idő pedig jelentős
szellemi nagy
lant hírt neki megírt
valóságot őneki
jelenítő más megeleveníti
neki mégis szándéka
hamis szellemi játék
ím indítom
néki jelen időben
mi néki még
jelentős szellem időben
megjavulni minőségben
mert veszti mi neki
égi minősége
nem lehet szálmentő
ha lelkében mindent felejtő
mindent mi égi
írt ősi nép neki
megfelelő tanítást üzenő
tan parancs
fény népi ima nem indította
meg égi elem nagy láma eredése
égi időtől megfeleltetése
írt ősi más megfényesülése
ím néki nem jelenülése
írt ősi nagy lámpa emberiség
jelen időben őt vele égi időben
megfogta Gyáb emberében
mi néki ép volt lelkében
már találkozó megjelenült
ősi égi fény néki megéledt
neki megjelent
ősi égnek ostobán
megfordította
gyarlóságát nem javította
lárváját rossznak ápolja
DZ égi írt vers
őt vén mestertől
égi időtől
ősi magyar nemzettől
megférfiasítani napszálon
megfényesülő tálon
pontos szent ősi ágon
menteni akart
ős szellem égi nászon
pálcán neki írt
megfelelő hírt
őt vén magyar ősi
égi király
ős szellemi nagy lánc
írásra
hal Án ősi mása
hírt vinni választott
színt őneki
égi más támasztott
vele írt társ szent ősi más
szent ősi égi megválasztás
tért vele ég jele
égi napnak jelenése
megmutatta
mi égi nagy három néptől
megéleződése
égi magyarok jelensége
Ai mentő népe
fény néptől talárt
valós ősi égi
nagy lant vevő lyánt
megjelenítő
népétől ős szellemi
lyán megkeresi
imában ősi
életében mért
valós üzenő
szellemi népében
elindul minőség
jelen időben
örök ómen ősi életre
ég fontos tanítása
emberi minta mása
lyáni megjelenítése
nagy halom népének
országa Ihed
fényének oltára
Álmos őseinek jelennek
Mö népe ím nála
megkoronásodott
vív por páholya
DZ égi időtől mentő nép
ős szellemisége
írt ősi magyart vele
ég fény népétől megkeres
szellemi nagy hálánk
ontja áldó sarkon ponton
ősi magyaroknak jelem
őseinek jó még elem
lyáni fény nekik megjelen
pásztort vele ég jelenben
megképezett ős elemben
nyemtenyeimi négy
sámánok nemében még
él mentő szalander
pehely mintában jelen
nyom náluk Nyék nyomában
megjelenik álmuk
nyemtenyeimi énük nyár óta
megélénkült
neme indított ős minőségnek
jelenik onnan megjelenő tárogató
sémi néptől megkoronásodó
nagy Lames ősi intő szálon
megjelenik jézusi szálon
port vinni eme égi intő szó
szellemi hála ég két világa
Álmos őseinél megjelenik nyárra
győz üzenés
szellemi nagy küldetés
szavakban megjelenik
ott velük ébredezik
ómen pora éledezik
jelen ős szál lyánja
DZ DZs fontos szála
néked fénytől megjelenült
ősi egy hálánk írt
szó sameni ég
fontos ősi időtől mért
vagy ómen
tenéked égi gént ment
vörös szent
világ két világ
koronását pontosítom
égi mását
ősztől meg fogják
jeleníteni
ég jeladását
volt szál ős szellemi
írt vers szent
ősi egy lant való tő
tenéked fénytől jövő
mesternek ómen
ősi égi nagy láncnak
ott veled rég jegyet
ősi egy lant ős eret
megindított ősi eredet
szél őse
ég jelenének ómeni népe
indított jövő kép
megjelenítésre
Indus szellemi nála
dám néptől
megkoronásított mának
ómeni égi időtől
menteni égi jövőt
mellette élet ősi eredőt
választott ki
égi négy hó nap tő
te ín onnan
minden mi néked írta
men nyom népi hon
mindent veled
géni más mond
két veled
fontos ősi elegy
nyomtató szó
örök jelen múlt
jövő legyen
ómen port veled
fény néptől megfényesítő
nagy lement
vén más szent őse ég
koronázott világ
fontos ősi egy tónusú szám
négy halomnál
megjelenő tan
jézusi írt ősi emlék
ontotta már
mi népi mentő kellék
ontotta győzelemre
írt ős szellemi nagy lánc
írt választ onnan
megképesítő szent
ősi négy lant
ős mentő tovább
égi nálad
géni méni nagy látótól
megéled
Kend ontotta hír neked
régi időtől megjelölt
nagy DZ lent
üzeni nomád fény népi mester
megfelelő társ szent vőlegény
népe íme égi naptól választott ő
sín gének jelenése
ne félj nyemtenyeimi norma
lantvivőre ég írt forma
lámpás őse indító szövetsége
nem engedi nem jót égi minőségre
intő szó tanító ősi egytől
megjavító tanítást nem
lenti minőségben megvalósulást
megkorbácsolt megjelenőt
veri ég jelenben nem követőt
mert ősi egy lánc égi időtől
mindent mi ősi véd jelen időtől
minta mérce
indított ősi más
toll intő szálánál
indul meg
jelenben már tánc
I lenn intő szava
senkit nem ment
ha léleknek
nem lesz ősi nyoma
volt port vivő nem
lyán port vinni lent
neme időtől megjelent
ősi néptől mester
indított jövő társat
ősi mási
égi nagy lámpa híre
égi népi minősége
járt vele
ég jelenő tüneménye
/Vers Zsuzsának/
Ott világ jele
Óvás ősi égi jel
En minden
mi nálad jelen
mért szent
ősi égi írt dal
ősi íráson ment hant
ős szele égi jónak jele
írt valóság
kábult embernek
nem hoz jóság
két ős szellem szele
írt ős szent hír
négy lant mért szeretet
ősi hírt
ős szellemi hit
ős szerelme indított meg
földi minta híd
gondolán égi idő fonalán
mért szerelem
nádkunyhó belső találkozásán
mért világ emberének
ég jelenti igaz szépet
ős élet ősi ég
jelenül meg jelenülő lét
pompája élő világ jósága
égi egy formája
illendő palotája
gyönyör pontos ég jegy
megjelenülő társ szála
orron nem
lel szagot ember
ha lelkében mért jó
ős szó nem lel lelket
életnek jelentősége
emberi világ megtestesülése
égi szerelem
nagy lenti képessége
ívása írt ős szerelem
megjárt világa
emberi időben örökké
megjelenülő továbbítása
lenti minta
megfogantosítása
/…/
gondolás széleken
méni népi méreten
mért világ
fénynek jele oda át
pont vele
írt ős szellem ige
égi időtől szánt vet
ős szellemi írt ős szó
tántorgó ősi égi egészt
vinni el ha gyáván
ész tő találkozója
ág fontos szellemi zóna
ott vendég
két világról égi négy
hű zeném égi ének jele
nagy DZ őrtől megfelelőt visz
szám tár nyert jelene
írt választott ősi E lenti
megjelenítő szellemi norma
ám néki indult világ koronája
nem lel lélekre égi méretre
mert őt viszi el nagy Lunán
igen megjátszott ősi mutatvány
neki élet nem égi méret
ősi hírt vele nem él élet
választása
földi élet tenni méret
őneki még javulhat lélek
ott véled
géni mentő szó ének jelentős tanító
mindentől megfontolandó
őnéki nem lehet semmi élet
őnéki írt ősi ének
jegyében megjelölt néki méret
ő tenéked égi időtől megjelenített
ő mentő szálon néked társ lehet
földi ágon mellette indítom
neked genetikában kódom
ne lehessen már továbbra is
talaján nem indított módon
pellengér indítom én neki
megjelölt szavai
égi embertől megfényesült
ősi nagy lánc ér tő
szó továbbra
mindenben megjelenítő
szó továbbra néki
nem lehet jó
ha lenti ott ős mentő
szent tő
minta e lenn mi nincs
élet nem égi méret
neki ég jele nem lel
elegendő égi méret
/Üzenet annak, aki kipróbálta a kábítószert/
ott vele ég fénynek jegye
írt ott ős szellem nem jót vele
égi népi minőség jele
időben mért szellemiség kopog
járt velő tőnek napnak megfelelő
tűz szétvágta e lenti megjelent világot
ő megjárta alvilágot
őt nem enged el Inin jelentős ég ín