Utótörténet

A Tura halálát követő eseményeket részben a Vérrel pecsételve Utószavából, részben az Arvisurából és a levelezésekből ismerhetjük meg.

  • 705-706.o az 1945. márc. 31-én tartott Nagyszala (tanácskozás)
  • Paál Zoltán 6 hónapos partizán múltjáról beszélt, azaz még augusztusig Szalmiékkal maradt
    • A.1405.o „1945. július 15-én és még vagy háromszor elvittek Berlinbe Ottó Kuusinen parancsára”
  • A.1404. Szalmi 1948-ban az urali népi együttessel Ózdon járt
    • megemlíti, hogy Tura nővére meg akarja Paál Zoltánt látogatni Tura hagyatéka miatt, a másolt papírokra azt mondta, hogy „őt az olyan irka-firkák nem érdeklik”
  • A.1404.o „Zsiray kezdte gyűjteni az Arvisurákat, de sietségében, 1924-ben kinnfelejtette.”
  • A.1404.o szerint Paál Zoltán az 50-es években felkereste Zsiray-t, aki „kissé zavarban volt, de emlékezett a Szalavarom-nak nevezett sámáncsalád ígéretére. Később ügyemet Lavotha Ödön tanársegédre bízta”.
    • Szalmi „dr. Zsiray zavarát azzal magyarázta, hogy bizonyára valamelyik hadifogoly ludas Tura világrajöttében, mivel az édesanyja elég csinos özvegyasszony volt”
    • A.1405.o „1955-ben dr. Zsiray Miklós elismerte Szalaváré apó létezését”
  • A.1405.o-n írja Paál Zoltán, hogy „1944. december 22-én jómagam is a beavatottak közé” került; ez Losonc bombázása után az a nap lehetett, amikor Tura először meglátta
  • 707.o 1955. ápr. 4-én öten, Paál Zoltán, Szalmi, Pataky Bölön, Jugravah és Pandjaleh elviszik a Vérrel pecsételve kész kéziratát a Finnugor Intézetbe, ahol Ruttkainé tájékoztatása szerint „Dr. Zsiray Miklós nagyon beteg”, így Dr. Lavotta Ödönnek adják át az írást.

Beszélgetés a koponyával

  • 707.o 1955-ben együtt elmentek a kőszegi Jurisics várban lévő múzeumban, ahol egy koponya volt kiállítva; Paál Zoltán később visszament, bevette Tura italának utolsó cseppjeit, megjelent a koponyán az Óm-jel, majd Paál Zoltán beszélni tudott a koponyával
  • a „koponya”, vagyis a szellem valószínűleg azért említi Turát harmadik személyben, mert ez az (egón-túli) vándor-lélek, amivel Paál Zoltán beszélt
  • 709.o „Az Élet-templomának feljegyzései szerint jelenleg minden tízmillió gyermek közül születik egy óm-jelzésű, akikről csak az elhunyt beavatottak tudják megmondani, hogy a 24 karéjos szentélyből milyen mértékű befogadó képességgel rendelkeznek.”
  • 710.o „Én csak hatos erősségű vagyok” - mondja a koponya -, de Paál Zoltán „úgy tudom, tizenkettes erősségű”
  • 711.o „4122. esztendőig” - a következő világkorszak kezdete
verrel_pecsetelve/8_utotortenet/0.txt · Utolsó módosítás: 2016.09.02 08:51 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0