236C

  • Hamdira pateszi, rovósámán, Uruk város szokásai szerint agyaglapra rótta le az emlékbeszédet, amelyet az úz cserepesek gondosan kiégettek. Ez a sámánvilágban nagy visszatetszést szült. Az a vélemény alakult ki, hogy ez a lélekvándorlást fölöslegesen zavarja. A halotti toron résztvevők két táborra szakadtak. Az úzok cserepesei az 1880. évi medvetoron elhatározták, hogy a legközelebbi rokonlátogató kalandozáson Uszura fősámán cserepesei elvándorolnak.”
  • „a garaúz Etur fejedelemfi Nimród bacsa-sámán csoportjából a garaúz ifjúsággal megtelepedett a melegtengerek partján és hajóikkal a távoli vidékeken gyarmatokat alapított”
  • Het-Földje – hettitákhoz
    • „Hatsas településen uruki módon bronzgyártással kezdtek foglalkozni és a női társadalom részére még,gondosan kifényezett tükröcskéket is készítettek”
  • Kiss és Szera
  • Szörény Birodalmának lankáihoz értek – Szörényi bánság
  • Tömös – Temesvár
  • „bornemissza kézművesek” – úzok
  • Dingók földje – Közép-Itália
  • Adasi rovósámán
    • „Adasi Nyék útját választotta, mert ezen az elkerülő úton az Ergani földháton az Etil és Ten folyó között minden veszély nélkül elérhettek a muromák földjére. Innen a Tenis és Tenisur forrásvidékének közelében a Nyékiek Győr székhelyén át még a tél beállta előtt elérték a Kárpátok peremét”
  • Szidim rovósámán
    • Kumaföld – „Magyarka almafa virágzásának ünnepén, a téli folyóbefagyásokra számítva, a Kumaföldön még részt vettek a termés betakarításnál”
    • Albéla – „medvetor ünnepére Albélára érkeztek”
  • Azupirán férje az egykori Kitucsi rovósámán volt”
  • Ereg kikötőjében” „egy komphajóra rakodtak és 60 evezővel a Dunna asszony folyamán haladtak felfelé”
  • „Tízen szerettek volna Biked birodalmában megtelepedni, de onnan inkább menekültek az emberek, mert a tűzokádó hegyek mellett olyan különlegesség lépett fel, hogy az eddig hegyteteji üregből lefolyó forróvíz a földrengések miatt helyét megváltoztatta és a melegvíz egy fenyőerdőben bukkant ki, sőt minden ültetvényüket is elpusztította. Ezért a forró, iszapos környéket messze elkerülték és a lakosok is a dombosabb vidékek valamelyikére költöztek.”
  • „Limacs sokszor nevetve mondta az áldomásnál: „Sok Kegyhely, Zikkurat, Keremet és Peremes névvel való feltüntetése csődöt mondott, mert az utódok haragjukban sokszor lekaparták. Mi a szívünket öntjük rá a harcos fokosokra: Ékesítis, Útis, Róis. Ha valahol vitézi-barátságok sírjai domborulnak, az utódok megtudhatják, hogy a túlélőknek a vérrel áztatott földön joguk van élni!””
  • „az avarok Obar törzse”
  • Pisina térségében Lucca
  • Paloszkusz bacsagazda
  • Eunus, az Élisten mágus és jövendőmondó Atagatis istennő felhívására megszökött urától” → később „Atargatis”
  • Sulla 79-ben váratlanul lemondott és mindentől elvonultan, Kr. e. 78-ban meghalt. Holttestét a Mars mezőn égették el és a római etruszk királyok síremlékei mellett, 2 000 aranykoszorúval temették el. Ezt megelőzően Vénus templomának jósnője azt merte tanácsolni neki, hogy Ma istennő máj-jóslata szerint legalább egy évet nyugalomban kell eltöltenie, mert szíve még az 1 évet sem bírja ki.” Sulla
arvisura/arvisura/236c.txt · Utolsó módosítás: 2014.05.14 23:42 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0