300B

„Prémes szánkók csatája”

  • Pamir: „Pentele uruki-mani öspörösnek 1012-ben fia született”
    • „A kis Pamír Levente főtáltos idejében a Báj nevű besenyő fősámán hatása alá került.”
    • „A pusztaszeri Nagy-Süán utáni ünnepségeken beleszeretett a besenyő fősámán Oszlányka nevű leányába és Szakszinban feleségül kérte. Báj fősámán csak úgy adta feleségül Penteléhez, ha a Szakszinban lévő besenyő-fehérvári fősámáni széket elfoglalja, mivel neki Budavár Beavatott Központjában igen fontos teendőket adott a Kurszánvár rovás-emlékeinek becsomagolásában az Öregek Tanácsa.”
  • „A besenyő törzsek szövetsége ekkor hagyta el végleg Ordoszt. A törzs családjai közül csupán Pató ivadékai maradtak ott, akik még a város nevét is Patóra változtatták. Ezen Battona nevű törzs kettészakadt. Az Ordoszban maradók felvették a Pató törzs elnevezést, míg az eltávozottak Talmat vezérrel az élükön felvették a Talmat törzs nevet és ujgur fóldre vándoroltak. Itt a turfáni uruki-mani püspök őket is uruki hitre akarta megtéríteni. Talmat törzse azonban ellenállt és inkább elvándorolt Turfánból, de a buddhizmust nem tagadta meg.”
  • „Az Albélától felfelé elhelyezkedő Gerové törzs a szétvert Kazár Birodalomból sok menekültet befogadott és a zsidó hitet elutasító kazárok is szép számmal kerültek a soraik közé. Ezek aztán ellepték Szakszin üzleti negyedeit és mindenfélével kereskedtek. Ezen Gerovék között sok Öreg-Östen hitű manihista pogányhitű is volt; a sámánizmusból és az uruki-mani kereszténységből is voltak hívőik. A Ten és a Etil alsó folyásánál azonban erősen hódított a mohamedán hit. A baskírokkal együtt áttértek Mohamed hitére, a Talmat törzsre azonban kevés hatást gyakoroltak, akik az Etil és Jaik között laktak.”
  • „a burtászok déli törzsét kipcsákoknak hívták, akik a besenyőkkel voltak erősen keverve. A muromák és mordvinok is teljes barátságban éltek a burtász-kipcsákokkal és a besenyő társadalommal. A magyariakkal a baskírok és a mordvinok a területátengedés folytán rokonságba kerültek”
  • „A nyéki Győrben szép számmal maradtak vissza Nyék törzsbeli lakosok”
  • „Khorezmből és a Van-tó környékéről olyan uruki-mani hívők jöttek Albéla székesegyházába, akik hallották az arabok egymás közötti beszélgetését, miszerint Magyarkán egy lerészegedett, s ezért dorgálásban részesített mohamedán kereskedő elárulta, hogy Mainzban járt. Az érsekséghez olyan levelek érkeztek, amelyek szerint II. Konrádnak jelentették:
    A magyarok vallásos királya engedélyezte a volt avar kincsek és pogány kegyszereik elszállítását. Ezen kincsek között sok a manihista ékszer, hihetetlen értékben és nagymennyiségű arany.”
    • „Az ilyen felkapott híreket aztán a mohamedán, zsidó és pogány kereskedők tovább terjesztették. Mire Albélára ért a hír, már mindent felnagyítva tárgyaltak”
  • „Az utolsó szállítás befejeztével Ildikó-Ibolya aranyasszony megvárta, amíg a férje, Levente herceg magyar lovasaival eltávozott Füzesgyarmatról, majd Oszlánykának az aranyasszonyi tisztséget átadta. Hajnalhasadtával önkéntes tűzhalállal véget vetett életének, mert az Arvisura kincsek elszállítása alkalmával ez minden esetben megtörtént.”
  • „Buda fia, Kipcsák besenyő nagyfejedelem örömmel fogadta, öcssének, Vatának és Vata fiának, János uruki püspöknek volt harcostársait és mindannyiukat a besenyők védelmi seregébe osztotta be”
  • „Gerecsákot, az új uruki püspököt semmiféle támadás nem érhette, mivel józan, szentéletű egyházfi volt, aki a khorezmiaknak és az ujgur menekülteknek is a segítő kezét nyújtotta. Az Albélára helyezett uruki püspökség élénk kapcsolatot tartott fenn a Van-tó környéki egyházközséggel is, ahonnan sok újabb hír érkezett, amelyet aztán Kipcsák nagyfejedelem Kevevára-Győr és Füzesgyarmat útjának védelmében fel tudott használni.”
  • „A hármas arcú I. István-Vajk királyt szomorúan gyászolta Füzesgyarmat magyari népe. A Béla (Bjeljala) folyó partján fehér lovat áldoztak. Pamír fősámán az áldozati ló májából jósolt a Jenő törzs véneivel, de a Gyarmat törzs vénei is azt látták a jövőnkből:
    A Vajk után uralkodó Péter teljesen el akarja adni Atilla birodalmát a nyugatiaknak, mert részegen elárulta: „Budavár, Avarbástya és Kurszán várában tömérdek kincs maradt még elrejtye.” A magyari nép Péter királyt elűzi és a palóc Aba lesz a király, de őt megöli a kincsre éhes nyugatiak áradata. Utána jön a Vihar-Isten lován győzedelmes András-Endre, aki uralkodása alatt biztosítja az Arvisura kincsek biztonságba helyezését.”
    • „A csillagok járása szerint mire elkészül a tűzokádó sárkánykígyó ellen védelmet szolgáló Arvisura alsó-világa, Pamír fősámánnak le kellett szállnia a kígyó-barlangba, ahol a kígyókirály elárulta:
      - Igaz a Tesup-nak nevezett baskir Vihar-Isten jóslata, hogy az Égi-Birodalomból az isteni eredetű Arvisura-Anyahita társaival alászállott a fóldünkre, hogy az Égi-lakók tudományát elterjessze. Magukkal hoztak három pulit, két kis tengeri kígyót (delfint), hogy azok okossága segítse az utódaikat, ha a Földön kell maradniuk. A pulik majd emberek módjára terelgetik nyájaikat. A tengeri kígyók pedig,az igazi jövőt megjósolják. Anyahita utódai közül minden tömény emberből lesz egy Egi-eredetű és minden 100 töményből lesz valaki, aki összeköttetésben állhat az Égiekkel. Ezért az Égiek most Pamírt bízták meg az Arvisura titkok védelmével.” !!!
      • „100 töményből” → „1000 töményből”
  • „a mohamedán kalifátus utasította az arab-khorezmi és a baskir uralkodókat, hogy támadják meg Füzesgyarmat kincsebegyűjtő gerendavárait”
  • „A Jenő és Gyarmat törzs vezetésével a többi kis maradék törzsek az Etil (Volga), Jaik (Ural folyó) és a Tobol partjai között őrségjáratokat lovagoltattak. A Gerové és részben a Talmat törzs pártolta a mohamedán kalifátus parancsát a kincsszerzésre, de a Talmat törzs fele az ordoszi úzokkal és ogúzokkal inkább az ősiséget tisztelték a magyariak hagyomány-tiszteletében, ezért a kincsek menekítését támogatták. Úgy gondolták, ők is a Szövetség-Ládája érdekvilágába tartoznak, akik hisznek az Égiek akaratában és az Égből jött tudományok létezésében.”
  • Füzesgyarmat Isimbáj alatt, a Béla-folyó partján volt felépítve. Kő-alapokon épült gerendaházakból állott. Az építőanyagokat a Béla folyón úsztatták le. Gyarmat törzsében a Béla (Bjeljala) folyó forrásvidékétől lefelé voltak a visszamaradók települései. Az Ural és Béla folyók jobb partjáról 2 Gyarmat törzs elköltözött és a forrásvidékről érkezettek elfoglalták szálláshelyüket. Isimbáj alatt a Dema forrásvidéke felé lévő oldalon építették fel Gyarmat törzsének az új fővárosát. Ezen építkezés és település végrehajtásához az Etil partján visszamaradt Gyarmat törzs is hozzájárult, hiszen a jószágállományuk olyan bőséges volt, hogy az Uralban visszamaradt Gyarmat törzset hamar fel tudták lendíteni.”
  • „A Jenő törzsből a Káma jobb oldali törzsek elvándoroltak, de a Káma bal oldalán lévő 2 Jenő törzs visszamaradt, akik a marikkal és az udmurtokkal léptek keveredési viszonyba, de a magyari törzsekkel is tartották a kapcsolatukat. Mivel azonban a többi törzs közelebb volt Füzesgyarmathoz, ezért a kisebb csoportok visszamaradt részeit a Gyarmat fejedelemség egyesítette.”
  • „A kevésbé értékes szállítmányokat már 1045-ben megkísérelték az Ural (Jaik folyó) jobb oldalán felfelé szállítani, de sokszor érte támadás az elvonuló csoportokat. Később a Béla folyó forrásvidéke felé szállítottak. Végül Isimbájnál átkeltek a Béla folyón és a jobb oldalán haladva elérték Ufát és ennek a folyónak a forrásvidékén át vitték Tömén felé, ahol a hegygerinc előtt a manysik átvették a szállítást. Amint elérték az erdőségeket, itt már az asszony-uralom alatt élő manysik éltek és a Gyarmat törzsének lovasaitól teljesen átvették Arvisura kincseinek szállítását.”
    • Tömén – Tyumen
  • „Itt már Vihar-Isten utódaival nem is lehetett szállítani, mivel nem bírták az itteni éghajlatot és hideget” !!!
    • „A baskir-magyar szívós lovakkal folytatták az utat. A manysik csak rénszarvas szánokon szállítottak, mivel a nyári utazás itt lehetetlen volt az ingoványos-mocsaras vidékek miatt”
  • „a baskir-magyar föld ifjúsága meg van bolygatva, mert leányaik közül sokan férjhez mentek a magyar és besenyő ifjakhoz, akik a Jász-síkságra készülnek”
  • „Lebedvár ekkor még zömében magyar nyelvű volt”
  • „Mivel a legtöbb gazdag leány hozott magával cselédet vagy rab házaspárt, Ungvár környékére orosz beszédű lakosok is kerültek. Ung vezér és Szobránc birtokán helyezkedtek el. Útcsinálással és építőanyagok kitermelésével foglalkoztak, amelyet a sebes folyókon úsztattak le. Ilyen viszonyok mellett aztán sokan otthagyták Halics és Ladomér birodalmát és elköltöztek a hegyszorosok vidékére”
  • „Anasztázia azonban csak ritkán tartózkodott Veszprémben. Inkább Székesfehérvárt és Endrevárát kedvelte, valamint a Dunna-Ordoszban lévő melegvíz forrásokat. Szívesen átengedte Oszlányka aranyasszony részére a keszthelyi uruki-mani kolostort, ahol Pamír fősámánnak az összes kincseit és feljegyzéseit elhelyezte. Oszlányka aranyasszonyt a keszthelyi várkapitány, Pető Gáspár vette el feleségül”
  • „Az Arvisura kincsek kimenekítése során betelepülők érkeztek. Endre király Budavár 72 töményének elosztása alapján telepítette le az érkezőket, például a manysi ifjakat Zalavár ispánságába,a hantikat Hont ispánságába, míg a csuvaszokat Csanád vára alá, hiszen mindannyiuknak ott volt az eredeti tömény-területe. Endre a lemásolt Arvisurákat szorgalmasan olvasgatta. Azon úz lovasokat, akik a kimenekítésnél segédkeztek és egy-egy rimalányt vettek el feleségül, a palócságba telepítette.”
  • „a 24 Hun Törzsszövetségben a magyar-besenyő és a szavárd, valamint a baskir magyaroknak a létszáma”
    • „I. Endre-András király uralkodott:” 2 190 885 lélek
    • „A volt Lebéd-házi uralkodók területén magyarok éltek:” 65 326
    • „Füzesgyarmat fejedelemségének létszáma összesen:” 86 534
    • „Kuma-Magyarországban összesen:” 93 974
    • „Besenyő törzsek létszáma:” 231 709
    • „A magyar-besenyő szövetség összes létszáma:” 2 668 336 lélek
  • „szétforgácsolódott a besenyő törzsek szövetsége”
  • „a besenyő nép lassan elvesztette a nyelvét”
  • „hittérítés révén az avarok németekké váltak”
  • „Az utolsó szállítmányt a medvetor hajnalán vitték Füzesgyarmat felé. Már messziről látták Füzesgyarmat kamlik táborát, amikor váratlanul gerové-besenyő lovasokba ütköztek. Azok görbe kardjaikat kirántva rohantak a csoportot kísérő lovasok felé.”
    • „Erti-Sur besenyők és átadó magyar fejedelmi ifjak is kardot rántottak és megkezdődött a véres küzdelem”
  • „Amikor az ötnapos medvetori szertartás befejeződött, a Szakszinban székelő Kipcsák nagyfejedelem riadót fúvatott. Felkészült a prémes-szánkós átadó különítmény, amelyet egyébként a manysi fejedelmek és a táltosok már átvettek és a fúzesgyarmati nagyfejedelem elindította Kipcsák szakszini besenyő nagyfejedelem védnöksége alatt a prémes-szánkókkal felszerelt csoportot a Gyarmat-Jenő törzsbeli vitézekkel együtt az Urál-Bérc Öregének alsóvilága felé.”
    • „Füzesgyarmat belső várának főterén Gyarmat nagyfejedelem a Vitézek Oszlopa mellett az elvonuló prémes-szánkós csapatokhoz így szólt:
      - A Seregeknek Hatalmas Urát arra kérem, hogy az Élet-Kegyhelyét biztonságos helyre újból elvigyétek! Ne kaparinthassa meg annak titkát sem az álnok keresztényvilág, sem Mohamed szemforgató, hazug serege, mert ezek minden népből csak hasznot akarnak húzni. Legyen az ataiszi, ordoszi érdeknélnélküli szeretetünk örök igazsága titok. Vezessen Hadúr-Tórem benneteket az Igazság útján! Békesség Néktek!”
    • „Füzesgyarmatot elhagyva, a némán vonuló szánkós-prémes hadsereg hangtalanított, szalmabocskoros lovakon kísérve egy tisztásra ért. Hirtelen csengőszánkós lovak hangja csilingelt bele a téli csendességbe.”
    • „A legfiatalabb Vihar-Isten ló beleszagolt a zúzmarás fehérségbe és vésztjóslóan nyerített. Minden, kissé meggémberedett ló felriadt.”
    • „Minden oldalról zengett a Farkas-domb hajlata”
    • „Kipcsák nagyfejedelem és Gyarmat törzsének lovasai: Huj-Huj! Rá-Rá! ordítással szablyát-kardot, tőrt rántottak és dárdákat szegeztek a támadók ellen” !!!
    • „Pamrán manysi fejedelem prémes-szánkós rénszarvas vontatta serege vad ordítással vetette magát a küzdelembe. A gerovék megtorpantak.”
    • Füzesrét falvának lakói jöttek a küzdelem után az ilyenkor szokásos halotthamvasztásos temetkezést elvégezni”
  • „Füzesgyarmaton jelentették az Öregek Tanácsának, hogy sikerült az Arvisura kincseket a manysi-hantik haderejének átadni, akik most már biztonságosan viszik rénszarvas fogataikon az Urál-Bérc Oregéhez.”
  • „sikerült a manysi-hantik seregének átadni az Élet-Kegyhelyének titkait és az Uruki-Karnaki-Ordoszi Szövetség Ládáját. Ezzel a magyarság kilépett a sokezer éves álomvilág keretei közül!” !!!
arvisura/arvisura/300b.txt · Utolsó módosítás: 2013.05.12 09:44 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0