303B

„Palóc-Vasvár fénykora” – Lam herceg, ill. László idejében

  • „Mindezen tervek azt jelentik, hogy Palóc-Vasvár területe Bikhegy vonalától Dobsináig terjed, köralakban érinti még Fülek és Garadna térségét is. Az előbb említett okok miatt teljes vasanyagunkkal fel kell készülnünk az eddig legbékésebb kézműves korszakunkra.”
  • „A hírközlési értesítésekben Lam herceg bevezette a palóc rovások használatát, amely csak kevéssé tért el a marúzok, daragúzok és székelyek rovásaitól. Nagyállattartásban pedig bevezette a párosrovások rendszerét, hogy a mezőgazdaságok tizedeseinek az elszámolását is megkönnyítse. Az ország népe a papi és hivatali latin írás mellett az ősi rovásírást is használta. Ezt a nép még egyszerűbben udvari és kézműves rovásoknak hívta. A latin írás csak Pannonföldre és a püspöki székhelyekre terjedt ki. A rovásírás Lam várától (a mai Hainburg) egészen Magyarkán át Almák-Atyja birodalmáig terjedt.”
    • „A buddhizmus Ordoszban a rovásírást teljesen megszüntette.”
  • „Az 1091-ik esztendőben nagy szárazság volt és a kiéhezett pogány kunok Kövezsden túl üldözték László király seregét, aki a Mátra völgyében Verebély falujáig menekült. Itt már nagyon szomjasak voltak.” Ekkor László király így imádkozott:
    - Jóságos Földanya! Istennek szent Anyja, adj inni a seregemnek!
    Megjelent az Ősanya és László előtt lebegve, 720 lépésre egy sziklához vezette. Itt László a dárdájával az ősanya tanácsára a sziklába szúrt három helyen, ahonnan víz fakadt. Így a szomjazó sereg ihatott. Majd a kúthoz szarvasok jöttek vizet inni, így László vitézei az étküket is megtalálták. Ezen a szent helyen, ahol a Földanya megjelent, Lam szekeresei részére még László király idejében az ácsok egy szent kegyhelyet készítettek, ahol a fiatal házasulandók összeesküdtek. Ezt a helyet Szentkútnak nevezték.„
  • Kálmán „Megszüntette a boszorkány-égetéseket. Maga István és László is hitt a boszorkányok létezésében, de Kálmán a boszorkányok létezését nem ismerte el”
    • „Ebben Lam felesége is segítségére volt, mert Ózd leánya, Kolaj, amikor Úr, Uruk és Tuspa városából elhozta az uruki-mani Biblia egyik fogalmazványi példányát, abban agadi írással megmutatta Kálmán püspöknek Jézus szabir nyelven írt levelét, amelyben ez állott:
      - Boszorkányokról pedig, mivel nincsenek, említés se tétessék! Kálmán a tündérekben sem hitt, mivel undorodott a szépnemtől.”
  • „Lam dalmáciai bevonulása úgy történt, hogy felszabadította a dalmátokat Velence elnyomása alól és minden jogot megadott nekik. Megígérte, hogy magyarok addig nem telepednek városaikba, amíg engedélyt nem adnak és csupán őrségeket hagy hátra a külső ellenséggel szemben”
  • „Ekkor kezdett Lam tizedesi intézménye által erőre kapni a Korona elmélet, amely bennünket a sima gilgamesi koronához kötött”
    • „A sima abroncskorona Urukból került Tuspába és az Álmos-ház tulajdonába, amit aztán minden király a saját ízlése szerint díszített. A Gilgames-koronát mindig a legbiztosabb helyen, Vasváron őrizték, mivel ezen hely soha nem volt veszélyeknek kitéve”
  • „Lam herceg vagyonát soha nem pazarolta el, hanem minden utódjának gerendavárat épített és az Ildu-Larbi kutyáinak utódjaiból 1-1 kutyát és egy juhnyájat ajándékozott.” – itt már Ildu
  • „1062-1120-ig tartott Ózd-Vasvár, a palóc Vasvár fénykora”
arvisura/arvisura/303b.txt · Utolsó módosítás: 2013.05.29 18:40 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0