297A

„Ősföld keresés regéje. Nagyút”

  • Ősföld: a hun-féle népek őshazája, a Kárpát-medence, a „Melegvizek Birodalma”
  • Nagyút: a Mátra alatt, Kál mellett létezik egy Nagyút nevű település
    • wiki: „Első okleveles említés 1301-ből való Noguth névalakban (előforduló egyéb nevek: Nogwoth, Neguch, Negut)”
  • Keréta – Kréta
  • Ejurópa , Európa , Európé – „A fejedelmi ifjak között 988-ig folyt a vita, hogy vajon az ahájoknak vagy etruszkoknak volt-e igazuk, de az is lehet, talán a saka-szkítáknak volt igazuk Európa elnevezésében, akik már Keréta szigetén is Európát mindig Ejurópának nevezték”
    • „Ugyanis a palóc társadalommal együtt a Melegvizek Birodalmát a szkítákkal együtt az ejurópai népek földjének tekintették. A kabarok is a palócokkal tartottak. Viszont a nyékiek Európénak mondták. Végül is lepel alatt rótták le az igazukat. Ejurópának 15-en, Európának 7-en, míg Európénak 2 fejedelmi ifjú nevezte.”

„a NAGYÚT viszontagságai és az igazságot megközelítő valósága”

  • „Az Ataiszban vázoltak alapján a „Melegvizek Birodalma” az utolsó eljegesedés előtt barlangok mélyéről feltörő, sok meleg tó összessége volt. Ezen tavak összekapcsolása több esetben mesterséges csatornák révén történt.”
    • „Amikor a Holdasszony társasutasunk lett, e csatornázott termékeny dombos vidék egy évből 8-9 holdhónapig jegeshóporos vadászterületté változott és csupán 4-5 holdtöltéig lett emberi gyűjtögető területté. Ebből is csak 4 holdtöltényi idő volt, ami a hordalék kiszáradása után lett járható.”
    • „Az Ordosz területéről megindított első, Kerka-féle honfoglalás idején, a 20-40. medvetoros év alatt csupán a homokkő-hapukás hegyek alján tudtak felvonulni süppedékmentesen. Itt Pata tudóspap és Pásztó szerződéspap megtelepedett. Lófutásnyi távolságra felépítették a NAGYÚT kegyhelyét, amely az első új honfoglalás végén történt. Itt találtak legeltetésre alkalmas, jóízű füvet, lóitató vizet és fürdésre alkalmas, télen is meleg vizet.”
    • „Tehát az első NAGYÚT-at Galgahévíz és Tapolchévíz közt jelölték meg a Mátraalján, s ezen Kegyhely minden új rokonlátogatásnál iránymutató lett. Pata és Pásztó utódai a Nagyút-kegyhelyén szolgálatot tartottak, hogy az újabb rokonlátogatókat ünnepélyesen fogadhassák.”
    • „Amíg az első honfoglalás Pata-Pásztó alatt Ordosz, AlmaAta és Magyarka érintésével történt, addig a 2040. medvetoros évben a béketűrő Jób népe érkezett a NAGYÚT érintésével Sajó-Ordosz térségébe. Ezen második NAGY ÚT az Umma-Zab-folyó, a Tárosz-hegy és Magyarka érintésével történt. NAGY ÚTON találkoztak a Tárosz környéki vasforralókkal. A vasak olvasztásával ekkor már 5 ordosz-úz, 2 umma-úz és 2 kabar-úz vasforraló helye volt Nagyút térségének, akik közel 50 vasforralóval látták el Sajó-Ordosz 250, és NAGYÚT 150 főnyi lakosságát. Az elhasznált szerszámokat mindig be kellett szolgáltatni. Igen kiváló lónak kellett lenni azon paripának, amelyiket Csákányos, Susa és Jöcsö vitézek vaskarikával engedtek eltemetni. Amennyiben ellenség jött NAGYÚT térségébe, Pata vezér utódai értesítették Sajó-Ordoszt, és a vasművelők lovashada megvédte Pata NAGYÚT Birodalmát.”
      • „béketűrő Jób népe” – ummai úzok
      • „Tárosz környéki vasforralók” – tároszi kabarok
  • „A 2430. medvetoros évben Barca székihun ifjúsági és tárkányfejedelmet küldték ki Ordoszból, hogy az ummaiakat és az egyisten hívő esklókat erősítse meg az aranyröges vidékre való betörések ellen”
  • „Pannon vezér sok harcosa benősült az esklók közé és a régebbi rokonlátogatók hozzájárulásával megalapították Pannon-Birodalmát, majd megszervezték az aranyröges Eskló-föld védelmét, melyben az északi NAGYÚT Birodalma is részt vett”
    • „Most már nagyon ritkán érkeztek rokonlátogatók Rodostó-Várnagyút-Bödön irányából, viszont a fokozatos kimelegedés miatt az újabb rokonlóvágtán szkíta és mescserfóldön át is jöttek a Melegforrások Birodalmába. Így NAGYÚT jelentősége is megnőtt.”
  • „NAGYÚT Birodalmának nevezetes évfordulója volt, amikor Gyöngyös vezér megérkezett a rohonci csatából és Mátra mágus leányát, Hajnalkát feleségül vette. Ordoszból 700 évvel korábban elküldték Mátra vezér elődjét a Jász-síkságra, hogy ott igen nagy veszély esetére menedékhelyet készítsen. A nagy veszély megtörtént, mert a folyton szorongató kinaj vezetőréteg Csécsi vezért meggyilkoltatta. Négy fia: Bakát, Eged, Koncsur és Kövezsd apjuk vérével vörösre festették szemöldöküket és bosszút esküdtek apjuk haláláért. A vörösszemöldökű harcosok fogadalmát a legkisebb fiú hajtotta végre, mivel Kövezsd a vörös-forradalomban győzött, aztán Ordosz székhellyel új birodalmat alapított. Követeket küldött Rómába, de a befejezett tényt, Pannonföld római megszállását a káldorok kiűzésével nem tudta megváltoztatni.”
    • „Amikor NAGYÚT Birodalmában Mátra az apja halála után fejedelem lett, Koncsur névvel felvette a Keleti-szkíta Birodalom mágus kiképzési nevét. Így volt ez Kusaj esetében is, hogy Kurszán névvel fősámán, majd Kurtán névvel fejedelemmé lett”
    • „Koncsur ekkor birodalma központjába, Nagypályi-bajonba tette át székhelyét, de lakhelyét fenntartotta. Minden más ingóságát vejére és Hajnalka leányára hagyta, aki felvette a Solymoska aranyasszony nevet. 8 fia és 4 leánya született Gyöngyöstől, akik közül 3 fia Kövezsd Birodalmába költözött. Bakát Káspivár Birodalmát kapta, míg Eged a Nyugati Saka-szkíta Birodalmat kapta. A 4020. medvetoros évben Eged városának alagútrendszerében Nagyszalát ültek.”
  • „Nagy Eged apó az unokáinak egyik Eger évétől a másik Eger évéig, azaz 12 évig építette fel a városukat a Nagyszala első világa fölé. Mivel Eged fejedelem az egyigaz Istenben, Isis-Tóremben, az Öreg-Östenben hitt, felépíttette az Öreg-Östen kegyhelyét”
  • „Kövezsd, az ordoszi nagyfejedelem, ekkor megbízta legkisebb fiát, a délceg Kövezsdet, hogy Eged fejedelem részére építtesse fel Koncsur példájára a Kerim szigetére Nagypályit, az újabb nyugati saka birodalom fővárosát és a Csörsz árokrendszert, Csörsz tárkányfejedelem tervei alapján.”
    • „Kerim szigete” – Krím félsziget
  • „A Mátra-aljai NAGYUT Birodalmától Hanoj végvárig tartott Ordosz hatalma.”
  • „Mivel a kinajok sárga hite és az arabok zöld hite Uruk keresztény vallásának híveit észak felé szorította, a sok egyistenhívő keresztény VAN-tó Birodalmába menekült. Ezen uruki-mani hívők a 24 Hun Törzsszövetség vezető rétegét szellemi hatalmukba kerítették. Ordoszban Nazír írásai alapján meghirdették a Nagyvízig terjedő csatát. Az uruki-mani vezetőréteg mindenkinek tisztelte a vallásos meggyőződését. Uruk-Dargin, Ojbársz és Udin azonban már ezzel a szellemi áramlattal indult el az uruki-mani időszámítás szerint 410-ben NAGYÚT Birodalmába, hogy a szerződést megszegő Római Birodalmat elfoglalja. Ruga és Upor hadai nemsokára már Dunna asszony folyamánál ostromolták Rómát. Aztán Atilla lovasai jelentek meg a NAGYÚT Birodalmában és 433-ban elfoglalták Pannóniát. Utána 435-ben megérkezett Buda a Beavatott Központtal és a védelmükre rendelt daragúz, marúz és palúz töményekkel. Vasművelőik révén elkezdődtek a Nagyvízig való harc előkészületei. Buda a beavatott társadalommal 452-re, azaz a Sárkány évére tűzte ki a NAGY CSATÁT, mivel a teljes felszerelés akkorra készült volna el.”
    • „Mivel 450-ben, a Tigris évében az egykori Saka-szkíta Birodalomban nagy szárazság volt, a lovas seregek sokkal gyorsabban érkeztek. A mongol, avar, tatár, török és besenyő tömények viszont az előre megszabott úton haladtak.”
    • „Buda megkérdezte az ajtóban álló Bogács arbag-sámánt: - A gazdádnak mi a véleménye az indulásról?
      - Már beszéltünk róla, de ha egy kicsit is van esze a mágus-tanácsnak, a Nyúl évében nem indít háborúskodást!”
    • Szarvaskő völgye
    • „A füzesabonyi szavazáson így 13:12 lett az eredmény és a Nagy-Vízig való harcot a Sárkány évére halasztották.”
  • „Szarvastor éneke: - Huszonnégy bírónak állok elejibe!”
  • „451. év kora tavaszán 48 tömény helyett csak 43 tömény érkezett meg”
  • „Rómában nem akarták elismerni a 29-ben megalapított uruki egyházat, mivel a Gilgames eredetű hun vezérek a püspökségen csupán adományok alakjában fizették a nyugaton szokásos tizedeket.”
    • „Réka a még Dunna asszony javaslatára elkészített fehérneműket mind kiosztotta a lovas vitézeknek, és Atillát megátkozva Szöged térségébe visszalovagolt. Búcsúzóul pedig azt kiáltotta: - Ha a Világ Ura lesz is Atilla, és elveszi Honóriát, lovasaim, ti bátrak legyetek! Maradjatok győztesként a csatatéren! Nehogy besárgítsátok a gondosan készített fehérneműket!”
  • „Mire hazaértek, megérkezett az 5 tömény, akik a tigris évére értek be Pusztaszerre.”
  • „Baján és utódai uruki-mani hitre tértek, de az egyesült 23 törzsnek teljes vallási szabadságot hirdetett. Fejedelmi törzse azonban később teljesen uruki-mani hitre tért. A pápasággal is megegyezett, hogy csatlakoznak a nyugati kereszténységhez, ha minden 24. vagy 25. pápa a hun-avar féle törzs-szövetségi oldalon kiképzett pap lesz.”
arvisura/arvisura/297a.txt · Utolsó módosítás: 2013.05.04 07:03 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0