236P

  • „Az avarok Égi-Birodalmának tengelye a Duna Dalmáciától félkörben lévő középső szakasza volt észak felé Ebes tartományban (Ibss folyó) és a Debrecen melletti Ebes kazahun vadászkutya szaporító központtól a Jászvásári Ebesig félkörben, a déli részén Engadi-Sóvár-Encsvár-Ebesvár-Lóbérc-Göröc-Segestike-Szerémvár-Nándorfehérvár-Szörényvár-Bukucsvár-Besenyővárral bezárólag. Délen a Dunába ömlő folyók forrásvidékéig sugárzott ki Avarfa területe, míg észak felé Boroszló, Igló (Iglau) Karakó (Krakkó) Ladomér, Halics, Bendervár és a Bug kikötőig.”
  • „Amikor 226-ban a pártus Garé isten hitén levő Káld pateszi megalapította a ”Pártus Mennyei Birodalmat„, a Gilgames királyi leszármazottak sokáig képviselték az Égi királyi hatalmukat. Káma fejedelem 175-ben beavatott-képzésre Ur-Uruk-Umma-Babilón-Tuspa-Van városokba utazott és beavatott fejedelmi kiképzést kapott. Magyar fia 206-225 között apja elgondolása szerint megszervezte a Magyar Törzsszövetséget. A 181-ben lefektetett törvényeket a 10 Nyíl Szövetség elfogadta. Minden 5 évben küldtek ifjakat a 6 városba kiképzésre, hogy a szövetség vezetését kineveljék. 245-ben Bélát küldték Urukba, ahol Káld király legnagyobb leányát Nura , Gilgames-bölcsességű leányt feleségül vette.”
  • „250-ben útnak indultak Káma birodalma felé, hogy a kimelegedések miatt új földmegmunkálási módszerekkel és új magvakkal átvegyék a 181-ben megalakult Magyar Törzsszövetség szellemi irányítását, Mari és Mirina egykori örökségét.”
    • „Félúton feltűnt nekik, hogy Magyarkától kezdve sok mocsár és vadvizes rét eltűnt és az Ergáni földháton sehol nem kellett kis folyókon átúsztatni, mert a 248-as földrengés alkalmával a vízfolyás iránya megváltozott és az embercsapás a dombtetőkön, kis horhosokon át vezetett.”
  • mandeus – „Az egyistenhívő rómaiak szerint mandeusnak mondott beavatott szertartást Nura arbag-orvossá felszentelt kisöccse, Mani öspörös végezte, akit Babilon beavatott gyülekezete hívta meg papnak a minden betegséget gyógyítani akarók intézetébe.”
    • „- Arra nagyon vigyázzatok, hogy csak abból lesz jó pap, jó arbag, aki szereti a Földet, az Égiek örökségét, s maga is megtermeli kicsi kertecskéjében a télire valót. Legyen a beavatott jó magvető és igen jó pásztor, mert az Égiek ajándékát csak úgy tudják megbecsülni, ha az arca verejtékével teszi magáévá a természet ajándékát. Az igazi beavatott szabad idejét nem arra használja fel, hogy kockára játsszon, hanem azon gondolkozik, miként jelenthetné az Égieknek: - Uram! Uram! A Te 8-as szaporodási elven sokasodó Néped, mind a szellemiekben, mind a bőségben szaporodik, hogy Neked fohászokat és dicséreteket mondjon jóságodért.”
    • „Gyógyító segédekkel nyomban Kámába indultak. Az Ergáni földháton túljutva, a hóesések már a közös Baskir-Magyarhon területén érték a jól felszerelt csapatot. Istenfia ünnepén Nura átvette a magyariak és magyarok KÁMA birodalmának vezetését. Nura Béla városában beindította a magyarok arbag-képzését, majd munkája eredményeként 275-304 között a 2 fejedelemséget összekovácsolta.”
    • „Perzsia nemsokára elfoglalta Káld birodalmát, s lakosainak egy töredéke az eviláti fogság helyett Káma birodalmába menekült. Mani sok hívét később Evilátból az ujgúrföldi Turfánban fogadták be”
  • „Ruga unokája a hun birodalomból, mivel anyai ágon a VAN-tó környékéből származott, Turfánban nevelkedett az alábbi fejedelmi leányok társaságában: Aracsilla, Embavér és Arabeila. Ezek a leányok az erőszakos térítések elől később, mint arbag-rimalányok Magyarka térségébe menekültek.”
  • „Mani hívei a tizedek erőszakos behajtásában ellenálltak, mert a jeruzsálemi keresztények és Mani elve alapján is minden papi személy, hogy a munka nélküli lét látszatát is elkerülhesse, köteles volt az egyházteleki kertecskéjét megművelni”
  • „Ekkor vita keletkezett, hogy minek az a bizonyos Nagysüáni lovaglás, amelyen ő 528-ban alul maradt. Öccse, Magyar nem vállalta a fejedelemség vezetését, hanem a nagysüánon győztes Balog-Bolári vette át a hatalmat, mert öccse, a mindenkiben csalódott Magyar meghalt. Ezért a női versenyek győztesét, Bolári-Bolárkát vette el feleségül, aki a meghasonlott Magyar Törzsszövetséget újból egybeforrasztotta.”
  • „Ogurd hívei Bizáncban Barkasa őspörös révén megszerkesztették az ősmagyar vallás Szentírását és Nagypályiban görög-saka-szkíta kereskedőkhöz csatlakozva, 568-ban a csákkői Solymosra telepedtek. Harcosaik a bárdokkal szövetkezve legyőzték a gyepidákokat, akik kitértek az avarok elől.”
  • Tudun , az ősmagyar vallás püspöke a káldi kolostort Deésre helyezte át. Híveivel a szavárdok földjére igyekeztek a kiképzett ifjúságukat áthelyezni.”
  • … „az amelita bölönök csatlakoztak hozzá 691-ben” ???
  • „700 felé Kapagán kagánnak jelentette, hogy Kül-Tegin hadvezérének készülnie kell Csacsen Szegün kínai hadvezér támadására. Tonjukuk hadvezér, aki Kínában született és Bilge-Kagán apósa volt, 684 óta készült a kínai ellencsapásra.”
  • Atar-Haram Bát-Baján korszak 565-602 között tartott, amikor a fősámánság intézte a legfontosabb ügyeket, az 500-as Nagyszala szerint.”
  • Kézsmár 721-760 között még szabadságra sem jött Kézsmár helységbe Kassa mellé, hanem a második feleségének birtokán tartózkodott a Szittyaföldi Nagypályiban, ahol még mindig saka-szkíták laktak.”
  • „Egyébként a Kerecs szorostól Nagypályiig az akkor még Keremet félszigetnek nevezett, kellemes éghajlatú területen a görög és római kereskedőknek, valamint a szkíták rokonságában lévő Hun-avar-magyar származású lovaskíséret tagjainak szabadon lehetett tartózkodni, hiszen a legtöbben lóháton és teljes fegyverzettel jártak.”
  • „Boristénesben Magyarkárói jövet a Selyem-út háromfelé ágazott. A legfelső út a Boristénes-Lebédvár-Eger-Pozsony-Sóvár-Róma útvonala volt. A középső út a Dengisur-Kőrösmező-Debrecen-Budavár Sopron-Göröc-Kalágé, Mutina-Misa (Marsabottó), Róma volt: A legalsó, s egyben a legveszélyesebb a Boristénes-Doros-Jászvásár-Tölgyes-Kolozsvár-Gyulafehérvár-Szöged-Bolgárfejérvár-Siscia-Teregeste-Felsina (Bologna)-Kortonvár-Tasitó-Róma út volt.”
  • „a lovas vagy szekér vontatású dereglyés vízi utak”
  • „- A jeruzsálemi őskeresztény közösségekben a földi és a szellemi javak közösek voltak, s mindenki dolgozott. Az őskeresztény társadalmakban az emberek gazdagodtak és boldogok voltak. Aztán megrontotta szívüket és lelküket a gazdagság és az aranyborjú imádata, amely arra vezetett, hogy megalkották a munka nélküli paparendet, a püspökségeket. Ezek egymás ellen hangolták az egyszerű, dolgos embereket, s nyomban megkezdődtek a viták, gyűlölködések, kiátkozások és háborúk, s az emberek a szeretet helyett gyűlölték egymást. Megkezdődtek az eretneküldözések és a nyilvánosság előtt való elégetések.”
  • …„a Pados folyó melletti (Pó-Apó-Padus) longobárdokat küldve”
  • „Ebben a korszakban Bizánc hallgatott és inkább fizette az évi adókat az avaroknak, nehogy még Bizáncot is elfoglalják a mohamedánok. Nagy Károly az arabokkal is szövetségre lépett és az emírnek megengedte Saragossa elfoglalását, ezért a baszkok seregét megtámadták.”
  • Edemen „visszarendelte II. Jenőt, mivel gyorshír szerint a pápasággal szövetséges mórok felvonultak Magyarka ellen. A kordovai emírséggel szövetségben lévő pápaság ekkor tervbe vette Magyarka uruki-mani püspökségnek megsemmisítését. Ekkor II. Jenő vezért visszarendelték a Garaúz őrségbe (Gruzia) és most már Bős-Tudun kész volt felvonultatni a nyugati Avaria csapatait.”
  • „Mikó hadvezér Bécs kurgánjába helyezte vissza a védelmi központot, s a külső határbánság székhelyét határerődítménnyé változtatta. Tuza fővezér Avarbástya központot Décsre irányította és az uruki-mani püspökség székhelyét a szamosmenti Káld kolostorába tették át”
  • „a 800-as Nagyszalát már a Szolnok-Deés-Jászvásári szellemi központokban tartották meg”
arvisura/arvisura/236p.txt · Utolsó módosítás: 2014.05.14 23:42 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0