140

  • „a hegyeken túli gyalog-tartományokban” – Mezopotámia, ahol lovat alig használtak (inkább csak az igénytelenebb szamarakat)
  • Káspi, mint a Nagy-Süán győztese, felveszi a Káspiros nevet
  • „a Kasszu nevű ogúz törzs jó kétszáz medvetoros évvel ezelőtt a rokon kurdoknál telepedett meg, akik a jómódú Csirula birodalom egyik alvezérének a segítségével az elaggott fejedelem birodalmát megsemmisítették. Hamurápi az uralkodó réteget lemészároltatta és kincseit Bábelbe szállíttatta, a szegényebb népet pedig szolgává tette.”
  • „rájött Kasszu vezér, hogy Úr és Csirula város szegényeinek beszédét megértik” – az Umma-földi úzokat
  • „Népünknek azért kellett elpusztulnia, mert a dölyfös, művelt gazdagok irtóztak a gyermekáldástól és hogy a nyugalmukat biztosítsák, az utódaikat vízbefojtották. Így megmenekültek a gyermeknevelés gondjától és kényelmesen, jómódban élhettek a kedvteléseiknek, a művészeteknek, a tudományok szépségeinek.”
  • „24 rimalány közül 20 leány megesküdött, hogy Joli-Tóremnek, Föld-Anyánknak akaratával megmentik Úr városának népét a pusztulástól példamutatásukkal” - gyerekeket fognak vállalni
    • ők „Káspiros vezetésével Aralíz, Bajánis, Ardóka, Besnyőke, Abossa, Csobánka, Dengizék, Daboska, Csohányka, Kurtaniz, Keszőke, Mágocsa, Kajdosa, Gordácska, Madocsa, Tömörke, Zabiga és Kálizka a húgával, Tyimeskével.”
  • „nagy tó partján új őrhelyet kellett alapítani a sóellátás végett. Ezzel Araliz tárkányt bízták meg”
  • Kálizka „a nagy meleg tó mellett ütötte fel a sátorfáját”
  • „Gandás két kiképző tábort létesített Dabósa és Paripa név alatt” … „A két kiképzési hely között felállították a hun csapatok gyülekezési sátortáborát, a harmadik Pusztaszert .”
    • a lábjegyzetben olvashatjuk: „Asszó-Úr, Dabósa és Paripa szumér alapítású városok voltak”, vagyis Gandás a korábbi városokban létesítette a táborait.
  • Hamurápi uralkodó fejedelmi családját asszír támadás érte és Babilon a kasszuk segítségét kérte.
  • „a hun törzsben ezt a szívós sivatagi állatot Tevelről gúnyosan tevének nevezték”
  • Barzán „nevű kurd rovósámán”
  • „Tola által kiirtott erdők helyén homoksivatagok keletkeztek” – Góbi-sivatag
  • „Az úz nép három részre válása után a marúzok Ordoszban maradtak. A tungúzok észak felé és keletnek húzódtak, míg az ogúz törzsek nyugatnak vették az útjukat, és a Káspiros által megjelölt településeket vették a birtokukba. Megalapították Araliz városát.”
  • „Ata-Isisnek két fia volt. Az egyik Sis-Tórem, míg a másik Murduk-Tórem. Ez a Murduk a kasszu és a szumír-kurd törzsnek volt a védelmezője, Enlitt-asszonnyal együtt. Az ogúz harcosok belecsöppentek a babiloni jólétbe. Murduk-Tórem és Enlitt-asszony egyetlen fiát kérték fól védelmezőjüknek Derbent fősámán által, s így az ifjú harcosok Tóremje, Horka lett az ogúzok védelmezője, szent állatuk pedig a bölény.”
  • „A Kasszu haderő 20 törzsből állott, a 20 állandó tárkányról és rimalányról nevezték el őket.”
    • Araliz az Araltó partján
    • Káliz a nagy meleg tó keleti oldalán
    • az úz Káspiros törzs a Káspi-tó napnyugati oldalán helyezkedett el
      • a kunok a nagy meleg tavat Káliz-tónak, míg az úz, majd később az ogúz törzsek Káspi-tónak nevezték el.
  • Gandás halálakor megalakult a Kasszu-kurd, a Parszi-szkíta és az Ogúz-kun kaganátus
arvisura/arvisura/140.txt · Utolsó módosítás: 2014.05.15 00:07 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0