„
Atilla a székihun lovasokkal,
Tarhun rasna-etruszk lukomóval két éven keresztül járt Itáliában, hogy a latin nyelvet gyakorolja.”
„a Tabánból a Pest-Ordosz saka-szkíta erődbe költözött osos-Úz lovasok és aranyművesek”
„Bagamér Egervár alatt egy alagútrendszert építtetett ki ezen Itáliából, az Oszkuszföldről származó kőlapok és agyaglapok részére, mivel ezek az úzok részére szent-könyveknek számítottak, amire még az uruki-mani egyisten-hívők is tekintettel voltak. Ezek a Rasna-etruszk Birodalmakból származó osos-oszkuszok Ordoszhoz tartozóknak vallották magukat és a dél-pannón Szalonna város szokásai szerint építkeztek.”
-
Tarhun – „végül az uruki-mani érdeknélküli szeretet keresztény vallásnak a híve lett”
„a pannóniai Rasna-etruszk Szövetség, amit a latinosítás sem tudott a magasabb szellemi-műszaki képzettség miatt a fejlődésben megállítani, a hunok mellé állott és a tervszerű honfoglalást végrehajtotta” !!!
Buda (egy ideig) „
Jákó betegsége miatt Ordoszban maradt és elrendelte a „Beavatott Központ” áttelepítését”
-
„a sárga hit a Szent-Könyvek égetését elrendelte” !!!
Bogács „Erősen kifogásolta a besenyők által bevezetett emberáldozatos temetkezési módokat és az ezzel járó tömeggyilkosságokat, amely a 24 Hun Törzsszövetség kiirtására irányult.” – mármint közvetve
„megalakult a 24 Hun Törzsszövetség ”
Örök-Lándzsahegy Védelme„, amely magába foglalta Baszkföld, Eturföld, Manzsuföld, Suomaföld, Lenföld és minden hun származású vidékek védelmét. Ezt a szerződést a 100 család vezető fejedelme aláírta és a 100 tárkánytörzs aranylemezre véste, majd az Élet-Kegyhelyén ünnepélyesen elhelyezték.”
„Hunyor-Hunor nem helyeselte a kereplővel ellátott imamalom bűnbocsátó szerepét, amely a szabadgondolkodású embereket a Sárgahit rabszolgáivá tette. Viszont amikor Mani arbag-orvos érdeknélküli szeretet vallását meghallotta, egy tömény lovasával ellátogatott Babilonba. A világhírű gyógyhelyről ajándékba kapták a vallásalapító rovásait, amelyben az ataiszi hit összes tanait öszefoglalva lemásoltatta örök emlékezetül. Mani egyedülállóan nagy műveltségű ember volt, aki az Égiektől eredő, a Római Birodalom által mandeusnak nevezett hitvilágot lemásolta és köztudatba átvitte. Azt vallotta: „Egyes vallások hidetői csupán arra törekszenek, hogy a vallások ürügyén maguknak gondtalan jólétet teremtsenek. Ezért megkövetelik híveiktől a tizedeket és szertartási járulékokat. Vezető vallási állásokat szerveznek, hogy népek nyomorából a maguk jólétét megteremtsék.” Mani, aki arbag-orvos tudása alapján világhírű lett, gyógyító munkája mellett hirdette az Égi-eredetű tanait, de soha nem követelte meg a tizedek fizetését, ezért tanai gyorsan elterjedtek. Az ingyenélő hatalmasok azonban összefogtak ellene.
Az egyszerű emberek elkezdték hirdetni a tanait, amit ő orvosi foglalkozása mellett leírt.”!!!
Main „Még így is 216-290 között élt, 74 éves korában halt meg örökös kínzások közepette” … „A 290-es elhalálozását a Római Birodalom korábbi időpontra tette.”
„Bogács 385-ben elhagyta Ordoszt Betse-An rovásaival, és Nimród, valamint Gilgames rovásait is magával vitte. Szépen hangzottak a kiképzett rimalányok ajkáról az eddig megtanult dalok és himnuszok, amelyeknek Gilgames volt a legnagyobb művelője. Pó-Ten mezejének szellemi kincseivel Boristénes-Porog-Szakszin szellemi életét nagyon fellendítették.” ???
„a Kövezsd által megalapított Csörsz-#vonal ”
„Eged fejedelem Kr. e. 8-tól Kr. u. 4-ig, azaz egyik Eger évétől a másik Eger évéig építette ki Eger városát, a fejedelmi székvárost.”
„A Nagyszala 100 évenként, a csillagok járása szerint meghatározott kezdő napját “Nagyszala napnak” tekintették. Ezen évszázados ünnepnapon született fiúgyermekeket „Szent-névnek hívták” Szala elnevezéssel, míg a leányokat Szalajkának, azaz erdei folyók Tündérének nevezték.„ !!!
„az Ordosz által kezdeményezett Nagyszalát azért rendezték Egerben, mert Gyöngyös-Eger vidéke a saka-szkíta népek Nagypályi-Encs középvonalának közepére esett és csillagjósok örökölt tudománya szerint 25 karéjos beavatott születése várható. Egy bölcs a pártus birodalomban felvette a Boldizsár mágus nevet, majd Gáspár és Menyhért társaságában várták a fényes csillag jelét.” !!!
„Minden beavatott tudta, új szellemi korszak kezdődik.” !!!
„A Nagyszala építményét homokkő, azaz Tálya kövekből faragták. Innen indultak ki a földalatti világ járatai, amelyben az Oskus-táblák másolatait helyezték el. Ezen alagút-barlangrendszer járatai egynapi járóföldet tettek ki.”
Augusztus császár „Pannónia északi határát újból a Dunánál jelölte meg, az 5-5 szemben álló római és szkíta erődöt Limesként újból alkalmazták.”
„Az Egerben építkezéssel megbízott Oskus-Oeskusok ossosai újból a Pest-hídfőnél telepedtek le és gabona, valamint úz vasak cseréjével foglalkoztak. Hivatalos pénzük a rasna-etruszk fejedelmek
Era törzsének tárkány-pénze lett, amit Tabánban vertek.”
Bogács „elaggottan érkezett háznépével Kövezsd birodalmába”
„A Kaptárköves szentély völgyében egy kőbálványnál kapott letelepedési engedélyt.”
„Egy kaptárköves Kegyhelyet is készítettek, ahol vasárnap a Mani rovásaiból készült Könyvek-Könyvéből igehirdetést tartottak.
Ezen Kegyhely alsóvilágában egy 24 méteres alagutat építettek. A középső világban földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott egy kőházas szállású, tárkány-kapás csoport, a Kővárban folyt 4 éven keresztül a tárkányképzés. A Kővár mindhárom világgal összeköttetésben állott. Télire, a medvetor kezdetére Egervárba kellett Bogácsnak mennie.”
„Hírszerzőik száma 410-re már 4×60, azaz 240 főre emelkedett. Így minden esetben 1 fő, legalább 4 biztosító lovassal ellátott, nagytudósú hírszerzőt küldhettek ki az akkor ismert világ minden tájára, hogy a Hun Törzsszövetség hírszerzése egyenlő képességű lehessen Bizáncéval.”
„Upor ezeket rögtön Porogra vitte, ahol a hatszor 5 éves, nyolcszor 4 éves és ötször 6 éves beavatotti képzés már javában folyt”
„A saka-szkíta szövetség egyezményt írt alá a későbbi Augusztus római császárral a „Selyemút” és a „Duna-Tisza-Maros víziutak” kiépítése érdekében, amelyet soha nem tartottak be az összes szerződési pont szerint. Az etruszk eredetű császárok után a latinosítás hívei kerültek hatalomra, akik az „Aranyröges Birodalmat” leigázták.”
„Róma mind az etruszk-rasna szövetséget, mind a „Melegvizek Birodalma” lakóit becsapta”
„430-ban Etilvárról elindult Atilla és Ordoszból Buda a sámánközponttal, hogy Era és Pilis birodalmában a szellemi központot felállítsák. Így 433-ban már állott Atilla 2. székihun töményében Pusztaszer fővezéri szállása. 435-ben a kabar-úz kézművesek segítségével felépült Budavára, a fekete-hunok központja, s egyben sámánközpontja.”
„Az 52 ordoszi nemes közül a besenyők
Pató csoportja kifogásolta, hogy a 48 és 52 nemesi származásúak vagyonszétosztása nem volt igazságos, s az Ordosz-vidék több kincset visszakövetel.”
”
Ré és
Réka besenyő fejedelmi lányok azt is kifogásolták, hogy amíg Deédes kivételével minden Nagysüán győztes nő megelégedett egy-egy férjjel, addig a győztes Atilla már második asszonyról is álmodozik.„
„Holott Réka is megtehette volna, hogy több férjet választ, de ő ragaszkodik Arvisura-Anyahita és az Égből jöttek elvéhez: „Elég egy személynek egy élettárssal vesződnie!”” !!!
„Buda erősen ellenezte, hogy az ifjú Atilla, a rasha-etruszk beütésű, Boglárkának becézett császári fejedelmi lánynak Balatonkörnyéki fürdőzésük alkalmával házasságot ígért. Éciusz rokonságának lovagi várában ismerkedtek meg és a nyári melegben szerelemre lobbantak. Ezen 14-16 éves kori szerelme a 2 éves római tanulmányút alatt fokozódott és 16-18 éves korukban végzetessé vált.”
„Az eltemetetlen halottak miatt kitört a „Csoma-betegség”, s Nekesse jelentése alapján a vezéri tanács úgy döntött, hogy vissza kell vonulniuk.”