298D

(Piroska-Abalán elbeszéléses formájában megírt Arvisurája)

  • „gyermekjátékként Aba-Sámuel második fiának, majd máskor Imre hercegnek a felesége lettem. Imre haragudott Rozgonyra, mert erősebb volt, mint Imre és birkózás közben Aba-Sámuel fia, Rozgony vitéz győzött. Így Abalánnak hívtak.”
  • „Mivel Tolma-Judit lett a kis Piroska-Abalánnak a keresztanyja, Csantavér-Sarolt végrendelkezése szerint Séd falut hozományként a keresztlányának kiépítette a Piroska játékszakajtójába elfért aranypénzekből, érmékből és drágakövekből. Ugyanis Csantavér bevitte a kis csacsogó Piroskát az aranyasszonyok kincsestárába és a kis leányka annyit szedett Csantavér-Sarolt hozományából, amennyi a kenyérsütő szakajtójába belefért”
  • „Anasztáz-Asrik keresztény érsek szerint gyermek-szerelemből pogány szokás mintájára gyermekáldás nem engedhető meg”
  • Vid „azt mondta egyszer Turu-Domonkos püspöknek:” „- Az Ég áldja meg Kegyelmedet! Én most akarok megnősülni és imádkozzon a Bizánci Istenhez, mink meg régi szokás szerint Keremet áldozással a Töbet-Diófa alatt majd a Magyarok Istenéhez. Ha fiú gyermekem születik, olyan 24 Hun Törzsszövetségi Kegyhelyet építek az Egyigaz-Isten tiszteletére, hogy ezredév múlva is megemlegetik! - Ennek a Vid nevű páncélruha készítőnek 5 fia és 3 lánya született, ezért 5 öl széles és 3 öl magas, ősi szokás szerinti, kerek alapzatú Kegyhelyet készített, míg a csupa lány gyermekes apósa díszes tetőt faragott ki az ácslegényeivel. Ez olyan szép volt, hogy híre ment az egész birodalomban és nagyon sok helyen ilyen kerek Kegyhelyeket építettek. Amikor Adalbert prágai püspök a páncélruhát készítők Kegyhelyét megtekintette, gunyorosan csak annyit mondott: „Maliki Kapelle” de a fejedelmi ifjúság 24-25 fős serege kényelmesen elfért benne, hiszen ezt a célt szolgálta. Ennek közelében épült fel Turu-Domonkos érseki lakhelye, melyhez elkezdték az érseki székesegyházat építeni.”
  • „Gizella bajor lovagjai 1037-ben az addig vakká tett Vazult Csákvár előtt elfogták. Vigman-Sebes lovasai a fülébe ólmot öntettek az 1008-as pörzsölés nyomjele mellett, s így egészen megvakult és megsiketült”
  • „István király az édesanyja tiszteletére felkért, hogy unokámat, a kis Turit tanítsam meg a rovásokra a valóság megörökítése végett. Ennek kapcsán nekem ajándékozta Berzéte községet és Abalán új települést. Így Berzéte, Csoltó, Abalán és Rozgony mindig menedéket fog nyújtani azon Arvisurák rovására; „Amiről a nagyok soha nem szóltak.” Rozgony és Piroska-Abalán házasságából sok gyermek született, de csak Turi volt óm-jelű beavatott, ezért Béla és Lam herceg is az udvara közelében tartotta. Az ifjú Dajka magyarkai aranyművessel barátságot kötött és Vasváron, nehéz viszonyok között ő irányította a hármas királyi koronának az eggyé varázsolását.”
arvisura/arvisura/298d.txt · Utolsó módosítás: 2013.05.11 07:42 (külső szerkesztés)
Driven by DokuWiki Recent changes RSS feed Valid CSS Valid XHTML 1.0