Boglár

A boglár jelentése „fémveretes, ékköves, gyöngyös, zománcos, gomb alakú ékítmény”.

(Elképzelhetőnek tartom, hogy a jelentése eredetileg „ki-bog-ozó”, „titokfejtő” volt.
Az -ar megjelenik pl. a kocsmár+os, csaplár(os), mészár+os, foglár szavakban. Az etimológusok szerint ez szláv foglalkozásképző, pedig ugyanez a türk -er/-ur/-or képző ((ill. sumer „ur” szó) is, ami adott jellegű emb-er jelentésű, pl. bát-or, mág-or…)

A boglár egy virág is.

"Vidd hírét az Örökkévalónak"

A Beszélő Boglár egy különös és elsőre hihetetlen eleme az Arvisuráknak, amiről azt gondolnánk, hogy képtelenség. Azonban Marlo Morgan: „Vidd hírét az Örökkévalónak” c., bizonyos értelemben (vagyis: erős ezoterikus felhanggal megírt) az ausztrál bennszülöttekről szóló könyvében (33. fejezet) a következő történetet olvashatjuk:

„Googana szemközt ült Beatrice-szal. Hosszú fehér szakálla, amelyet ma befont, ide-oda hintázott a két mellbimbó között, ahogy az öregember forgatta a fejét beszéd közben. Beatrice egyszer csak meglátott rajta egy sebhelyet, amelyet máskor elrejtett a szakáll. Az erős napfény kiemelte a nagy dudort a mellkas közepén. Googana észrevette a lány pillantását, és olvasott a gondolataiban.

- Szeretnél többet tudni róla? - kérdezte, és ráhelyezte ujját a régi sebre. - Szeretnéd hallani a mesémet?

Beatrice mosolyogva bólintott.

- Én beavatott ember vagyok, Okos Ember - mondta Googana. - Minden fiút beavatnak, valamikor a kilencedik és a tizenkettedik nyaruk között. Ha egy fiú vad és rakoncátlan, általában kilencévesen esik át az avatáson. A törékeny fiúk csak tizenkét évesen készülnek föl rá. Részleteket nem mondhatok, mert ez férfiak dolga, nem olyan téma, amit jó lenne beültetni egy asszony fejébe, de annyit elárulhatok, hogy van egy ünnepélyes szertartásunk, amellyel minden anyának el kell búcsúzni a fiától Nagyon megrendítő esemény, mert a fiú adja az anyjának a búcsúölelést, és napokkal később férfi tér vissza ugyanabban a testben. Ezzel vége a gyerekes dolgoknak, a fiú meghalt. Egy életben több élet van, és ezek közül a gyerekkor csak az első. Rájöttünk, hogy mindenkinek segítségre van szüksége a felnőtté váláshoz, és a beavatási körülmetélés éppen ezt szolgálja. Ha egy fiú könnyen elsajátítja és alkalmazza a fájdalom enyhítését szolgáló képzeteket, akkor az a fiú képes lesz tanulni, Bölcs Emberré válni, ha éppen azt akar, és megvan benne a szenvedély, hogy élethossziglan egy tehetségre összpontosítson.

- Bennem megvolt. Más Okos Emberek éveken át taníthatják a beavatási technikákat, de csak a tudós tehet szert a bölcsességre, amelynek birtokában eldönti, mikor, miért, kinek tesz szolgálatot, és miként osztja meg másokkal az adományát.

- Már harminchét nyarat láttam télbe fordulni, amikor hangot hallottam. A messzeségből jött, és azt ígérte, hogy ha megtalálom, kölcsönösen megajándékozhatjuk egymást jósággal. A hang elvezetett több törzsi nemzeten át egy csodaszép vidékre, ahol magas szirtet láttam, és mennydörögve zuhant a víz egy nagy, hideg tóba. A hang a zuhatag alól szólt, mélységes mélyről. Egy kristály kérte, hozzam fel, hadd lássa a napot, aztán megígérte, hogy megnöveli képességeimet. Állta az ígéretét, és negyven éve utazik itt a bőröm alatt, a szívem közelében.

- Ha most becsukom a szemem, utazom a levegőn át, és látom, mit csinálnak mérföldekre tőlünk. Utazom a föld alatt, és látom a sarjadzó növényeket, látom, mennyi víz van a föld alatti folyóban, merre van az új alom, és hány kölyök van benne. Megtanultam használni a madarak és az állatok érzékszerveit, így ha szólítanak, tudok segíteni a népünknek és az élet minden más formájának. A kristály lehetővé teszi, hogy belelássak a másik ember testébe, és tudjam, mi történik benne. Gyakran nem kell hozzá más, csak beszélgetés vagy zene vagy egy szín. Nincs olyan külső erő, betegség vagy baleset, amelynek ne lenne szellemi kapcsolata. A bajt akkor orvosolhatom, ha segítek a rászorulónak, hogy meghatározhassa a lelki növekedés felkínált lehetőségét.

- A föld olyan hely, ahol tapasztalat által tanulunk. Örökkévaló szellem korodban ide szerettél volna jönni, és hozzájárultál az ide vezető út megalkotásához. A te energiád szívta fel annak az ételnek a lényegét, amelyet anyád megevett; a te energiád teremtett testet a rendelkezésére álló anyagból. Tudtad, milyen környezetbe, helyzetbe, hagyományok közé jössz, és egyetértettél azzal, hogy tökéletes hely lesz egy különleges lelki gazdagodás élményéhez.

- Ha képesek lennénk emlékezni örökkévaló voltunkra, hamar megértenénk, hogy a föld az érzések iskolája. Energiánk másfajta összetételű, mint a tűz vagy az eső energiája, és különbözik a többi növekedő teremtmény, a növények és az állatok energiájától. A mi energiánk egyedülálló. Emberként azért vagyunk itt, hogy átéljük az érzéseket, és testünket eszközként használjuk az érzelmi bölcsesség megvalósításához.”

Érdemes tovább is olvasni, de most csak azt szeretném még kiemelni, hogy milyen szemlélethez vezette el a kő Googanát:

„Nem kell kedvelned mindenkit. Nem mindenki szeretetre méltó. Te abba egyeztél bele a születésed előtt, hogy mindenkit szeretni fogsz. Ez könnyű. Szeresd mindenkiben a Mindenhatót, és fektesd energiádat azokba, akik hasonló tudatúak. Egyedül példaadással hathatsz másokra. Csupán akkor változnak meg, ha készen állnak a változásra. Ne feledd, ez így jó. Így van ez jól az Örökkévalóság síkján. - Az öregember szakálla a szavak és a mutogatás ütemére lengett. - A tudatosság meghatározott szintjén érkeztél ebbe a világba, és lehetőséged van rá, hogy egy szélesebb síkról távozz.”

Ez pontosan az Érdeknélküli szeretet Egyistenhite.

A Boglár az Arvisurákban

A 3A Arvisura „főszereplője” a Beszélő Boglár.

„Agabának két leánya volt, a kisebbik örökölte a Nagyvízen túlról hozott menyasszonyi bogláros fejdíszt, amelyik minden almafa virágzáskor beszélni kezd és elmondja, hogy holdtöltéig mit hoz a jövő. Ezt csak a menyasszony és a vőlegény hallhatja meg. Uzapani és Ibolya utódainak egy szent rejtekhelyen kell őrizni a mindentudó fejdíszt. A bogláros fejdísz népe örökké élni fog, mert Joli-Tórem nem hagyja elpusztulni az ő népét.
Ibolya, a kis menyasszony a titkok szentélyében Joli-Tóremhez fordult, hogy mitévők legyenek a kinajok nyomása miatt. Ekkor a bogláros menyasszonyi fejdísz megszólalt: “Rakjatok meg három hajót mindenfélével és menjetek el Ordoszba, ahol békesség és boldogság vár rátok!”
A beszélő bogláros fejdísz a 24 Hun Törzsszövetség negyedik törzséhez, az úzokhoz került. Minden negyedik évben egy kegyhelyet kellett építeniük, mert ha nem kerülhet minden negyedik évben új helyre a szépséges boglár, akkor elveszti beszélő képességét s így megszűnik az összeköttetés Joli-Tórem és az emberek között. Ezt nagy titokban kell tartani, még fegyveresen is őrizni kell, hogy örökké éljen Joli-Tórem népe.
Agaba fősámán is mindig a bogláros fejdíszhez fordult, ha valamiben döntenie kellett. Például a 12. medvetoros évben Agaba azt kérdezte, hogy ki legyen az utódja. Joli-Tórem úgy döntött: Mindig a legerősebb törzs, jelenleg a kaza és széki hunok törzse legyen a 24 Hun Törzsszövetség vezető ereje. Különben is, a sámánok előzködésén Batour lett az első, míg Uzapani, az úzok ifjú sámánja csak második lett.„

A boglár „hármaskő”, ami elképzelhető, hogy a formájára utal.

A „beavatottsági fokozatot” úgy mérték meg, hogy elvitték őket a bogláros fejdísz szentélyébe és ott versengtek, kinek mondja a legtöbbet a beszélő kő.
A legerősebb beavatott fokozatú fejedelmi személy a 43-ik medvetoros évben Sikila ifjúsági aranyasszony volt. Amikor Batourt a tatárok meggyilkolták, Temere fővezér és lovasfejedelem az Arvisura törvények alapján elhozta a Föld-anya bogláros fejdíszét és a gyanúsítottakat Batour holtteste előtt elvonultatta. Mivel Sikila volt a legerősebb ataiszi-életfás beavatott, felkérték, mondja el a “Fekete-lepel” alatt, hogy Kaltes-asszony birodalmának gondolatrezgései alapján vajon ki lehet a gyilkos. Sikila azt válaszolta:
„- Kaltesi tudományok szerint, amikor a gyanúsítottak elmennek Batour holtteste előtt, a Beszélő Boglár megszólal, amint a gyilkos tiszteletét fejezi ki a holttest előtt, és az Őserő az alvadt vérrel együtt Batourból a kést a bűnös elé kiveti.”

A Boglár

A „Vidd hírét az Örökkévalónak” történetéből és az Arvisurákból sokat megtudhatunk a Boglárról.

  • A szellemvilághoz kapcsol, annak a közvetítője
  • Általában egy magasabb szellemi szinten lévő áttekintést ad
  • A boglár „beszédét” a beavatottak értik; a magasabb fokozatúaknak többet mond el
  • Ezért a beavatottak „ellenőrizni” is tudták egymást, ill. - főleg - magukat, hogy nem a saját képzeteiket jelenítették-e meg
  • Az elmondottak konkrétak és lényegi szerepűek
  • Az elmondottak megtörténnek, azaz vissza lehet ellenőrizni a valóságban

Mindez azt is jelenti, hogy ha hasonló „kő” létezne a környezetünkben, valamint, ha lenne olyan képességű, aki azt meg tudja találni, és annak meg is kellene azt találni (vagyis a Boglár akarja is, hogy az a valaki megtalálja), akkor a Boglár azt a személyt magához tudja hívni. A Boglár üzenetei pedig konkrétak, lényegiek és megtörténnek - azaz ellenőrizhetők is.

arvisura/lap/boglar/0.txt · Utolsó módosítás: 2016.09.02 10:43 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0