350A

„Még a kövek is vitáznak – Jugán és Pandjaleh rovása”

  • Az Arvisurák az Egiek szerint igyekszenek mindenkinek igazat adni.
  • Azok a bölcsek, akik a hagyományok szerint az égboltozatot figyelték, megelőzve a nagy római birodalmat, Ordoszban, Harapiban és a Tura hegyvidékén, észrevették, hogy egy 25 karátos beavatott fog születni az Égiek ajándékaként, aki változást fog az embertelenségben hozni. Róma gondolkozói, az etruszkok az Istenségek Ligetébe siettek, hiszen azoknak a tudását még nem vették át teljesen és megkérdezték: Vajon igaz-e az, amit a keletről jött bölcsek beszélnek?
  • Még 1945 augusztusában megfogadtam a tőlem műveltebbek tanácsára, csak a Mária Terézia előtti sok-sok ezer év regevilágával foglalkozom
  • Annyi sok rokonlátogató után Szalaváré Tura öt társával elhozta e másolatokat, akik közül Szőnyi Márton és az utolsó manysi fősámán hősi halált halt. Az utolsó kívánsága az volt Turának, hogy a manysi rokonlátogatás küldeményeit juttassuk el a néphez az Arvisura rovások szertartása szerint.
  • Elmondották, hogy most a „Vízöntő Világhónapjának„ a jól megszervezett Nagy-szalájáról jönnek. Nagy kár, hogy nem lehettem ott idős koromnál, valamint helyhez kötöttségem miatt, de részletesen elmondtak mindent. Most kellett megrendezniük, mivel a következő évben nagy botrányok lesznek Hettevarett-Karnak térségében, mert az elvakult muzulmánok gyilkolni fognak és ennek előkészületei, valamint végrehajtása körüli ellenőrző rendelkezések miatt jövőre már nem tarthatnák meg a Nagyszalát.
  • Atadták a hatezer éves Féran Névadó-Naptár fogalmazványát, amelyet el kell készítenem ebben az évben Ilona napjától Ilona napig bezárólag, de akkor a karnaki papírt el kell égetnem a szertartás értelmében. Az ataiszi 24 neves Féran Úristen, Élisten és Vanisten hite szerint készült el annak idején, amelyben világunk összes nevei bennfoglaltatnak. Hozzánk~ a 24 Hun Törzsszövetséghez csupán a Vanisten névadása tartozik és annak is csak a nyolcszögletű csillag Szemir-virágos Féranja, mivel mi, palócok Gilgames Umma-népéhez tartozunk. Ehhez jöhet még a 4 neves uruki-mani nevado, amelyk már nem a csillagok járása szerint szól.
  • Pandjaleh így szólt: - Ami a 348. Arvisurádban meg van írva, az a világháborús kornak teljesen megfelel, de lehet, hogy addig nem fogsz tudni meghalni, amíg a 2 Világ-hónap után a többi 8 hónap történetét is meg nem írod, hiszen így a rovásaid Arvisurává, azaz teljes művé válnak…
  • Ataisz elsüllyedt és csak Kanakföld jéggel borított csúcsai maradtak meg órök emlékeztetőül, hogy az Égiek a földi fejletlen emberek társadalmát megbüntették. A beavatottak azonban, amikor ezen veszélyeket észrevették, a gondolatrezgések továbbításával értesítették az Égi eredetűeket, így azok időben melegebb vidékekre menekültek.
arvisura/arvisura/350a.txt · Utolsó módosítás: 2013.06.18 09:02 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0