1A

Hun Törzsszövetség (25.o)

  • 25.o A 24 Hun Törzs Szövetségének megalakulása OrdoszbanOrdoszi.e. 4040-ben, és az első közös medvetor.
    • A törzsszövetség onnan kapta a „hun” nevét, hogy a hunok több törzse is jelen volt a szövetségben (székihunok, kazahunok), a boglár pedig azt javasolta, hogy a legerősebb törzs vezesse a szövetséget
    • Agaba vezetésével a törzsek
      • egyeztették a hitvilágot
      • új időszámítást kezdtek, a medvetoros évek számítását
        • elhagyták a Holdhónapok számítását
      • elindították a 4 éves tárkány- és az 5 éves sámán-képzést
      • Agaba a korábbi képjelekből rovásírást szerkesztett
      • bevezették a rokonlátogatásokat, a „kalandozásokat”
      • 20 évenként nagyversenyeket („Nagy-Süán") rendeztek
      • 20 évente összefoglalták a történeteket feljegyzésekben, azaz Arvisurákban

Agabák hitvilága (27.o)

  • 27.o Agaba elmondja a „Mennyei Szent Birodalom” keletkezését, vagyis az (Egyistenhívő, azaz Ata-Isis hívő) Agabák hitét

Úzok hitvilága (25.o)

  • 25.o medvetor 5-ik napja az úzoké;; Uza sámán elmondja az úzok hitvilágát
    • 29.o. elírás: „Férjedet, Enlit-Tóremet is majdnem hatalmába kerítette a kedveskedéseivel” → A Vérrel pecsételve (V.231.o) helyesen írja: „Enlitt-Tórem férjét is”…
      Enlitt-Tórem férje Enlil-Tórem, más néven Murduk-Tórem
  • 31.o 5-ik napot Joli-Tórem, így az úzok napjává tették

A Törzsszövetség élete (32.o)

  • 32.o a Törzsszövetség élete
  • 33.o télen (medvetor) és az aratási ünnepkor találkoztak
  • 34.o Arvisurák rovásáról
    • „a sorokat felülről lefelé rótták, és a rovást baloldalon kezdték”
  • 34.o „Rima-Széccsé tették” - a rimalányok vezetőjévé
  • 34.o a medvetoros év első napja Aba nap
  • 35.o ”Uzd„ azért lett ”Ózd„, mert a környező törzsek így ejtették
arvisura/arvisura/001a.txt · Utolsó módosítás: 2014.05.14 23:42 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0