273C

„Kolozsvár és Szöged egyensúlya”

  • Lóna születése „469-ben”
    • első fia: Bende
    • Sarolt – „Második leánya 492-ben született, és a Szömörke nevet kapta. Zaida korai halála miatt 496-ban Saroltnak keresztelték meg. A bizánci udvarba ment férjhez 510-ben. Igen fontos szerepet és feladatot kapott Ilona fejedelem-asszony 530-ban bizánci látogatása alkalmával. Érd vezérrel együtt a déli kapcsolatokat erősítették.”
  • „A vendégjáráson a besenyőkre is ügyelni kellett” – valószínűleg: a besenyő betörésekre
  • „Bende átvette a kiskirály szerepét Pusztaszeren és Kolozsváron”
    • „Bende a székihunokat rendelte be Kolozsvárra palotaőrségre. Ekkor kezdték elnevezni a székihunokat székhelyi hunoknak”
  • „Torda meg Budavártól Muravárig hadjáratot vezetett a csellengők és menekültek ártalmatlanná tételére. Ugyanis a német és szláv csoportok gyakran betörtek ezen területre, amelynek a nagyobb részén keresztény pannon leszármazottak éltek hun törzsszövetségi maradványokkal együtt”
  • „Bende Balog-Bolárinak egyik lányát, a világszép Bolári Virágot vette el feleségül, aki kitartott őseinek Égi birodalmi hite mellett. Fiainak sámánképzést adott és kötelező rokonlátogatásra küldte őket 18 éves korukban Urál-Budára. Bende mindig Kolozsváron lakott. Nagy feladata volt, hogy Kelettel tartania kell a kapcsolatot.”
  • Bende első fia Szamos – „édesanyjának, Balog-Bolári Virágnak a révén rokonságban állott a 24 Hun Törzsszövetség minden törzsével, s így nagy baj esetén számíthattak a segítségükre”
arvisura/arvisura/273c.txt · Utolsó módosítás: 2013.04.13 08:34 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0