142
A Góbi-sivatag létrejötte („a homoktenger ítélete”)
248.o „Uvacsán rovása” – a Vérrel pecsételvéből tudjuk, hogy a békét kereső Uvacsán úz sámán tette a legnagyobb hatást paál Zoltánra.
- Uvacsán – „az úzok legügyesebb fiatal pásztorlegénye, Evenki apó unokája” … „a legügyesebb rénszavarvas pásztor”
- úz kardkovács Vadna
- „Az ifjú sámánok élén Uvacsán azt javasolta” … „térjenek vissza Bóta úz fősámán elvéhez”
- „húszezer szarvasmarha”; … „a második láncolatnál helytálló széki és kazahun tyumen tízezer szarvasmarhát kapott, akik az első évben Góbé vezér rendelkezésére a mongolok által letarolt erdők helyén lévő fúves pusztán legeltették az állataikat, de a nagy szárazság arra kényszerítette a hun törzseket, hogy azokat a hegyi legelőre tereljék, ahol a folyók mellett dús legelők voltak”
- „Góbé vezér kérte, hogy a hetedik éve tartó szárazság miatt a Bolhás-tó felé vándorolhasson a széki hunokkal.
- „A szomszédos tatárok ekkor nevezték el gúnyból az úzok állattenyésztő törzsét tungúzoknak.”
- miért gúnynév? a tulok, ökör, szarvasmarha latinul bovina, ami tunya (!), ostoba, azaz „marha” jelentésű is. mongol nyelven ez „тэнэг”
- Szaján hegység – Mongolia és Oroszország között
- Magúz – „egy igen ügyes és gazdag kardkovács, akit már gyermekkorában Magúznak neveztek a játszótársai”
-
- „a manysi népet Tura” , „a mordvinokat Szura képviselte”, Mura „a kinajokkal bonyolította le a kard- és edénykereskedelmet”
- Tura „az Ural hegyek aljára költözött és várost épített, majd felállította az Aranyasszony kegyhelyét”
- valahol a Tura folyó mentén lehetett
- Agaba fősámán rovása: „aki Kaltes-asszony nevére esküszik és megszerzi a Tóremek hitét, de aztán megszegi az Ata-Isis nevére tett esküt, azt mindig sártengerrel, tűztengerrel vagy homoktengerrel büntetik meg az Égi-Atyák.”
- „Amelyik sámán-ifjú az Égi-Atyák törvényein nevelkedik fel, jutalomképpen a tűztenger, a víz- és a sártenger, valamint a homoktenger előtti Tóremek birodalmát a felavató szertartása után megtalálhatja.”
- „letelepedtek egy kis folyó mellé, amelyet” … „Murának neveztek el”
- Az Angara esetleg a Segarka mellékfolyója
- „Bízni lehet abban, eljöhet még olyan korszak, amikor 30 éven túl is a birtokában lehet valaki az Agabák titkának, a rejtegetett szent követ megvallathatja még az úzok utódai közül valaki.”
- „Hosszú életének titka” … „az Arvisuráknak vannak olyan jó gyógyító füvei és életkedvet adó szerei, amelyek minden szót becsülő embernek biztosítják a hosszú életkort.”
- úz nép „tovább forgácsolódott: madzsu, nanajúz, evenki és goldúz törzsecskékre. Más törzsekkel is erősen keveredtek”
- „madzsu” – valószínűleg elírás → „mandzsu”