4C

  • 125.o „Ménes fia, Nap-Kira az apja hódításai nyomán új várost hozott létre, On napisten városát, amit a beavatottak vezetésével Amun papjai 45 000 áradási év feljegyzéseivel gazdagítottak.”
  • Örsur – Ozirisz nevével egyezik meg
  • 127.o Dániel története; a Biblia a félreértettet vette át
  • 130.o „Hold-Anya hatására a Ti földeteken az árapály miatt fölgyorsult az élet, vi­szont Joli-Tórem Földjének a forgása lelassult. Sőt, Ataisz bölcseinek a régebben szá­mított Tűzszerzési időszámítása 380 napról fokozatosan 370 alá csökkent és jelenleg 365-366 napos időszaknak felel meg.”
  • 130.o „A csillagok járása szerinti névadásokat azonban ne hagyjátok abba, mert a Hold-Anya egy Üstökös vagy más Égi-test hatására eltávoz­hat a társutas szolgálatból és Kaltes-Anyánk földjéhez újból közelebb kerülhettek. Most a közöttünk lévő távolság folyton nő és a Halak Világhónapjában már csak Kaltes­asszony lámpácskáira szerelt műszereinkkel tudjuk társbolygónk életét figyelni.” – azaz, a Hold felgyorsította az Élet fejlődését, de mintha emiatt kerültünk volna távolabb a Kaltesiektől.
  • 131.o „Az emberevés után még lesz gyűlölködés, de egy magasabb fokú beavatott a gyűlölködés helyett életre fogja hívni Kaltes-asszony Földjének szeretethitét.” – Jézus
  • 131.o „a Turra hegység tér­ségében megtörtént az aranycsöpp éjszakája és ősidők óta bekövetkezik az áradás, amely megtermékenyíti földjeiteket a bőség reményében. Négy nap múlva megszüle­tik a termékeny áradat és bőséges lerakódás kezdődik, majd 30 nap múltán befejező­dik az áradat, a szent munka Eletet-adó feltétele. Ibos napjától Iboska napjáig áldjá­tok az Urat, amely megszüntette az emberevést és idővel elküldi hozzátok a Szeretet gondolatát az Örök-Béke ígéretével, hogy befejezhessétek a pusztító háborúk kegyet­lenségeit.”
  • „Turra hegység” – valószínűleg a Turakana hegység
  • 131.o „Ha egy harcost bús fogságba hurcolnak, akkor tíz aranycsöpp éjszakája elmúltával nem ismer rá a falujára” – vagyis 10 (Nílus-)év múlva
  • 131.o „A hitében nem szabad meggátolni senkit, mert az emberi gondolkozás és Istenekben való hitvilág az Égiektől ered.”
  • 133.o Nagy-Tot – görögül Hermész Triszmegisztosz
  • 134.o „Atlanticon túlról”: később olvashatjuk, hogy három Maja érkezik
  • 134.o Tenisur – valószínűleg „Ős-Isten férfija”
  • 136.o „Az embertelen hatalmaskodókat túléli a népek ítélete. Ahogy Kaltes-asszony Földjén is győzött a népek békevágya és az irgalmasság, az erős hitű népek békevágya győzni fog és a rozsdának indult fegyverekből kiváló földművelő szerszámokat készítenek. Dolgos nép más népekre fegyvert nem emel és hadakozási játékokkal nem tölti az idejét, inkább hatalmas új hajlékokat emelnek a felnövekvő ifjúságnak. Minden nép az Égi eredetű Haladásnak állít emléket és saját jólétéért munkálkodik mindörökké!
    - Hazug ígéreteket soha el ne higgyetek, mert aki sokat ígér, az mindig keveset ád. Gyönyörű jövő ígéretével közelítik meg elméteket, de folyton csak a maguk jólétével törődnek. Ezért távolról jött embereknek soha ne higgyetek, mert könnyű annak ígérgetni, akik a Ti munkával szerzett gyümölcsötöket akarja szétosztani. Az agyatok Életfájával megtanult gondolkozásotok Égiektől származó józansága a Ti javatokat akarja! Az Életfátok minden ágát és gyümölcsét az emberiség javára fordítsátok!”
  • 136. „Ménes város melletti Abod­ ” – valószínűleg Abydos
  • 137.o „a küldötteket vércsoportonként fele-fele arányban állították össze. Az Égi-járműveken visszaérkezők jelentései alapján megvizsgálták Joli-Tórem földjének sok lakóját. A lá­togatások után megállapították, hogy Joli-Tórem és Kaltes-asszony Földjének ember társadalma 2-2 vércsoportból áll. Így a Kaltes-asszony Földjéről érkezők vérfrissítők lesznek, s ezért az elszaporodó emberiség fejlődése várható.”
  • 138.o „a huszadik vízáradásos Ibos-napi születésnapjukat már megünnepelték, saját elhatá­rozásukból ajánlották fel magukat az Égi-tudományok kísérletéhez. Némi bosszúvágy is serkentette húszéves-hiúságukat, mert sokan azt gondolták, hogy tőlük már életre­való fiú-gyermekek nem születhetnek”
  • 139.o Harapi – „A legdélcegebb vendég kaltesi egy Har nevű papnőnek a tartalék lovát választotta, mert az volt a legvadabb paripa, s nem tudta senki megfékezni. Az egész napos versengés után már úgy látszott, az utolsó lovaglásban Aháj lesz az első, de a cél előtt Har papnő lova beleharapott Aháj lovába, s így a kaltesi lovas lett az első, akit ezután a mi nyelvünkön Harapinak neveztek.”
  • 140.o molnár – …„ráragadt a Molnár név, amely a legrégebbi Umma városbeli templom-gazdasági mesterségeknél liszt- és darakészítőt jelentett”
  • 140.o Berenice – itt férfinévként jelenik meg; a történelem női névként ismeri - „akié a győzelem”, később Veronika formában; Berenice volt I. Ptolemaiosz felesége
  • 142.o „Agadi körzetben a Mari-birodalom” – Agade (Mezopotámia) környékén levő Mari
  • 146.o „Joli-Tórem birodalmában a védettséget biztosító barlangok és cölöpvárak mellett az újonnan születettek közül minden 20 ember közül 1 kétnemű akadt. A Kaltesi látogatások után ezen szám a kétezer tűzszerzési éves látogatások után fokozatosan 30, 40, 50, 60, 65, 70, 80, 90, 95 és 100 emberpalánta közül már csak 1 kisgyermek volt kétnemű, s így a Csíra csúfolódási szokások is megszűntek. Pateszik, papok és sámánok az ilyen újszülötteket arbagoknak, naziroknak és a nazarkáknak járó tisztelettel különleges kiképző helyekre utalták”.
  • 147.o „a Föld forgása 380-ról 365-re, vagy 366-ra csökken évenként. Ekkor megindult az emberi agyak gyors fejlődése, mert a Hold árapály mozgása megindította a fejlődést. A Vízöntő Világhónapja végén újabb változás következhet be. Ha Hold kísérőnkkel történik valamilyen esemény, úgy a 380 földfordulatos év újból bekövetkezhet.”
  • 148.o „Mivel mind Sikila, mind Pilis látása gyengült, Sikila fia, Tardos vállalta, hogy a Vanisten 8-as Féranját és Uruk híres 18-as Féranját megörökíti. Ugyanis Magyarka Egyisten hívői az uruki Féran Magyarkára való kiterjesztését elfogadták.” – ez a Féran a 350-ik Arvisurában olvasható.
  • 148.o „Amikor a Hold-csapódás megtörtént, 215, majd 113 és 11 évvel hamarabb Kaltesiek érkeztek Ménes későbbi birodalmába, ahová a korábban érkezett beavatottak ezen három alkalommal is összejöttek és Joli-Tórem földjének beavatottjait értesítették egy új jégkorszak kezdetéről. Ekkor eldöntötték, hogy minden száz, csillagok járása szerinti évben, a Nílus áradása alatti időben a legalkalmasabb helyen összejönnek és megtárgyalják a várható eseményeket. Ezen megbeszéléseket minden 100 évben megismételték.”
  • 148.o „Dömös és menyasszonya, Gizella ezen tardosi Féranról és a Vanisten Féranról agyaglapos másolatokat készítettek. Így mind Tardoson, mind Pilisen a beavatottak Kegyhelyén volt egy 8-as és egy 4-es változtatható Féran, amelyet gyakran kiegészítettek.” – Dömös mellett van egy Gizellatelep nevű helység.
  • 148.o „A 70. medvetoros évben (Kr. e. 3970-ben) Tenisur javaslatára eldöntötték, hogy a 100 évenkénti Nagyszala az ataiszi törzsek bármelyik birodalmában összehívható. A havaruti Nagyszaláról lejegyzett Szala-rovásokat mind Tardoson, mind Pilisben elhelyezték a beavatottak Szentélyében.”
arvisura/arvisura/004c.txt · Utolsó módosítás: 2014.05.14 23:42 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0