3A
A 3A Arvisura főszereplője a Boglár.
Az Agabák és az Úzok összeolvadásáról olvashatunk. Batour hívta meg Agabát, hogy vagy hozzá vagy Batour felesége kishúgának (Ibolyának) vőlegényéhez (Uzapanihoz), az Úzokhoz költözzön.
- 75.o „A bogláros fejdísz népe örökké élni fog, mert Joli-Tórem nem hagyja elpusztulni az ő népét.” – vagyis a nép az úzok.
- 75.o „A beszélő bogláros fejdísz a 24 Hun Törzsszövetség negyedik törzséhez, az úzokhoz került. Minden negyedik évben egy kegyhelyet kellett építeniük, mert ha nem kerülhet minden negyedik évben új helyre a szépséges boglár, akkor elveszti beszélő képességét s így megszűnik az összeköttetés Joli-Tórem és az emberek között.”
- 75.o A boglár azt mondta: „Mindig a legerősebb törzs, jelenleg a kaza és széki hunok törzse legyen a 24 Hun Törzsszövetség vezető ereje.”
- 75.o Aratási ünnep: „A 24 Hun Törzsszövetség legnagyobb ünnepévé az idők folyamán a nyári bőség és az aratási hála ünnepe vált, amikor a fősámán hálát adott Joli-Tóremnek, majd bement a kegyhelyre, ahol holdtöltekor megszólalt az ősanya hangja, amely útmutatást adott a Tóremek akarata szerint.”
- 78.o „Joli-Tórem negyedik, éjszakai ünnepe után a tatárok meggyilkolták” - ez valószínűleg az aratási ünnep negyedik éjszakáján volt