272C
„A palócok letelepedése”
a 476. körüli időszak
- Korai idők leírása
- „a lenyugvó nap ünnepén bűnbe estek. Joli-Tórem Esti-Nap ünnepén, esküjük ellenére ettek a tiltott aranyalma gyümölcsből” ??? „Joli-Tórem Ármánnyal, Ördöggel és Halállal, az Alvilág uraival megbeszélte, hogy olyan anyagokat tegyenek az égi hajók közelébe, mely megakadályozza visszatérésüket az Égiek birodalmába. Ekkor Joli-Tórem a mennybe ment.” ???
- „a gazdagabb hunok elfoglalták a termékenyebb, közeli területeket, a szegényebb hunok pedig Ordoszba lovagoltak, ahol megalapították a 24 Hun Törzsszövetség igazmondók birodalmát” - igazmondó („verdict”), azaz látó, beavatott
- „Egyesültek az ataiszi Agaba törzzsel”
- „4460. medvetoros évben a gyakori áradások és földrengések miatt a gazdagabb hunokkal együtt elindultak a Világ meghódítására”
- „Azonban csalódtak a hunokban, mert a gazdagabbak nem mentek el 4 töménnyel a Véreső Csatába, mely emiatt eldöntetlen maradt” - Catalaunum
- „Idegen bérencek megmérgezték Atillát és ezzel megerősítették a Kövezsd-Augustus szerződést” – nem megszegték ???
- „Szécsény mordvin földön és a hanti síkságon a fekete halál dühöngött, ezért Nekese gyógyszeréből hoztam olyan érbe szúrós orvosságot és gyógyító szereket, hogy örömmel fogadhassuk a palóc történelmi földre menekülőket” – két mondatnak látszik: Szécsény mordvin földön élt
- Deédes és Vajda vára – Dédestapolcsány és Vajdavár (530 méteres hegycsúcs)
- Gerenna – hegy a Bükkben
- Gács település
- Salgó
- „Serenna töményvezér” ← korábban Gerenna volt
- Salgó és Szécsényke ikrei: Tarján (Salgótarján), a másik a Tárkány nevet kapta (valószínűleg Felsőtárkány
- „kitűzték a várra a napkorongos Joli-Tórem zászlót, mert ott Balassa vitéznek és a víg kedélyű Szentének is megszületett az első fia” !!!
- Serenna töményvezér – ismét Serenna, első említése Gerenna
- Salgó vitéz testvérei: Hartyán, Romhány, Megyer, Varsány, Ecseg, valamint Rimóc nevű testvéreivel együtt, akik a megmaradt mordvin lányok közül választottak maguknak feleséget
- „Balassa vitéz később indult útnak a vígkedélyű Szentével és Gyarmat nevű kisfiával, valamint hat testvérével, Csitár, Horpács, Tar, Szügy, Szanda és Bodony vitézekkel, akik 100-100 kőfaragóval és a vízszabályzó határról leszerelt vitézekkel együtt felépítette Balassa-Gyarmat földvárát nem túl hosszú alsóvilágával és így két hónap múlva már be is költözhettek. Balassa is bőkezű volt vitézeivel, településeket ajándékozott nekik.”
- nyári „Bálványhegyi ünnepség”, valamint „a mostani idők szerint augusztus 15-én tartott Joli-Tórem ünnepe és Földanyánk szentkútja melletti ünnep” !!!