„Lepsény a Melegvizek Birodalmáról a következőket regélte:
Ahhoz, hogy valaki a népünk múltját megértse, a sok ezer éves feljegyzéseket kell figyelembe vennünk. Amikor a jégáradat régi lakóhelyünk minden részét elborította, 120 helyen, a legkegyetlenebb hidegben is népünk a melegvíz forrásoknál megmaradt. A legkonokabb és legkitartóbb népség a tarkós népcsalád volt. A meleg vizek által kialakított barlangrendszerben húzták meg magukat. A másik csoport a síkságon és a dombos vidékek melegvizes forrásainál és a patakok mellett élt. Gyakori mosdásuk miatt bolhásoknak nevezték őket. Hegyi barlangokban éltek a medvesek, akik szintén ragaszkodtak a maguk által látogatott melegvíz forrásokhoz, melyek birtoklásáért sokszor dorongokkal és kődobálással is harcolniuk kellett.”
„A tűzgolyókat dobáló Istenfiak Földjeinek belső magja mindig folyékony volt” … „a haragos idegen istenek ezt a tüzes lávát a népek büntetéseként a Föld gyomrából kilövellik”
„a jeges korszakok után a vízáradata Melegvizek Birodalmának 120 forrásából 100 forrást betömött. Mégis érdemes volt ide visszajönni, mert a melegvizes dombhátakon minden növényt megtermelhettek.”
„Ataiszi térképek segítségével a palóc nép visszajött.”
„Úzon, Gula, Karakó és Szakolca ifjúsági fősámánok”
„Ez a jégkorszakok utáni első honfoglalás volt.”
„Utána 20 évenként jöttek vérfrissítőnek kisebb csoportokban”
„Kr. e. 3970 után nagyobb tömegben érkeztek ummai úzok és a tardosi uruk-népe, az özönvizektől elmenekült folyóközi népek a Duna-Tisza folyóközére. Síksági és hegyvidéki, kettős lakhelyekkel megalapították Pilis és Tardos birodalmát, s így 6 törzs létrehozta a Melegvizek Birodalmát.”
„Később, Kr. e. 2790-ben Eskló vezér érkezett Ordoszból, és Aranyosszék mellett megalapította az Aranyröges-Birodalmat. Ezzel a honfoglaló törzsek száma 7-re emelkedett.”
„Limacs pateszi népe Kr. e. 2085-ben elhagyta Úr és Uruk városának Birodalmát, mivel egy bronztükör készítő tanulóját megmérgezték egy királyi lányka temetésén, ezért Hatsas Birodalmába vándoroltak. Itt találkoztak össze a Tömös vitéz vezette agyagedény-készítő Ordosziakkal. A bronzbalta-készítő Limacs pateszi népével együtt Tardos-Birodalmában kapott letelepedési engedélyt, ahol nyolcadik törzsként megengedték Tömös-Birodalmának a megalapítását.”
„Utána, Kr. e. 1610-ben Barca széki-hun vezér látogatott el Eskló-földre, 10.000, azaz egy tömény lovassal és a Barcaságot kapták lakhelyül, Góbéföldet, Gömörvárat. Pozsony-nemzetségi őrhelyet és Zalaőrséget ötször kétezres, határőrizeti földnek szánták.”
„Kr. e. 800-ban, az esklók kérésére Pannon parszi-saka vezért indították el újabb honfoglalásra, aki Pannonhalma székhellyel új birodalmat létesített.”
„Pannon vezér” … „érintkezésbe lépett az Arnó leszármazottakkal és javaslatot tett a 2 beszélőköves birodalom szövetségére Kortonvár székhellyel, de a déli Rasna vezetőség ezt Tarhumban elutasította” !!!
„Felsinában azonban terménycsere-egyezményt kötöttek, mivel ekkor még az Eszterföldi Duna-ág hajózható volt.” !!!
„390-ben, a nagy földrengésben elsüllyedt
Pisina etruszk kikötő egy ölnyi mélységbe. Viszont a Dunának az Adrián lévő kikötője megszűnt tengeri kikötő lenni, mert a fölötte lévő hegyvidék a gyakori földrengések miatt minden tavasszal folyton emelkedett. Így a gabona és vágó-állat kereskedelem folyton csökkent.” !!!
a
lándzsa – „A Halasvárosban lakó arnók Sóvár-Nagytanácsán büszkén mondták: „A 24 Hun Törzsszövetségnek mi a lándzsái fogunk lenni!””
„Konstantinus 325-ben Niceába egy zsinatot hívott össze.”
„Róma lassan elvesztette jelentőségét és Konstantinus új fővárost alapított Bizontion görög kolónia helyén. 324-330 között a császári udvart és 1 konzullal a szenátust is átköltöztette. A gyors építkezések során görög műalkotások, fürdők, könyvtárak, lóversenypálya és keresztény templomok épültek és a “Legyőzhetetlen Nap” kultuszával felállították Hélios szobrát.„
„Alatus és Safrac gót-alán vezérek a hunok vezetése mellett az Alduna és Erdőelve alján előretörve 377-ben Pannónia földjére érkeztek, ahol 378-379 telén Gratiánus még Szerémváron (Sirmiumban) tartózkodott.”
„A Tenisur mellett olyan bő termés volt, hogy 380-390 között a magtárakat feltöltötték Savária (Szombathely) városáig. Így a fiatalság jelentkezhetett a hunok seregébe. Az ellenálló Vindebona és a Carnuntum légió helyeket 395-ben felgyújtották.”