236F

„Világmegváltó gondolat” – vagyis a világ megválthatóságának, a szeretet-hitnek az elterjedése

  • Augustus „hozzájárult, hogy a keleti bölcsek előrejelzése alapján a Hétvári tektonok a 25 karéjos beavatott gyermeket Egyiptomba menekítsék”
  • Tiberius Claudius Néró
  • „minden határőr legfeljebb 24 évet szolgálhatott. Utána mindenki földbirtokot kapott, házhely-ekeföld címén (2-10 hold) és azt örökölni is lehetett”
  • „a síkságokon a Bellona, míg a hegyek között az Ilona kegyhelyen kötöttek a pannónok házasságot, mert a Sziszeki-Egyezmény csak húsz év utáni szolgálatban engedélyezte hivatalosan a Mars-mezei, latin Istenségek előtti házasságokat, amit Róma is elismert.”
  • „az Idaglat és Ráten melléki pannónok az évszámolásukat még mindig holdévekben adták meg Bellona tiszteletének szokása szerint. Az Ilona tisztelő szkíta-káspiváriak pedig medvetoros éveket számoltak. Ha a veteránusoknak nyugállományba vonulásuk alkalmával vitájuk keletkezett, akkor a Bellona holdevésekre hivatkoztak.”
  • Sistria építkezés
  • „az egyezmények 5 példánya közül az egyik Egerben, a másik Neapolisban, a harmadik Káspiváron, a negyedik Bugátban, míg az eredeti, ötödik az Ordoszi beavatott Központban helyeztetett el”
  • Germanicus „a pannónok mellé állott”
  • „Germanicus halála után mindenütt a latinosok kezébe ment át a hatalom, akik Judeában a pénzes írástudók és farizeusok mellé állottak. A pusztai János felhívása ellenére a 30 éves Messiást nem vették komolyan. Származását is letagadva, főleg, mert fiatal kora ellenére máris királyságra tört, Heródes leszármazottai előtt bevádolták.”
  • „A farizeusok a főpapi döntés értelmében, a názáreti vegyes népességű helységből származó Jézust Jeruzsálemben, a templomi döntés után lázadó voltára való hivatkozással keresztre feszíttették. Egy etruszk római légiós, aki hitt az Égiekben, azt mondta: „Bizonyára Isten fia volt!””
  • „Az igaz embernek és Istenfiának a kivégzése után a szegény és gazdag zsidók között a viszony végleg megromlott.”
  • „Rum tenger” – Fekete tenger
  • Germanicus Gaius Julius Cézár nevű fia „akit Galliában mindenki „Kis-csizmának” hívott, mert olyan katonás kiscsizmákat hordott, amilyent a pannón légiósok viseltek. Így közismerten Galiculának hívták”
  • „Előzőleg az Egyistenhívők a birodalomban, így Jeruzsálemben is felmentést kaptak a császárkultuszban való részvétel alól. Most Galicula parancsára felállítani rendelték a császár óriási szobrát. Ez újabb lázadás lehetőségére hívta fel a gazdag zsidók figyelmét, amely Alexandriában zsidóellenes pogromra vezetett.”
  • Nagy Sándor városának görög lakossága a császár mellé állott. Jeruzsálem szegényei, és Ale-xandria gazdag zsidói a Jézussal együtt tanult Philónnal együtt Rómába mentek küldöttségbe, hogy felszólaljanak Galicula előtt. A császár azt válaszolta: “Ha az Égi eredetű Istenfiát keresztre feszítettétek, úgy most ennek viszonzásaként minden rendeletemet végre kell hajtani!„
  • Néró 54 és 68 között uralkodott„
    • ”„Zúg a tűzvész” címen verset írt a császár. Sabina parancsára felgyújtatta Rómát, hogy férje újjáépíthesse a várost a saját tervei alapján. A tűzvész 9 napig tartott.„
  • „Keleten Judea volt a legnyugtalanabb, ahol nem csökkentek a „Világmegváltó-Gondolatok”.”
  • „Az asszír és babiloni fogság alatt a tíz törzs elvesztette az Izrael-Juda zsidó állam függetlenségét: az egy Isten, egy Haza, egy Templom, amely csak Jeruzsálemben lehetett és Mózes 5 könyve, a Tóra azaz a Törvény, isteni kinyilatkozássá vált. Az idegenben élő zsidóknak rabbija, azaz Tóra magyarázója volt. A perzsák Babilont legyőzve megengedték a zsidók visszavándorlását hazájukba, de ezt csak a szegénység vállalta, míg a gazdagabbak a jólétben éltek tovább. Különböző szektában száz év alatt 42 000 zsidó tért vissza Jeruzsálembe. Ezsdarás 7 000 szegénye mozdult meg először, de csak 1 700 ért el az új Templom építéséhez. A nemzeti öntudat és a túlélés reményében megtiltották az idegenekkel való házasodást. Ez Partikány, Hungár, Izsboldó és Koromba 4 Arvisurában is megírt véleménye volt.” - ők is így látták a helyzetet
  • „A gazdag Philón anyagilag is támogatta gazdag családjával együtt Hétvár építését és az ifjúság kiképzését. Hamar feltűnt neki Jézus harcossága, amellyel a vitában győzelmet aratott 3 zsidó szekta fölött. Az egyiptomi, majd a beavatott-társadalombeli kiképzése után a gazdag kereskedő szemével figyelemmel kísérte Krisztus tragédiáját. 60 éves koráig, Kr. u. 40-ig mindenben segítette az új tan terjedését.”
  • Csatári aranyasszony Nagypályiból i.u. a 35. évben Partikány és Izsboldó kíséretében jelentkezett a Sajóordosz pestjeinél a kabar és az úz előkelőségeknél, hogy a Pilisi réven át Eszter-Pilis birodalmába mehessen.„
  • Veszprém beavatott-sámán központot soha nem tekintik a meghódított Pannónia részének, hanem az Úristen-Élisten-Vanisten hívők védett területének, s ezért az mindig szabad terület marad. Pannonhalma az Úristen, Pécs az Élisten és Sziszek a Vanisten hívők városa marad, de a légióknak fallal körülvett városrészük lehet„
  • „Pilis-Birodalmában külön pénzt verethettek”
  • Pilis-Ordosz és Duna-Ordosz törzsfői pénzverde„
    • Duna-Ordosz – Gellérthegy/Budapest környéke
  • „Havaruti Ősanya, Ősten és az Istenfiak emlékszobrai”
  • Eraviszkó pénzverő kegyhely„ – Gellérthegy és Tabán környéke terkep001n.jpg
  • „Minden tíz évben: Vara Kr. e. 25-ben, Kocs Kr. e. 15-ben, Mazarehi Kr. e. 5-ben, Materiós Kr. u. 5-ben, Marivári 15-ben, Csatár 25-ben, 35-ben Csatári aranyasszony, Partikány , Izsboldó és Veszprémben Hungár az Engadi völgyéből várta a küldöttséget, s ötödiknek Csajág beavatott csatlakozott a küldöttséghez.”
  • Parszi-sakákat „a latinok scordiusoknak hívtak” – Duna-Dráva környékén elő nép
  • „a pannón szegénység Kr. e. 11-ben fellázadt, amit Tiberius könyörtelenül levert”
  • „Pannónföldjén a 24 Hun Törzsek mindegyikéből vannak itt őslakók, akik a Melegvizek-Birodalmát újra elfoglalták.”
  • „Hungár, Izsboldó, Partikány, Mazarehi és Marivári leírásait a „Szeretet Vallásáról” és a Nazir leveleit figyelembe véve, az Égből eredt Isten létezéséről az ataiszi, uruki, babylóni, zsidó, amenhotepi és mandeusi tanok tartalmazzák, amelyek valamennyien a Szeretet új tanának csak egy töredékét alkották.”
  • Róma „a Kr. u. 66-70, 112-115 és 132-135 közötti zsidó lázadás miatt a zsidóságot szétszórta a Birodalomban”
  • „A világmegváltó gondolatok azóta is terjednek, mert a szeretetnek az elnyomást le kell majd győznie.”
arvisura/arvisura/236f.txt · Utolsó módosítás: 2014.05.14 23:42 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0