====== 307 ====== "A „szószegő" király. Anonymus kivégzése" * "A baskír magyarok tizennégy évig ellenálltak a tatároknak, 1222-től 1236-ig. Agotáj nagykán Szubotáj nagyvezérrel meghódította Káspivár magyarságát. A mongolok meggyilkolták ellenállása miatt Kürti fejedelmet és még a falusi bírák is mongolok lettek. A baskír-magyarok az asztraháni vásáron találkoztak Káspivár magyarságával." * "Kusiám kán lakása 1272-ben a Tura hegyen volt, Jaik lakása a mongolosan elnevezett Madzsarban." * "Nem is lett volna semmi baj, mert a mongolok azt mondták, hogy az Arvisura tanok szerint ők azért harcolnak, hogy egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig terjedjen a Hun Törzsszövetség Birodalma. A jól megszervezett szívós lovasság vitézsége mellett nagy akadálya volt a céljaiknak, hogy a buddhizmus, mohamedánizmus és keresztény vallás vezetőinek céljai ellentétben állottak a mongolok vezette hódítás könyörtelenségével. Sőt a tatárok-besenyők-mongolok és manzsua-török féle törzsek között is mélyek voltak az ellentétek. Ha csupán azt vesszük alapul, hogy Timurlenk és Toktamis vezérek párharcában 1378-tól 1396-ig a kisebb törzsszövetségi népek a simulékonyabb Toktamist segítették, feltétlenül igazolják az Arvisurák állításait, hogy az Öregek Tanácsának mellőzése miatt az újabb Nagy-csata nem lesz eredményes vállalkozás. Kunmagyari népe Toktamis mellé állt, ezért Timur földig leromboltatta Madzsart. Utána a Lába és Otakum folyónál az öntöző berendezéseket széttúratta és az igen gazdag vidék mocsarassá vált." * "Az Égi eredetű Aranyos-férfi, Kutula kagán az 5230. medvetoros évben (Kr. u. 1190.) Bugátban elrendelte a sámánképzést. Erre meghívták a Szövetség valamennyi törzsének ifjait. Ebben a Viesaka küzdelemben az Égi-Szürke-Farkas és Rőt-Szarvas-Ünő magasságos utódai közül való Csadaj lett az első." * "magyarok, kerelek, úzok és barszilok" -- "(Mongolul: madzsar, kerel, úzs és badzsirt származású volt. A barszilok a Nyék-féle törzsbeliek, a mundák, mescserek „sumiros" leszármazottai.)" * IV. Bélának átadott rovásos üzenet: \\ "Égi eredetű Kabul kagán, Mennyei eredetű Kutula kagán elgondolása szerint az Égi eredetű Agaba-Bilge parancsára az egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig kell kiterjesztenünk a Hun Törzsszövetség határait. Kitajek sárga hite, Mohamed zöld hite, Róma fehér hite kéjelegve gyilkol bennünket, megbocsátást és dicsőséges mennybemenetelt ígérve öldöklő híveiknek. Hazudnak, mészárolnak és lopnak, azt gondolva, hogy imaszerű mormolásukra képzelt isteneik mindent megbocsátanak. A mi békeségre törekvő Égi eredetű népeink ezt tűrték. De most végre kell hajtanunk Agaba-Bilge parancsát! Napnyugaton Béla király uralkodjék!" * "Frigyes osztrák császár a főpapoktól tudomást szerzett IV Béla szűk körű tanácskozásairól és a mongol előcsapatokként küldött kunok ellen lázította a papságot. Kötthen kun fejedelmet és családját a Nyulak szigetén a királyi kastélyban lemészárolták." * "Orda újabb rovásban hozta IV Bélának, hogy a mongol vezetőség az Égi eredetű Mennyei hatalom megbízásából az egész nyugati félsziget urát tiszteli benne, hiszen nekik ilyen nagy területre vezető-réteg nem telik" * Nyugati félsziget -- Európa * "Vallási kérdésekbe nem szólnak bele, mert azokat az okosabbak a divat és érdekek szerint hasznosítják." !!! * " „Az okos ember a talpát a földre, tenyerét a fűre teszi. Csadaj birodalmi fősámán. Karakórumban az 5280. évben, Eger esztendő medvetorán." " !!! * "Pósa András az 1230-1235 közötti sámánképzésen, mint Bajdar sámán szerepelt és igen előkelő helyezést nyert. Mivel kerel-palóc nyelvjárással beszélt, Kuma-Magyarföldön keresztül jött vissza Jászvásárra; Jaák Géza jól beszélte a madzsar-badzsir nyelvet, ezért Baskír-Magyarföldön keresztül kellett hazajönnie." * "Dzsingisz kán levelet küldött vele IV Béla királyunkhoz, hogy ő nem akarja meghódítani Magyarországot, hanem a Nagyvízig minden területet magáévá akar tenni. Hódításuk után ezen területnek ellenőrzését az Árpád-házi királyokra bízza" * "A lengyel és német síkság már Batu kán nyugati hadvezér birtokában volt, amikor a szerződéstörő Magyarországot megtámadta. Mivel azonban csak az úzok és kunok nyelvét értették meg egy kissé a mongolok, ezek birtokait érintetlenül hagyták, de a többi törzsek szállásait feldúlták. Tehát e **mongol hódítást IV. Béla a magyarság sorsában jobban kihasználhatta volna**, **bár az idők távlatában nem lehetett hinni a mongoloknak**." !!! (vagyis, a történelmi visszatekintés alapján) * "A mongol és a magyar seregnek a Rajnánál kellett volna találkoznia." * "Gyorsposta futárral hír érkezett Ogotáj nagykán haláláról és a mongol vezérek torzsalkodásairól, ezért Batu kán minden hadműveletet megszüntetett" * "A mongolok, illetve Csadaj szerint a kerelek és úzok nyelve majdnem egyforma volt. A harmadik nyelv volt a badzsirt. A badzsirtokat azonban a mongolok áttelepítették és ifjaikat katonai szolgálatra magukkal vitték Batu-kán és Kadan-kán seregébe. Így délen a Madzsar lett az uralkodó nyelv. A három, négy nyelvű Magyarország ezzel kétnyelvűvé vált."