275
„Felkészülés a Nagyszalára”
- „A Magasságos Ég magához szólította Oguz-Bát rovósámánt a 4615. medvetoros év bölénytorán. Ugyanebben a pillanatban Győrnek és Bátikának kisfia született, akinek a neve csak Bát lehetett. Én, Boza-Györke nyomorék voltomban örököltem a rovóbát és a rovósámán Tóremeknek oly kedves foglalatoskodását, hogy 2 Arvisura rovásában is munkálkodhatom. Mivel Ogúz-Bát életében mindig csak a 9 törzsű avar Új ÉgiBirodalom érdekeit szolgálta - de Baján fővezéri személyiség mellett csak Csát lehetett a fősámán - rajtam keresztül lehelte ki lelkét az újszülöttbe és nagyon a lelkemre kötötte, hogy hozzá hasonlóan őrködjem Avar-Báton és új Birodalmunk egységén.” !!!
- „Sikonda mélységes gyásza után az özvegy Sumér-Báthoz ment feleségül, aki Uruk szent város szellemében Pécs-Tórem kegyhelyét az Új Égi-Birodalom szellemi központjává fejlesztette ki.” !!!
- szláv átvonulás „következménye az volt, hogy a 24 Hun Törzsszövetséghez tartozó bolgár-csuvasz tömény hun szövetségi nyelven beszélt. A bizánci hittérítés folytán a déli bolgárok teljesen elszlávosodtak, a karatán besenyő törzs pedig a kisebbségi szlovén nyelvet vette fel, Verőce törzsének egyes részei pedig horvátokká váltak a római hittérítés folytán.”
- „vita folyt Sumér-Bát vezetésével, hogy a keresztény világ ellensúlyozására nyilvánosságra hozzák-e Pécs-Tórem rovásait az Új Égi-birodalomban”
- „Vajon mi lenne a helyesebb? A Pécs sámán-féle rovást, vagy a széki-hun köznépies rovást, avagy az ujgur rovást tegyék-e meg az Új Égi-birodalom közhasználatú rovásaként? Mivel megegyezni nem tudtak, az Arvisura-törvények titkosságára hivatkozva, az Arvisurákat nem tették közkinccsé az Égi-Birodalomhoz tartozó törzsek között.” !!!
- „Az ifjú Pécs kijelentette: Lehet, hogy e csökönyösség miatt nem lesz öröklétű a birodalmunk, mivel az avar birodalmi hős harcosok a tudományokban nem tudják majd megelőzni a tengermelléki népek harcosait, mert nem csak katonai téren, hanem a tudományok, a művészetek és a kézművesség terén is kiválóbbaknak kell lenniük.” !!!
- „Ebben a harcban Győr ifjúsági vezér Pozsáló fősámán, valamint Pécs, Bécs és Décs fejedemli ifjak a haladás mellé álltak, Alpár vezető fejedelem, a táltosok, a sámánok és a bálok tanácsa pedig az ifjú forradalmárok ellen foglalt állást.”